Trong Nguyen / Shutterstock
  ●  Utazás

Az amerikai „szektaváros”, ahol minden háznak kelet felé kell néznie

Az Egyesült Államok középnyugati részén található egy apró város, amelynek lakói egészen különleges szabályok szerint élik mindennapjaikat. Itt a házak kelet felé néznek, a mezőgazdaság szinte csak ökológiai módszerekkel működhet, a meditáció pedig a közösségi élet meghatározó része. Az iowai Maharishi Vedic City lakói úgy gondolják, hogy életmódjuk a testi és lelki harmónia megteremtésének kulcsa.

A 2001-ben hivatalosan megalapított Maharishi Vedic City története az 1970-es évekig nyúlik vissza. Ekkor kezdtek egyre többen érdeklődni az indiai spirituális tanító, Maharishi Mahesh Yogi által népszerűsített transzcendentális meditáció iránt, amelynek legismertebb követői közé egy időben a Beatles tagjai is tartoztak. A mozgalom 1974-ben egyetemét is a közeli Fairfieldbe költöztette, majd követői évtizedekkel később úgy döntöttek, hogy egy teljes települést hoznak létre a tanítások mentén. Céljuk egy olyan közösség kialakítása volt, ahol az építészet, az oktatás és a mindennapi szokások egyaránt a harmóniát szolgálják.

Még a házak tájolását is szabályozzák

A város egyik legfeltűnőbb sajátossága az épületek elrendezése. Az otthonokat az ősi indiai védikus építészeti elvek alapján tervezik, amelyek szerint a keleti tájolás kedvezően befolyásolja az ember közérzetét és gondolkodását. Az épületek főbejárata ezért kelet felé néz, a helyiségek elhelyezését pedig szintén meghatározott szabályok szerint alakítják ki. A hagyomány szerint például az ágyat úgy célszerű elhelyezni, hogy alvás közben a fejünk kelet felé mutasson.

A közösség tagjai szerint az ilyen épületekben élők kiegyensúlyozottabbak lehetnek, ám ezekre a különleges egészségügyi állításokra semmilyen elfogadott tudományos bizonyíték nincs.

Az amerikai „szektaváros”, ahol minden háznak kelet felé kell néznie
Házak Maharishi Vedic Cityben
Fotó: Wikimedia Commons
Egy város, ahol a meditáció a mindennapok része

Maharishi Vedic Cityben a lakók számára a transzcendentális meditáció központi jelentőségű. Sokan naponta kétszer gyakorolják a módszert, gyakran közösen, egy hatalmas meditációs kupolában. A követők úgy vélik, hogy az együtt végzett meditáció az egész közösségre pozitív hatással lehet. A fenntarthatóság szintén fontos szerepet kap: a városban támogatják az ökológiai gazdálkodást, és a nem ökológiai módon előállított termények árusítását is megtiltották. Az épületeknél pedig nagy hangsúlyt fektetnek a természetes anyagokra és a napenergia hasznosítására.

A sajátos életmód miatt a települést időnként szektaként emlegetik, a lakók azonban visszautasítják ezt a megnevezést. Szerintük egy tudatosan kialakított közösségben élnek, ahol mindenki szabadon követheti a számára fontos spirituális gyakorlatokat. A város létezése mindenesetre különleges társadalmi kísérletnek tekinthető: lakói arra keresik a választ, hogyan működhet egy település, ha annak szinte minden részletét egy közös filozófia határozza meg.

Nyitókép: Fairfield, Iowa / Trong Nguyen / Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!