Disznóól fölé építették a vécéket az ókori Kínában
Az egyes korok és kultúrák vécéinek története valójában sokat elárul egy társadalom higiéniai szokásairól, technikai tudásáról és társadalmi különbségeiről. Az ókori Kínában nem létezett egyetlen általános illemhelytípus: a hétköznapi emberek egyszerű, mezőgazdasághoz kapcsolódó rendszereket használtak, miközben az előkelők számára jóval kényelmesebb és díszesebb illemhelyek készültek.
Az egyik legpraktikusabb megoldás a hùn cè nevű rendszer volt, amely az illemhelyet egy disznóóllal kapcsolta össze, így a megmaradt szerves anyagot később trágyaként hasznosíthatták. A módszer így zárt körforgást teremtett: a hulladék visszakerült a mezőgazdaságba. Hasonló rendszerek egyes kínai vidéki térségekben még jóval később is fennmaradtak.
Az előkelők illemhelyei egészen más világot képviseltek. A Nyugati Jin-dinasztia idején élt gazdag hivatalnok, Shi Chong vécéjét állítólag olyan fényűzően rendezték be, hogy egy díszes szobára hasonlított. Szolgálólányok segédkeztek körülötte, így az illemhely a kényelem mellett a gazdagság és a társadalmi rang látványos jelképe is lett.
A Han-dinasztia korából ülővécék is ismertek, amelyek lábtartóval, háttámlával és kapaszkodókkal könnyítették meg a használatot. A történeti források szerint Han Vu-ti császár még Vej Csing hadvezért is fogadta, miközben egy ilyen illemhelyet használt. A jelenet arra utal, hogy a testi szükségletekhez kapcsolódó magánszféra egészen mást jelentett az uralkodói udvarban, mint napjainkban.
Az elit utazás közben sem mondott le a kényelemről. A mozgó vécét a császári udvar tagjai hosszabb utak során használhatták. Han Vu-ti állítólag akkor figyelt fel későbbi feleségére, Vej Ce-fura, amikor a nő egy ilyen kocsiban utazott.
Az ókori Kínában különleges formájú éjjeli edények is készültek. A hǔzi, vagyis „tigrisedény” gyakran az állat alakját idézte. Egy legenda szerint Li Guang hadvezér egy elejtett tigrist formázó bronzedényt készíttetett magának, ám ez valószínűleg inkább későbbi történet, mint bizonyítható esemény. A tigris alakú edények ugyanakkor valóban elterjedtek voltak, különösen a Han-dinasztia idején.
A Tang-dinasztia alatt az elnevezés kényelmetlenné vált, mert neve egybeesett Li Hu, a Tang-dinasztia alapítójának egyik felmenője nevével. Egy császár nevéhez kapcsolódó kifejezést illetlen lett volna éjjeli edénnyel társítani, ezért a megnevezést megváltoztatták. Ez az apró részlet jól mutatja, mennyire szorosan összefonódott a nyelv, a rang és a politikai tisztelet.
A tisztálkodáshoz sokáig bambuszlapokat használtak. A régészek Han-kori illemhelyeken is találtak ilyen eszközöket, amelyek a modern vécépapír szerepét töltötték be. Az írással ellátott papír felhasználását ugyanakkor tiszteletlenségnek tartották, mivel a leírt szavaknak különleges kulturális értéket tulajdonítottak.
Kifejezetten erre a célra készített, simára csiszolt bambuszpálcák is léteztek. Egyes buddhista szövegek még használatuk módját is részletesen szabályozták. A Déli Tang-dinasztia uralkodója, Li Jü állítólag saját kezűleg simította le a szerzeteseknek szánt darabokat, Kubiláj kán egyik menye pedig az arcán puhította meg az anyósának szánt vécépapírt. Az ilyen gesztus a tisztálkodás mellett a gondoskodást és a tiszteletet is kifejezhette.
Az illemhelyekhez számos társadalmi szabály és hiedelem kapcsolódott. Használat közben nem illett beszélni vagy mások szemébe nézni, a helyiségeket pedig tisztátalannak tekintették. Egyes elképzelések szerint a vécék akár az élők és a holtak világa közötti átjáróként is szolgálhattak, ezért a bennük lakozó szellemek kiengesztelésére felajánlásokat tettek.
Olvasd el ezt is!