Az Aral-tó Közép-Ázsiában, a mai Kazahsztán és Üzbegisztán között terült el, és egykor a világ egyik legnagyobb tava volt. Itt feküdt Vozrozsgyenyija szigete is, amelyet a víz és a környező sivatagos vidék hosszú időn át elszigetelt a külvilágtól. A szovjet katonai vezetés a 20. század közepén olyan helyet keresett, ahol lakott területektől távol lehet biológiai fegyvereket tesztelni, a sziget pedig minden szempontból megfelelt ennek. A szabadtéri kísérletekre azért volt szükség, mert a kutatók azt vizsgálták, hogyan terjednek a levegőbe juttatott kórokozók szélben, változó hőmérséklet mellett és más valós időjárási körülmények között. A szovjet tervezők úgy vélték, hogy az Aral-tó vize biztonságos távolságot teremt a kísérletek helyszíne és a környező lakott területek között.
A szovjet hadsereg 1948-ban állandó biológiaifegyver-kutató telepet hozott létre a szigeten, amely később az Aralszk–7 nevet kapta. A kutatók, katonák és családtagjaik számára felépítették Kantubek zárt települését, ahol idővel mintegy 1500 ember élt. Kívülről Kantubek szinte hétköznapi szovjet kisvárosnak tűnt. Iskola, posta és közösségi épületek működtek benne, miközben néhány kilométerrel arrébb a korszak legveszélyesebb kórokozóival kísérleteztek. A programban többek között lépfenét, pestist, fekete himlőt és tularémiát vizsgáltak katonai célokra.
A települést szigorúan őrizték, a külvilág pedig évtizedeken át alig tudott valamit arról, mi zajlik a szigeten. A kísérletek azonban komoly kockázattal jártak, amit egy 1971-es baleset is megmutatott. Egy szabadtéri teszt során feketehimlő-vírust juttattak a levegőbe a sziget déli részénA szél a fertőző részecskéket a kijelölt biztonsági zónán kívülre sodorta, és a közelben haladó kutatóhajó egyik laboratóriumi technikusa megfertőződött, aki Aralszk városába tartott.
A betegség ezután villámgyorsan terjedni kezdett. Tíz ember fertőződött meg, közülük hárman meghaltak. A hatóságok lezárták az ötvenezer lakosú várost, és két hét alatt beoltották a teljes lakosságot. A hatóságok igyekeztek eltitkolni, mi okozta a járványt. Az esetet hivatalosan természetes eredetű megbetegedéssorozatként kezelték, a kapcsolódó iratokat pedig titkosították.
Az 1980-as évek végére a sziget újabb feladatot kapott. A szovjet hadvezetésnek meg kellett szabadulnia egy hatalmas biológiaifegyver-készlettől, ezért mintegy 200 tonna lépfenét tartalmazó anyagot szállítottak Vozrozsgyenyijára. A kórokozót vegyszerekkel próbálták ártalmatlanítani, majd 11 hatalmas gödörbe öntötték, és homokkal, illetve földdel temették be. A kezelés azonban nem pusztított el minden lépfenespórát, mivel azok rendkívül ellenállóak, és megfelelő körülmények között hosszú időn át életképesek maradhatnak a talajban. A szovjetek ekkor még abból indultak ki, hogy a vízzel körülvett terület továbbra is elszigeteli a veszélyes anyagokat. Csak azzal nem voltak tisztában, hogy az Aral-tó már évtizedek óta rohamosan zsugorodott.
Az 1960-as évektől a tó két legfontosabb vízforrásának, az Amu-darjának és a Szir-darjának jelentős részét mezőgazdasági öntözésre, elsősorban a közép-ázsiai gyapottermesztés kiszolgálására térítették el. A vízszint folyamatosan csökkent, a partvonal visszahúzódott, Vozrozsgyenyija területe pedig egyre nagyobb lett.
A Szovjetunió 1991-es felbomlásával az Aralszk–7 programnak is vége szakadt. A katonák és kutatók rövid idő alatt elhagyták Kantubeket, a létesítményekben pedig felszerelések, dokumentumok és használati tárgyak maradtak hátra. A lépfenével teli gödrök azonban továbbra is komoly kockázatot jelentettek. A 2000-es évek elején amerikai és üzbég szakemberek közös programban próbálták ártalmatlanítani a temetkezési helyeket. A gödröket vegyszerekkel kezelték, hogy elpusztítsák a megmaradt spórákat, és igyekeztek megakadályozni, hogy a fertőző anyag kijusson a környezetbe.
Kantubek és az egykori laboratórium romjai még hosszú évekig álltak a kiszáradt tómederben. Az elhagyott épületeket fokozatosan széthordták, majd az üzbég hatóságok a megmaradt létesítmények jelentős részét is eltüntették. Ma már alig látható nyoma annak a titkos városnak, ahol évtizedeken át a Szovjetunió biológiai fegyverein dolgoztak.
Olvasd el ezt is!