Kína legkegyetlenebb uralkodója árvából lett császár, hatalma végül tízezrek életébe került

Csu Jüan-csang 1328 körül látta meg a napvilágot egy szegény parasztcsaládban, a mongol Jüan-dinasztia hanyatlásának idején. Tizenhat éves lehetett, amikor 1344-ben járvány pusztított szülőföldjén, a mai Anhuj tartomány területén. Néhány hét alatt elveszítette apját, anyját és legalább az egyik testvérét. A családnak még koporsóra vagy halotti lepelre sem tellett, a fiú így már egészen fiatalon szembesült azzal, milyen könyörtelen a nyomor.

Egy kolostorba menekült, ám ott sem maradhatott sokáig. Amikor az intézmény élelme elfogyott, útnak eresztették. Közel három évig vándorló koldusszerzetesként járta az utakat, falvakban és templomok közelében kért ennivalót, közben saját szemével látta, kik jutnak gabonához, kik maradnak segítség nélkül, és hogyan zsigerli ki a hatalom a legszegényebbek rétegeket. Később visszatért a kolostorba, ahol megtanult olvasni. Ez döntő fordulatnak bizonyult: kiművelte magát, a buddhista szövegek világa, a tisztaság és romlottság gondolata mélyen beépült a látásmódjába.

Katonai tehetsége gyorsan kiemelte a rivális hadurak közül. 1368-ban trónra lépett, felvette a Hung-vu uralkodói nevet, és megalapította a Ming-dinasztiát. A koldusszerzetesből Kína császára lett. A történet itt akár diadalmasan is véget érhetne, uralkodása azonban ekkor fordult igazán félelmetessé.

A császár nem bízott senkiben, aki önálló tekintéllyel bírt. Gyanúsnak látta a művelt hivatalnokot, a katonái által tisztelt tábornokot és a régi harcostársat is, aki emlékezett arra, honnan indult. Létrehozta a hímzett egyenruhás gárdát, amely látszólag testőrségként, valójában politikai titkosrendőrségként működött.

1380-ban megszállottsága odáig fajult, hogy kivégeztette főminiszterét, Hu Vej-jungot, akit összeesküvéssel vádolt meg. A történészek jelentős része ma erősen kétségesnek tartja a vádat, a következmény viszont egyértelmű volt. Az egyre inkább zsarnoki uralkodó megszüntette a főminiszteri tisztséget és a központi titkárságot, vagyis azt az intézményt, amely hosszú időn át a kínai államigazgatás egyik kulcsa volt. Ettől kezdve a végrehajtó hatalom közvetlenül az ő kezében összpontosult.

A Hu-ügy nem zárult le azonban a kivégzéssel. Éveken át újra és újra elővették, és minden újabb vallomás újabb neveket rántott magával. Rokonok, pártfogók, tanítványok, katonák és hivatalnokok kerültek a tisztogatás körébe. Mai becslések szerint a halottak száma végül 30–40 ezer között lehetett, egyes beszámolók még ennél is magasabb számokat említenek.