Az egyik legpraktikusabb megoldás a hùn cè nevű rendszer volt, amely az illemhelyet egy disznóóllal kapcsolta össze, így a megmaradt szerves anyagot később trágyaként hasznosíthatták. A módszer így zárt körforgást teremtett: a hulladék visszakerült a mezőgazdaságba. Hasonló rendszerek egyes kínai vidéki térségekben még jóval később is fennmaradtak.
Az előkelők illemhelyei egészen más világot képviseltek. A Nyugati Jin-dinasztia idején élt gazdag hivatalnok, Shi Chong vécéjét állítólag olyan fényűzően rendezték be, hogy egy díszes szobára hasonlított. Szolgálólányok segédkeztek körülötte, így az illemhely a kényelem mellett a gazdagság és a társadalmi rang látványos jelképe is lett.
A Han-dinasztia korából ülővécék is ismertek, amelyek lábtartóval, háttámlával és kapaszkodókkal könnyítették meg a használatot. A történeti források szerint Han Vu-ti császár még Vej Csing hadvezért is fogadta, miközben egy ilyen illemhelyet használt. A jelenet arra utal, hogy a testi szükségletekhez kapcsolódó magánszféra egészen mást jelentett az uralkodói udvarban, mint napjainkban.
Az elit utazás közben sem mondott le a kényelemről. A mozgó vécét a császári udvar tagjai hosszabb utak során használhatták. Han Vu-ti állítólag akkor figyelt fel későbbi feleségére, Vej Ce-fura, amikor a nő egy ilyen kocsiban utazott.
Az ókori Kínában különleges formájú éjjeli edények is készültek. A hǔzi, vagyis „tigrisedény” gyakran az állat alakját idézte. Egy legenda szerint Li Guang hadvezér egy elejtett tigrist formázó bronzedényt készíttetett magának, ám ez valószínűleg inkább későbbi történet, mint bizonyítható esemény. A tigris alakú edények ugyanakkor valóban elterjedtek voltak, különösen a Han-dinasztia idején.
A Tang-dinasztia alatt az elnevezés kényelmetlenné vált, mert neve egybeesett Li Hu, a Tang-dinasztia alapítójának egyik felmenője nevével. Egy császár nevéhez kapcsolódó kifejezést illetlen lett volna éjjeli edénnyel társítani, ezért a megnevezést megváltoztatták. Ez az apró részlet jól mutatja, mennyire szorosan összefonódott a nyelv, a rang és a politikai tisztelet.
A tisztálkodáshoz sokáig bambuszlapokat használtak. A régészek Han-kori illemhelyeken is találtak ilyen eszközöket, amelyek a modern vécépapír szerepét töltötték be. Az írással ellátott papír felhasználását ugyanakkor tiszteletlenségnek tartották, mivel a leírt szavaknak különleges kulturális értéket tulajdonítottak.
Kifejezetten erre a célra készített, simára csiszolt bambuszpálcák is léteztek. Egyes buddhista szövegek még használatuk módját is részletesen szabályozták. A Déli Tang-dinasztia uralkodója, Li Jü állítólag saját kezűleg simította le a szerzeteseknek szánt darabokat, Kubiláj kán egyik menye pedig az arcán puhította meg az anyósának szánt vécépapírt. Az ilyen gesztus a tisztálkodás mellett a gondoskodást és a tiszteletet is kifejezhette.
Az illemhelyekhez számos társadalmi szabály és hiedelem kapcsolódott. Használat közben nem illett beszélni vagy mások szemébe nézni, a helyiségeket pedig tisztátalannak tekintették. Egyes elképzelések szerint a vécék akár az élők és a holtak világa közötti átjáróként is szolgálhattak, ezért a bennük lakozó szellemek kiengesztelésére felajánlásokat tettek.
Olvasd el ezt is!