Ilyen az élet Olaszország egyik legszegényebb településén

Külföldiként Dél-Olaszországról talán Szicília mesés strandjai jutnak először eszünkbe, miközben a szegényebb, elhagyatott települések szinte mindig a reflektorfényen kívül maradnak. Ezen falvak listáját erősíti Sorianello is, amely első pillantásra tipikus dél-olasz hegyi falunak tűnik. Keskeny utcák, kőházak, apró terek és régi épületek követik egymást, mégis feltűnő a csend. A településen jelenleg valamivel több mint ezer ember él. Ez a szám az 1800-as évek elején 1400-1500 volt, az 1960-as évekre már kétezren lakták, majd tartós csökkenés kezdődött.

A népességfogyás mögött hosszú történelmi folyamat áll. Dél-Olaszország, köztük Calabria, évtizedeken át szegénységgel, kevés termőfölddel és korlátozott munkalehetőségekkel küzdött. A 19. század végétől és a 20. század elejétől ezért milliók indultak útnak Olaszországból, sokan éppen a déli régiókból.

Sorianello lakói közül is sokan Észak-Olaszországba vagy külföldre költöztek. A kivándorlás idővel önmagát erősítő folyamattá vált. Először néhány férfi indult útnak, később testvérek és egész családok követték őket.

A településen ma is jól látszanak az elvándorlás nyomai. Több régi ház üresen áll, egykori iskolaépületek veszítették el eredeti funkciójukat, üzletek zártak be, és egyre kevesebb gyerek él a faluban. Az egykori önkormányzati épület szintén használaton kívül állt, bár felújítással próbálnak ismét közösségi szolgáltatásokat kialakítani benne. A régi iskola egyik terme ma már üres, miközben néhány helyi lakos még pontosan emlékszik arra az időre, amikor ott tanított vagy tanult. A szűk utcák mentén álló házak között akadnak nagyon egyszerű épületek is. Egy részük úgynevezett „szükséglakásként” épült, gyakran szabálytalan, rendkívül keskeny alaprajzzal. Más ingatlanokat időközben belül teljesen felújítottak, bár kívülről elhanyagoltnak tűnnek.

Sorianello történetében fontos szerepet kapott a katolikus jelenlét és a bizánci szerzetesek is, ennek emlékét egy helyi templom is őrzi. A falu jelképének számító torony szintén meghatározó része a település látképének.

A házak falain sok helyen kis vallási fülkéket alakítottak ki különféle szentek képeivel. Ezek között Szűz Máriát és a gyermek Jézust ábrázoló alkotások is láthatók. A település régi épületeiben ma is megmaradtak eredeti terrakotta téglák, faajtók és olyan pincehelyiségek, ahol korábban bort vagy ecetet készítettek és tároltak.

A több mint száz éve kezdődött folyamat lényegében ma sem ért véget. Sok fiatal továbbra is Calabria nagyobb városaiban, Észak-Olaszországban vagy külföldön keres munkát és jobb lehetőségeket. A faluban így egyre kevesebb a gyerek, miközben a lakosság tovább fogy.

A település azonban továbbra sem teljesen kihalt. Nyáron kisebb szabadtéri előadásokat rendeznek és vannak olyan családok is, amelyek régi házakat újítanak fel. A településen alapvető szolgáltatások elérhetők, például víz, áram, egészségügyi ellátás, posta és gyógyszertár. Ráadásul a hajléktalanság és éhezés sem jellemző, a kisebb közösségekben pedig szinte mindenki hozzájut legalább az alapvető élelmiszerekhez. A környék domborzata és szűk utcái miatt az autózás sem egyszerű, ennek ellenére a helyiek a legkeskenyebb utakon is közlekednek.

Természetesen nem ez az egyetlen olasz település, amely az elnéptelenedéssel küzd. Más vezetőségek a problémát felismerve stratégiát váltottak, és elkezdték mindössze egy euróért árulni a sokszor romos állapotban lévő ingatlanokat. Egyesek még tovább mentek, és más kedvezményekkel igyekeznek új életet lehelni a településekbe.