Protonnyaláb fúródott a szovjet fizikus fejébe, ő mégis tovább dolgozott

Bugorszkij a Szovjetunió egyik legnagyobb részecskegyorsítójában dolgozott. A csaknem másfél kilométeres gyűrűben protonokat gyorsítottak rendkívül nagy energiára, majd különböző műszerek felé irányították őket, hogy a kutatók az anyag legkisebb alkotóelemeit vizsgálhassák. A fizikus aznap előre jelezte a vezérlőteremnek, hogy belép a kísérleti csarnokba, a vártnál azonban korábban érkezett. A biztonsági rendszer közben több ponton is csődöt mondott. Az ajtót lezáró automatikus reteszelést kikapcsolták, a veszélyre figyelmeztető lámpa pedig kiégett.

A teremben láthatatlan protoncsomagok haladtak a detektorok felé. Bugorszkij a műszer fölé hajolt, feje pedig közvetlenül a nyaláb útjába került. A részecskék a tarkójánál léptek be, áthaladtak a bal halántéka és a középfüle környékén, majd az orra mellett távoztak. A fizikus rendkívül erős felvillanást látott, fájdalmat azonban nem érzett. Tudta, hogy súlyos baleset történt, mégis befejezte a munkáját, bejegyzést készített a laboratóriumi naplóba, majd hazament anélkül, hogy bárkinek szólt volna.

Másnapra arcának bal oldala erősen feldagadt. A következő napokban a hámló bőr és a kihulló haj kirajzolta a protonnyaláb útját. A moszkvai sugársérülési központ orvosai közül többen arra számítottak, hogy Bugorszkij rövid időn belül meghal. Életét részben a nyaláb rendkívül kis átmérője és szerencsés pályája menthette meg. A sugárzás csak egy keskeny sávban roncsolta a szöveteket, miközben elkerülte azokat az agyterületeket és nagyobb ereket, amelyek sérülése azonnal végzetes lehetett volna.

A következmények így is egész életére elkísérték. Bal fülére teljesen megsüketült, arcának bal oldala pedig az idegek károsodása miatt lebénult. Később epilepsziás rohamok jelentkeztek nála, szellemi munka közben pedig a korábbinál jóval hamarabb kimerült. Másfél évvel a baleset után visszatért Protvinóba, és ugyanazon a részecskegyorsítón folytatta a munkát. Megvédte doktori értekezését, állapotát pedig évente kétszer ellenőrizték Moszkvában.

A történteket a Szovjetunió hosszú időre titkosította. Bugorszkij több mint egy évtizeden át nem beszélhetett nyilvánosan a balesetről, kezelésének részletei pedig szintén nem kerültek nyilvánosságra. A Szovjetunió felbomlása után újabb nehézség várta. Sérülése egyik hivatalos egészségügyi kategóriába sem illett, ezért a kezeléséhez szükséges támogatások megszerzése hosszadalmas bürokratikus küzdelemmé vált. Bugorszkij a baleset után még évtizedekig együtt élt annak következményeivel. Saját történetét később úgy foglalta össze, hogy rajta keresztül az emberi szervezet túlélőképességét vizsgálják.