
Saját öblök, olajfaligetek, kőházak és teljes nyugalom az Égei-tenger közepén – Argyronisos azok közé a helyek közé tartozik, amelyekről könnyű azt hinni, hogy kizárólag képeslapokon léteznek. A Görögország északi részén fekvő magánsziget több mint…
2026. szeptember 5. ● Csáka Eszter
40 millió dollárért miénk lehet ez a gyönyörű görög sziget
Csáka Eszter

Tíz nap, 1000 kilométer és több tucat félig vad mongol ló: a Mongol Derbyt a világ leghosszabb lóversenyeként tartják számon, és egyben az egyik legkeményebbnek is. A résztvevők ráadásul nem egy kijelölt pályán haladnak, hanem GPS segítségével…
2026. szeptember 5. ● Kovács Emese
1000 kilométert vágtatnak félig vad lovakon a világ…
Kovács Emese

Nemcsak az számít, hová utazunk, hanem az is, hogyan viselkedünk, amikor megérkezünk. Egy friss felmérésben 192 túraszervezőt kérdeztek meg arról, mely országokból érkeznek szerintük a legudvariasabb, legbőkezűbb, legtöbbet költő, legkalandvágyóbb és leginkább…

A nyár végével még nem feltétlenül kell búcsút intenünk a tengerparti nyaralásoknak. A mediterrán térség számos részén szeptemberben is kellemesen meleg marad a víz, miközben egyre kevesebb a turista, és a nyári hőség is…
2026. szeptember 4. ● Csáka Eszter
Szeptemberben még csobbanál egyet a tengerben? Ez a 6…
Csáka Eszter

Egy hosszabb dugó is könnyen próbára teszi az ember türelmét, ezért nehéz elképzelni, milyen lehetett napokon át szinte egy helyben vesztegelni. Kínában 2010 augusztusában több mint 100 kilométeres torlódás alakult ki, amely közel két hétig tartott, és volt…
2026. szeptember 3. ● Csáka Eszter
2 hétig tartott Kínában a világ legnagyobb forgalmi dugója
Csáka Eszter

Egyre több medve jelenik meg lakott területeken, ezért sokan sötétedés után már az utcára sem mernek kilépni. Az év eleje óta több száz alkalommal riasztották a hatóságokat, és több ember is megsérült medvetámadásban. A környéken élők…
2026. szeptember 2. ● Csáka Eszter
Mindennapos félelemmé vált a medvék jelenléte a Hargitán
Csáka Eszter

Jelképes összegért kínálnak házakat egy hangulatos szicíliai kisvárosban, ahol középkori utcák, barokk épületek és dombtetőről nyíló panoráma várja az új lakókat. Naro önkormányzata azért indította el a programot, hogy megmentse az üresen álló…
2026. szeptember 2. ● Csáka Eszter
Újabb gyönyörű szicíliai városban vehetünk házat mindössze…
Csáka Eszter

Voltak idők, amikor bányászok ezrei költöztek Vorkutába a jobb megélhetés reményében. Panelházak épültek, iskolák és mozik nyíltak, a környező településeket pedig valódi befektetéseknek szánták. Ma viszont már mindenfelé üresen állnak a…

A transzszibériai vasút jóval több mint egy 9300 kilométeres összeköttetés Moszkva és Vlagyivosztok között. Az igazi életre szóló élményt tehát nem is feltétlenül a két végállomás, sokkal inkább az út közben ezernyi arcát feltáró Oroszország adja.
2026. szeptember 1. ● Hamu és Gyémánt
8 időzónán át zakatol a világ egyik legkülönlegesebb…
Hamu és Gyémánt

Belasics Edit 2009-ben vásárolta meg a bölcskei Szent András Kastélyt. Azóta a romos történelmi épületből egy önállóan működő kulturális és művészeti tér született, amelyhez vendégházak, biodinamikus gazdaság, saját víz- és szennyvízrendszer…
2026. szeptember 1. ● Hamu és Gyémánt
Nem kastélyt vásárolt, hanem egy vízióhoz keresett helyet
Hamu és Gyémánt

Évtizedeken át szinte senki sem tudta, mi zajlik az Aral-tó egyik elzárt szigetén. A szovjetek annyira biztonságosnak tartották a helyszínt, hogy a világ legveszélyesebb kórokozóival is kísérleteztek ott. Arra azonban nem számítottak, hogy az tó…
2026. szeptember 1. ● Csáka Eszter
A titkos szovjet fegyversziget, amelyet elfelejtettek…
Csáka Eszter

A hegyek között nem könnyű helyet találni egy városnak, a kínai Jancsin azonban egészen különleges módon alkalmazkodott a szűkös adottságokhoz. A települést meredek hegyoldalak és egy folyó szorítják közre, ezért az épületek sok helyen szinte egymás fölé magasodnak, az utcák pedig alig hagynak…

Parázson sült béka, banánlevélbe csomagolt folyami alga és frissen készülő rizsételek várják a vásárlókat azon az egyedülálló piacon, amely hetente néhány órára az esőerdő szélén kel életre. A vásár Kína legdélebbi határvidékének…
2026. augusztus 31. ● Csáka Eszter
Az esőerdő közepén működik Kína egyik legkülönösebb piaca
Csáka Eszter

Kanton modern felhőkarcolóinak közvetlen közelében egy egészen más világ húzódik. A sűrűn beépített városi falvakban épületek százai állnak szinte karnyújtásnyira egymástól, ezért az alsóbb szintekre alig jut természetes fény. Az olcsó szobákban…
2026. augusztus 30. ● Csáka Eszter
Napfény nélkül, alig 10 négyzetméteren élnek Kína rejtett…
Csáka Eszter

A Guyanai-hegyvidék különleges húsevő növényei, sötét vizű medencéi és meredek sziklafalai miatt első pillantásra akár egy másik bolygó tájának is tűnhet. A nehezen megközelíthető hegytetőkön ráadásul még ma is kerülnek elő új…
2026. augusztus 28. ● Csáka Eszter
Millió éve elszigetelt világ rejtőzik a Föld legmagasabb…
Csáka Eszter

A lombházak éppen elszakítanak a városi környezettől, miközben a klasszikus faházas hangulatot mai kényelemmel ötvözik, és így valami egészen nyugodt pihenést kínálnak.
2026. augusztus 27. ● Hamu és Gyémánt
Lombházak az erdőben: ezért lett ennyire népszerű ez a…
Hamu és Gyémánt

A Colosseum arénájában gladiátorok, vadállatok és látványos díszletek követték egymást, a közönség azonban szinte semmit sem érzékelt az előkészületekből. De hogyan tudták a játékokat káosz és balesetek nélkül lebonyolítani? És hol…
2026. augusztus 27. ● Csáka Eszter
Így működött valójában a Colosseum: munkások százai…
Csáka Eszter

A pisai ferde torony évszázadokon át egyre inkább megdőlt, olyannyira, hogy az 1990-es évekre már attól tartottak: összeomlik. A mérnökök végül megtalálták a módját, hogy visszabillentsék az épületet, teljesen kiegyenesíteni azonban szándékosan nem…
2026. augusztus 26. ● Tóth Emma
Kiegyenesíthették volna, direkt maradt ferde a pisai torony
Tóth Emma

A vasút megjelenése alapjaiban változtatta meg a 19. századi utazást, az új közlekedési eszköz azonban komoly félelmeket is keltett. Sokan attól tartottak, hogy a korábban elképzelhetetlen sebesség károsítja az emberi szervezetet, később pedig orvosok is foglalkozni kezdtek a…

Nincs áram, fényképezni tilos, és még szappant vagy fogkrémet sem használhatnak a látogatók. Az indonéziai Baduy Dalam közösség tagjai szigorú szabályok szerint élnek, hogy megőrizzék őseik hagyományait és a környező természetet. A falvakat turisták is…
2026. augusztus 25. ● Csáka Eszter
Még a telefont is ki kell kapcsolni, ha belépünk ebbe az…
Csáka Eszter

Az 1950-es években magyar orvosok és ápolók százai érkeztek Észak-Koreába, ahol a koreai háború alatt és az azt követő években dolgoztak. A misszió története ma már alig ismert, pedig több magyar helyszínhez, fontos szereplőhöz és egy ma is álló emlékhez…
2026. augusztus 24. ● Csáka Eszter
Rákosiról elnevezett kórházban gyógyítottak magyarok…
Csáka Eszter

Türkmenisztán egyik legkülönösebb látványossága egy hatalmas, lángoló kráter a Karakum-sivatag közepén. A Darvaza-gázkrátert évtizedek óta Pokol kapujaként emlegetik, miközben még ma sem lehet teljes bizonyossággal megmondani, pontosan mikor és hogyan…
2026. augusztus 23. ● Hamu és Gyémánt
Évtizedek óta lángol a Pokol kapuja Türkmenisztánban
Hamu és Gyémánt

Egyszerre akár ötezren ülnek a földön, ugyanazt az ételt eszik, majd néhány perccel később már érkezik is a következő csoport. Az amritszári Aranytemplom közösségi konyhája naponta több mint 100 ezer embert lát el ingyen, forgalmasabb napokon pedig ennek akár a…
2026. augusztus 23. ● Hamu és Gyémánt
Naponta 100 ezer ember eszik ingyen India óriáskonyhájában
Hamu és Gyémánt

A Panama-vasút mindössze 76 kilométer hosszú volt, mégis a 19. század egyik legkeményebb vasútépítési vállalkozásává vált. A munkások mocsarakban dolgoztak, trópusi betegségek tizedelték őket, így a becslések szerint ezrek halhattak meg az építkezés…

Ha turistaként megérkezünk az indiai Himalájában fekvő Malanába, jobb, ha nem nyújtunk kezet senkinek, és a házakhoz sem érünk hozzá. A több mint 2600 méteres magasságban fekvő faluban ugyanis évszázados szabályok határozzák meg, hogyan érintkezhetnek a helyiek a…
2026. augusztus 21. ● Hamu és Gyémánt
Megérinteni is tilos a lakókat ebben az indiai faluban
Hamu és Gyémánt

A brazíliai Amazonas és Pará állam területén élő Sateré-Mawé közösség egyik legismertebb hagyománya a Waumat nevű beavatási szertartás. A fiatal férfiak ilyenkor olyan kesztyűkbe helyezik a kezüket, amelyek belsejébe több tucat trópusi bikahangyát szőnek…

Ha a világ legveszélyesebb hegyeiről van szó, legtöbbünknek valószínűleg a Mount Everest vagy a K2 jut eszébe. A 8091 méteres Annapurna I azonban évtizedek óta a hegymászás egyik legrettegettebb célpontja, ahol a magasság, a kiszámíthatatlan időjárás és a…
2026. augusztus 18. ● Hamu és Gyémánt
A világ leghalálosabb hegyén minden méter az életedbe…
Hamu és Gyémánt

Az idei augusztus 20. csütörtökre esik, így négy napunk is lehet arra, hogy még egy kicsit kiélvezzük a nyarat. Virágba boruló belváros, bükki libegőzés, balatoni borok, szabadtéri koncertek és egy Tisza-tavi nyárzáró is vár ránk, ha a hosszú…
2026. augusztus 18. ● Hamu és Gyémánt
5 vidéki program, amiért érdemes útra kelni az augusztus…
Hamu és Gyémánt

Hongkong a világ egyik leggazdagabb városa, a helyiek élete azonban korántsem ezt tükrözi. A városban a rendkívül magas bérleti díjak, a szűkös szociális lakáskínálat és a jövedelmi különbségek miatt sokan ketreclakásokba vagy úgynevezett…
2026. augusztus 18. ● Tóth Emma
Ilyen koporsólakásokban élnek Hongkong legszegényebb lakói
Tóth Emma

Az Indiai-óceán egyik apró szigetén él egy közösség, amelynek tagjairól még azt sem tudjuk biztosan, hányan vannak. Az Északi-Szentinel-szigeten élő szentinelézek következetesen távol tartják maguktól a külvilágot, India pedig ma már szigorúan…
2026. augusztus 18. ● Hamu és Gyémánt
Megközelíteni is tilos a világ legelszigeteltebb népét
Hamu és Gyémánt