Ezért kötötték be a kivégzőosztag elé állított rabok szemét

A kivégzőosztag általi halálbüntetést évszázadokon át alkalmazták hadseregek, államok és forradalmi rezsimek, háborús időszakokban pedig gyors és könnyen megszervezhető módszernek tartották. A szem bekötése nem volt mindenhol kötelező, sőt egyes elítéltek kifejezetten visszautasították. Ahol bevett gyakorlattá vált, ott több célt szolgált egyszerre.

Az egyik legkézenfekvőbb ok a félelem csökkentése volt. Egy sor, közvetlenül az emberre irányított fegyver látványa az utolsó másodpercekben szélsőséges pánikot válthatott ki. Az elítélt elájulhatott, kiabálhatott, menekülni próbálhatott vagy ösztönösen elmozdulhatott. A kendő ezt a vizuális sokkot tompította, még ha a halálfélelmet természetesen nem is szüntette meg.

Gyakorlati előnye is volt: ha az elítélt látta, ahogy a katonák felemelik a puskákat, az utolsó pillanatban félrefordulhatott, lehajolhatott vagy összerándulhatott. Ez megnehezíthette a pontos találatot, és növelhette annak esélyét, hogy a halál nem következik be azonnal. A bekötött szemű rab nagyobb eséllyel maradt mozdulatlan.

A kendő egyik legfontosabb szerepe azonban a kivégzőosztag tagjainál jelentkezett. A katonák sok esetben nem hivatásos hóhérok voltak, egyszerűen parancsot kaptak a kivégzés végrehajtására. Sokkal nehezebb lehetett meghúzni a ravaszt úgy, hogy az elítélt közben a szemükbe nézett, sírt, könyörgött vagy éppen feltűnő nyugalommal várta a halált. Az arc részleges eltakarása csökkentette a közvetlen emberi kapcsolatot, és ezzel a habozás esélyét is.

A kivégzés módjának társadalmi jelentése szintén számított. Bizonyos katonai és politikai környezetekben a golyó általi halált magasabb rangú büntetésként kezelték, mint az akasztást, amelyet gyakran inkább köztörvényes bűnözőkhöz társítottak. Katonák, tisztek vagy politikai foglyok kivégzése ezért sokszor kötött rend szerint zajlott. Az elítéltet a helyére állították vagy egy oszlophoz kötötték, lehetőséget kaphatott utolsó szavaira, majd következett a szemkendő és a tűzparancs.

A kendő visszautasítása éppen ezért önálló üzenetté válhatott. Egyes elítéltek nyitott szemmel akartak szembenézni a kivégzőikkel, ezzel bátorságukat, ellenállásukat vagy ártatlanságukat hangsúlyozva. Háborúk és forradalmak történetéből olyan esetek is ismertek, amikor a halálraítéltek jelszavakat kiáltottak, a puskákra szegezték tekintetüket, vagy maguk szólították fel a katonákat a tüzelésre.