Míg az európai pellengér egy helyhez kötötte az elítéltet, a cangue esetében a súlyos fakeretet cipelnie kellett a bűnhödő személynek. Együtt járt vele, sok esetben éjjel sem vették le róla, enni pedig gyakran csak mások segítségével tudott. A deszka akadályozta abban, hogy lenézzen a lábára vagy a szájához emelje a kezét, a pihenés pedig teljesen lehetetlenné vált.
A büntetés ereje éppen az időtartamban rejlett. Lopásért akár három hónapig, szerencsejátékért, rágalmazásért vagy rendzavarásért több hétig is viselhették. Az adósok esetében a cangue addig maradhatott a nyakban, amíg a hitelezőket ki nem elégítették.
A deszkára gyakran felirat is került. Feltüntethették rajta az elítélt nevét, a vétséget, a büntetés hosszát, a helyszínt vagy az illetékes hivatalnok pecsétjét. A test így egyszerre vált fogollyá és hirdetőtáblává. A járókelőknek nem kellett ismerniük az ügy részleteit: az ítélet ott függött előttük, az ember nyakába zárva.
A cangue így több volt egyszerű kínzóeszköznél. A büntetés a nyilvánosságon keresztül működött. A megszégyenítés részévé vált az utca, a piac, a szomszédság, minden tekintet, amely az elítéltre szegeződött.
Olvasd el ezt is!