A történet az 1920-as évek elején kezdődött, amikor Dél-Dakota történésze, Doane Robinson olyan látványosságot szeretett volna létrehozni, amely turistákat vonz az államba. Az ötlethez Gutzon Borglum szobrászt kérte fel, eredetileg pedig az amerikai vadnyugat híres alakjait tervezték sziklába faragni. Borglum azonban úgy gondolta, hogy országosan ismert személyiségek, mindenekelőtt elnökök sokkal nagyobb érdeklődést keltenének. 1925 nyarán Dél-Dakotába utazott, ahol megtalálta a megfelelő helyszínt: a finomszemcsés gránitból álló Rushmore-hegyet. A szobrász fényképek alapján tanulmányozta az elnökök arcát, majd elkészítette a monumentális alkotás 1:12 méretarányú modelljét. Már csak azt kellett kitalálnia, hogyan másolhatja át annak minden részletét egy hatalmas hegyoldalra.
Amikor a munkálatok elkezdődtek, a Rushmore-hegy környékén gyakorlatilag semmilyen, az építkezéshez szükséges infrastruktúra nem állt rendelkezésre. Nem volt megfelelő út vagy elektromos hálózat, és a munkások számára sem volt egyszerű feljutni a hegyre. 1927 nyarán ezért utat építettek a helyszínhez, majd műhelyek, kovácsműhelyek és munkásszállások jelentek meg a hegy lábánál. Hatalmas lépcsősor vezetett fel a csúcsra, az eszközöket és az alapanyagokat pedig felvonóval mozgatták. A munkásokat a hegy tetején kialakított csörlőrendszer segítségével engedték le a sziklafalon. Kis függőüléseken dolgoztak, miközben alattuk mintegy 150 méteres mélység tátongott.
Elsőként George Washington portréjának kialakításába kezdtek. A nagyobb kődarabokat gondosan elhelyezett dinamittöltetekkel távolították el, amíg létre nem jött a fej durva, tojás alakú formája. Ezután következett a precízebb munka. A munkások mintegy 30 kilogrammos, sűrített levegővel működő légkalapácsokkal alakították ki az arc részleteit. A hegy lábánál három nagy kompresszor termelte a szükséges sűrített levegőt, amelyet hosszú csővezetéken juttattak fel a hegy tetejére. Egyszerre akár 16 légkalapács is működhetett.
A csapat tagjainak jelentős része nem rendelkezett szobrászati tapasztalattal. Borglumnak ezért olyan módszert kellett kidolgoznia, amellyel pontosan megmutathatta nekik, hol és milyen mélyen kell a gránitba fúrniuk.
A megoldást egy szobrászati pontozógép elve adta, amelynek segítségével egy modell meghatározott pontjainak helyzetét lehetett lemérni, majd átvinni egy másik szoborra. Borglum ennek egy saját változatát készítette el. A szerkezet segítségével meghatározhatta a modellen egy-egy pont szögét, vízszintes és függőleges távolságát. Mivel a modell 1:12 méretarányban készült, az értékeket tizenkettővel megszorozva megkapták a hegyen szükséges méreteket.
A Rushmore-hegy tetején egy jóval nagyobb változatot is felállítottak a szerkezetből. Segítségével több ezer pontot jelöltek ki a grániton, így a munkások tudták, hol és milyen mélyre kell fúrniuk. A finomabb részeknél egymáshoz közeli lyukakat készítettek méhsejtszerű mintázatban, majd a köztük maradt követ eltávolították.
Borglum számára az egyik legnagyobb kihívást a szemek jelentették. Egy egyszerűen kifaragott szem ekkora méretben távolról könnyen laposnak és élettelennek tűnhetett volna. Ezért optikai trükkhöz folyamodott. A szem területén mélyedést alakítottak ki, amely árnyékban maradt, a pupilla közepén viszont egy kiálló gránitdarabot hagytak. A világos kő távolról úgy hat, mintha fény csillanna meg az elnökök szemében.
Az arcok felületét a munka végén tovább finomították: a gránitot apró ütések sorozatával simították, ami egyúttal világosabb megjelenést is adott a kőnek. Mindezt ráadásul rendkívül veszélyes körülmények között végezték. A munkások naponta órákon át lógtak a meredek sziklafalon, a forrás szerint a 14 éves építkezés alatt mégsem vesztette életét egyetlen munkás sem.
A ma ismert emlékmű nem pontosan olyan, amilyennek Borglum eredetileg elképzelte. A tervek szerint az elnököket nem csupán fejjel és vállal ábrázolták volna: alakjuk egészen derékig folytatódott volna a hegyoldalon. Egy másik nagyszabású terv is született. Borglum egy, a hegy belsejében kialakított díszes termet is elképzelt, amely az Egyesült Államok történetéhez kapcsolódó dokumentumoknak és emlékeknek adott volna helyet. Ennek kialakítását el is kezdték, de a terv sosem valósult meg eredeti formájában.
A munkálatok 14 éven át tartottak. A Hall of Records kialakítását 1938-ban kezdték meg, és mintegy 21 méternyi alagutat vájtak a hegybe. A munkát azonban 1939-ben leállították, miután a Kongresszus előírta, hogy a rendelkezésre álló forrásokat kizárólag az elnöki portrék befejezésére fordítsák. Borglum 1941-ben meghalt, az Egyesült Államok közelgő belépése a második világháborúba pedig végül az egész projekt végét jelentette. A nagyszabású eredeti elképzelésekből így végül a négy monumentális elnöki portré maradt meg. A projekt egyik alapvető célját azonban elérte: a turisták figyelmét sikerült Dél-Dakotára irányítani, a Rushmore-hegy pedig idővel az Egyesült Államok egyik legismertebb jelképévé vált.
Olvasd el ezt is!