Évtizedek óta lángol a Pokol kapuja Türkmenisztánban
Türkmenisztán egyik legkülönösebb látványossága egy hatalmas, lángoló kráter a Karakum-sivatag közepén. A Darvaza-gázkrátert évtizedek óta Pokol kapujaként emlegetik, miközben még ma sem lehet teljes bizonyossággal megmondani, pontosan mikor és hogyan keletkezett.
A legismertebb történet szerint a kráter 1971-ben alakult ki egy szovjet földgázkutatás során. A feltörő gázt állítólag szándékosan meggyújtották abban a reményben, hogy néhány hét alatt elég, a tűz azonban azóta sem aludt ki. Erre a történetre ugyanakkor nincs egyértelmű bizonyíték. George Kourounis felfedező 2013-ban a National Geographic számára vezetett expedíciót a helyszínre, és már a háttér feltárásakor egymásnak ellentmondó beszámolókkal találkozott. Türkmén geológusok szerint a kráter akár már az 1960-as évek végén kialakulhatott, ezt követően évekig gáz és sár tört fel belőle, és csak az 1980-as években gyulladhatott meg.
Az sem biztos, hogy valóban szándékosan gyújtották fel. Felmerült az is, hogy villámcsapás vagy más véletlen esemény lobbantotta lángra a gázt. A bizonytalanságot az is magyarázhatja, hogy a szovjet korszakban a kőolajjal, földgázzal és más stratégiai nyersanyagokkal kapcsolatos információkat gyakran titkosan kezelték, az esetleges hibákról pedig kevés dokumentum maradt fenn.
A szándékos gyújtás elmélete ettől még nem légből kapott. A földgáztermelés során régóta alkalmazzák a fáklyázást, vagyis a fölösleges gáz elégetését. Az ellenőrizetlenül kiszabaduló metán komoly robbanásveszélyt jelenthet, és erősen üvegházhatású gáz, ezért bizonyos helyzetekben biztonságosabbnak számít elégetni.
A Szovjetunió földgáztermelése az 1980-as évek végére már elérte az évi mintegy 700 milliárd köbmétert, miközben 15-16 milliárd köbmétert fáklyázással égettek el. Egy távoli sivatagi gázkitörés így könnyen olyan problémának tűnhetett, amelyhez nem érte meg külön infrastruktúrát kiépíteni.
A türkmén hatóságok később többször felvetették a kráter eloltását. A hely azonban idővel az ország egyik legismertebb látványosságává vált, és a sötétben izzó mélyedés ma is vonzza azokat az utazókat, akik eljutnak a Karakum-sivatagba.
Kourounis védőruhában maga is leereszkedett a kráter mélyére. A helyet egy tűzből álló kolosszeumhoz hasonlította, és úgy írta le az élményt, mintha egy másik bolygó felszínén állna. Évtizedekkel a kráter kialakulása után még mindig több kérdés maradt, mint biztos válasz. Nem tudjuk pontosan, mikor gyulladt meg, azt sem, ki gyújtotta fel, és az sem bizonyítható, hogy valóban csak néhány hétre tervezték a tüzet. A Pokol kapuja mindenesetre ma is lángol a türkmén sivatag közepén, bár a tűz intenzitása az elmúlt években jelentősen csökkent.
Olvasd el ezt is!