A második világháború utolsó hónapjaira a koncentrációs táborokban tömeges éhezés, járványok és súlyos túlzsúfoltság uralkodott. Bergen-Belsenbe 1944 végétől más táborokból is egyre több foglyot hurcoltak, ami tovább súlyosbította az amúgy is embertelen körülményeket. Amikor a brit csapatok 1945 áprilisában felszabadították a tábort, mintegy 60 ezer túlélőt találtak, akik közül sokan tífuszban szenvedtek, és a hosszan tartó éhezéstől végletesen legyengültek.
A felszabadítás után a katonák ösztönösen azzal próbáltak segíteni, ami a legkézenfekvőbbnek tűnt: ételt osztottak. Rövid időn belül azonban azzal szembesültek, hogy a megszokott katonai fejadagok túl megterhelők lehetnek a végletekig legyengült szervezet számára. Egy brit orvos visszaemlékezése szerint ezért hígabb, könnyebben fogyasztható ételekkel próbálkoztak, mert a rendes adagokat sokan nem bírták.
Tartós éhezés során a test fokozatosan alkalmazkodik a tápanyaghiányhoz. Megváltozik az anyagcsere, csökken az inzulintermelés, a szervezet pedig saját energiaraktárait kezdi felhasználni. Eközben súlyos vitamin- és ásványianyag-hiány, valamint elektrolit-zavarok is kialakulhatnak.
Amikor ilyen állapotban valaki újra enni kezd, az anyagcsere rövid idő alatt átrendeződik. Megemelkedik az inzulinszint, és a folyadékokkal együtt több ásványi anyag is gyorsan a sejtekbe áramlik. Ennek egyik legsúlyosabb következménye a vér foszfátszintjének zuhanása lehet. A foszfát nélkülözhetetlen a sejtek energiatermeléséhez, ezért hiánya szívritmuszavart, légzési elégtelenséget, görcsrohamokat, kómát, végső esetben halált is A táborok felszabadításában részt vevő katonák és egészségügyi dolgozók visszaemlékezéseiben olyan esetek is szerepelnek, amikor egyes foglyok röviddel az első falatok elfogyasztása után meghaltak.
Ma azonban nem lehet biztosan megállapítani, mi okozta ezeket a gyors haláleseteket. Az újratáplálási szindróma következményei rendszerint nem perceken belül, hanem az étkezés újrakezdését követő napokban jelentkeznek, a foglyok közül pedig sokan más, életveszélyes betegségekben is szenvedtek. A táborokban ráadásul sokan egyszerre szenvedtek tífusztól, vérhastól, tuberkulózistól és súlyos alultápláltságtól, ezért az egyes halálesetek pontos okát ma már sokszor lehetetlen megállapítani. Bergen-Belsenben a felszabadítás után további mintegy 14 ezer ember halt meg. A történelmi adatok alapján az újratáplálási szindróma ezeknek a haláleseteknek legalább egy részében szerepet játszhatott, bár a korabeli nyilvántartások hiányosságai miatt pontos arányt nem lehet megadni.
Olvasd el ezt is!