
Áprilisban lép életbe az a határozat, amely a katalóniai szállások utáni adót, Barcelonában pedig a városi turisztikai díj mértékét emeli meg. Utóbbi a következő három évre terjed ki és évente egy euróval növekszik…
március 02., 2026 ● Hamu és Gyémánt
Barcelonába mennétek nyáron? Készüljetek a megemelt…
Hamu és Gyémánt

Egy innovatív vasúti projekt egészen új szintekre emelné a közlekedést. A legfrisebb beszámolók szerint Párizs és London között mindössze egy 21 percre rövidítené az utat, amely a jelenlegi menetidő töredéke. A hyperloop elnevezésű közlekedési formát már…

A fapados modell hosszú ideig az alacsony ár ígéretére épült. Egy új brit felmérés szerint azonban egyre több utas érzi úgy, hogy a kedvező alapárhoz kapcsolódó kiegészítő díjak végül jelentősen megemelik a végösszeget – és ez az…
február 28., 2026 ● Oláh-Bebesi Borbála
Az utasok szerint a Wizz Air és a Ryanair voltak a…
Oláh-Bebesi Borbála

A Kanári-szigeteken az elmúlt napokban több helyen is feltűntek sáskarajok, és a helyzet miatt a hatóságok fokozott készenlétet rendeltek el. A Drive beszámolója alapján Lanzarotén, Tenerifén, Gran Canarián és Fuerteventurán is észleltek a Nyugat-Szahara felől…

Március sokak számára még átmeneti hónapnak számít a tél és a tavasz között, de Európa déli részein ilyenkor már egészen más arcát mutatja az időjárás. Miközben északon sokszor még kabát kell, máshol már kávézók teraszai telnek meg…
február 27., 2026 ● Hamu és Gyémánt
Nem bírsz várni a nyaralásig? 6 európai célpont, ahol…
Hamu és Gyémánt
február 27., 2026 ● Hamu és Gyémánt
Az Adria partjainál tűnt fel a világ második legnagyobb…
Hamu és Gyémánt

A valódi gótikus városképet nem egyetlen templom vagy egy szép tér adja, hanem az, amikor egész városrésznyi történelmi környezet marad meg egyben, hasonló stílusban. Magas tornyok, csúcsívek, sötétebb átjárók, kőből faragott részletek, és olyan…
február 27., 2026 ● Hamu és Gyémánt
7 gótikus európai város, ahol minden sarok filmdíszletnek…
Hamu és Gyémánt

Miközben London jellemzően esős időjárása régóta a közbeszéd visszatérő témája, a valóságban egy északkelet-indiai település viseli a világ legcsapadékosabb helyének címét – évente átlagosan közel 12 méternyi…
február 26., 2026 ● Oláh-Bebesi Borbála
Évi csaknem 12 méter csapadék: a falu, ahol az eső diktálja…
Oláh-Bebesi Borbála

Húsvét környékén jelentősen megnő a rövidebb utazások száma, különösen Párizs, Róma vagy Velence irányába. Csakhogy ezek a klasszikusok a legdrágább európai városlátogatások közé tartoznak a Which? Travel legfrissebb kutatásai szerint. A fogyasztóvédelmi…
február 26., 2026 ● Turi Dániel
Olcsó utazás húsvétkor? 5 európai város, ahol biztosan nem…
Turi Dániel

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén friss adatgyűjtéssel követték, merre járnak és hogyan használják a területet a hazai farkasok – írja a Drive. A hótakaró most kifejezetten kedvezett a nyomolvasásnak, így a szakemberek jól látható jelek…
február 25., 2026 ● Hamu és Gyémánt
4 farkascsalád élhet Magyarország határain belül
Hamu és Gyémánt
február 25., 2026 ● Oláh-Bebesi Borbála
Japán betiltja a power bankok fedélzeti használatát…
Oláh-Bebesi Borbála

Franciaország 2025-ben ismét megőrizte vezető pozícióját a globális turizmusban. Az ország 102 millió nemzetközi látogatót fogadott, amivel új történelmi rekordot állított fel. A szám önmagában is erős, a mögötte húzódó adatok pedig még pontosabban…
február 24., 2026 ● Oláh-Bebesi Borbála
Nincs új a nap alatt: továbbra is Franciaország a világ…
Oláh-Bebesi Borbála

Sokan úgy vágnak neki egy repülőútnak, hogy a beszállás előtt vesznek egy kávét, bedobnak a táskába pár falatot, és legfeljebb útközben derül ki, mire lesz még szükség. Idén azonban több brit és ír fapadosnál érdemes előre átgondolni ezt a rutint, mert…
február 24., 2026 ● Hamu és Gyémánt
Ryanair-szigorítás: mostantól nem vihetjük fel a kávénkat a…
Hamu és Gyémánt

Egy utazás teljes költségét sok tényező alakítja, de a repülőjegyek ára kulcsszerepet játszik benne. A friss adatok alapján kirajzolódik az a nap, amikor 2026-ban a legalacsonyabb átlagárakkal lehetett számolni.

Horvátország a tengerpartoknak, a megfizethető áraknak és középkori kisvárosainak köszönhetően rendkívül népszerű a turisták körében, ám az utóbbi időben egyre többen utaznak az országba csak azért, hogy kicsit kieresszék a gőzt. A buliturizmus különösen komolyan…
február 23., 2026 ● Hamu és Gyémánt
Valósággá válhat az alkoholtilalom az egyik legnépszerűbb…
Hamu és Gyémánt

A Tour Montparnasse 1973-ban készült el, és azóta is külön fejezetet jelent Párizs modern építészetében. A város belső részén ez volt az első igazi felhőkarcoló, 210 méteres magassággal és nagyjából 120 ezer négyzetméternyi irodaterülettel egy olyan…

A nagyvárosoktól messze eső spanyolországi falvak sorra néptelenednek el, ami komoly terhet ró a helyi önkormányzatokra. Bár a 40 lakost számláló Arenillas népessége nem csökkent le olyan nagy mértékben, a település most mégis különleges lehetőséggel…

Március ideális időszak azoknak az utazóknak, akik szeretnének napsütést és kellemes meleget, de elkerülnék a nyári zsúfoltságot. Sok népszerű úti cél ilyenkor már stabilan magas nappali hőmérséklettel vár, de a városnézés, a strandolás és a…
február 21., 2026 ● Hamu és Gyémánt
Márciusi nyár: 5 egzotikus úti cél, ahol már tavasszal is…
Hamu és Gyémánt

A Föld egyik leghidegebb városában, Jakutszkban sem mindenkinek indul ugyanúgy a napja: Az 52 éves Ulana például munka előtt futni megy és jeges fürdőt is vesz – az akár -58 Celsius-fokos hidegben is. Természetesen ahhoz, hogy ezt minden nap meg tudja tenni, néhány nagyon fontos…
február 21., 2026 ● Tóth Emma
Az 52 éves nő, aki minden reggel fut és jégfürdőzik a világ…
Tóth Emma

Egy új ország felfedezésekor sokak számára legalább olyan nagy élmény megkóstolni a helyi ízeket, mint felkeresni a legismertebb látnivalókat. Ugyanakkor Európa gasztronómiai kínálata nemcsak stílusában, hanem áraiban is jelentősen eltérhet. Egy friss lista…
február 21., 2026 ● Tóth Emma
Háromfogásos vacsora két főre, 8 ezer forint alatt? Ezekben…
Tóth Emma

Az utazók értékeléseit gyűjtő oldalak különösen fontos információkkal szolgálhatnak azoknak, akik következő nyaralásukat tervezik, a rengeteg kommentet azonban eléggé időigényes lenne végiglapozni. Szerencsére a Tripadvisor összegyűjtötte az utazók által legjobbra…

A hidak klasszikus, a közlekedést megkönnyítő szerepükön túl ma már jóval többet jelentenek, akár önálló turistalátványosságokként is funkcionálhatnak. Ez persze nem meglepő, hiszen egyes mérnöki remekművek grandiózus vagy szokatlan konstrukciójuk miatt bőven adnak okot a…

Mi lenne, ha a luxus nem egy lakosztály kulcsát, hanem egy sziget csendjét jelentené? A Visit Sweden öt svédországi sziget egyéves használati jogát kínálja fel nemzetközi pályázóknak. A győzteseket kreatív videók alapján választják ki – egyetlen…
február 20., 2026 ● Oláh-Bebesi Borbála
Saját skandináv sziget egy teljes évre? Most bárki…
Oláh-Bebesi Borbála

A meredek emelkedők az állóképesség mellett a mozgástechnikát is próbára teszik. Ha felfelé hamar kifulladunk, lehet, hogy nem az erőnlétünkkel van gond, hanem azzal, hogyan használjuk az izmainkat.
február 19., 2026 ● Oláh-Bebesi Borbála
Imádsz túrázni, de az emelkedőkön gyorsan elfáradsz? Egy…
Oláh-Bebesi Borbála

Egy város élhetőségét a közlekedés, a kulturális kínálat vagy a gazdasági lehetőségek mellett az is meghatározza, hogy a helyi lakosoknak milyen könnyű hozzáférniük a zöldterületekhez a mindennapokban. Bár sok nagyváros igyekszik zöldebbnek mutatni magát, a gyakorlatban…
február 19., 2026 ● Hamu és Gyémánt
A világ legzöldebb városát Norvégiában kell keresnünk…
Hamu és Gyémánt

A repülés statisztikailag továbbra is a világ legbiztonságosabb közlekedési formája, mégis sok utast foglalkoztat a kérdés: számít-e, hová ülünk? Egy korábbi amerikai baleseti nyomozó szerint igen – de nem feltétlenül azért, amiért elsőre…
február 18., 2026 ● Oláh-Bebesi Borbála
A szakértő szerint ezek a legbiztonságosabb helyek a…
Oláh-Bebesi Borbála

A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan komplex prémiumkoncepciót igazol, amelyet az első működési évben elnyert Michelin-ajánlás és a Gault&Millau két…
február 18., 2026 ● Hamu és Gyémánt
Európa legjobb Spa Meeting Hotelje lett a Le Primore Hotel…
Hamu és Gyémánt

Tokió vagy Oszaka esti utcáin nem ritka a járdaszegélyen vagy metrókijárat mellett részegen fekvő öltönyös férfiak látványa. Ez első pillantásra meghökkentő lehet, a japán társadalomban mégis régóta ismert jelenségről van…
február 18., 2026 ● Oláh-Bebesi Borbála
Képszakadásig tartó alkoholizálás? Japánban ez a kulturális…
Oláh-Bebesi Borbála

A portugál határ közelében fekvő Salto de Castro 33 éve teljesen üresen állt. Pár éve egy amerikai üzletember 315 ezer euróért, azaz kb. 120 millió forintért vásárolta meg az egész…
február 18., 2026 ● Oláh-Bebesi Borbála
Egy teljes spanyol falu egy budapesti lakás árából?
Oláh-Bebesi Borbála

A világ különböző kultúrái eltérő módon gondolkodnak az otthonról. Van, ahol a kényelem, van, ahol a modern technológia kerül előtérbe. A hagyományos japán házak ezzel szemben következetes, rendszerszintű átgondoltságot mutatnak: a térhasználat, az…
február 17., 2026 ● Oláh-Bebesi Borbála
A legtöbb japán házban minden apró részletnek fontos…
Oláh-Bebesi Borbála

