Határtalan kínzás: 17 napig tartott az ókor egyik legkegyetlenebb kivégzése
Az ókori történetírás néha olyan kivégzésekről és kínzásokról őrzött meg beszámolókat, amelyeknél ma már nehéz elválasztani a valós tényeket a későbbi túlzásoktól. Ilyen a szkapizmus is, amelyet a „csónakok” halálaként emlegettek. A név arra utal, hogy az áldozatot két egymáshoz illesztett csónak vagy teknőszerű faalkalmatosság közé zárták, ahol nagyjából két hétig szenvedett, mielőtt meghalt.
A történet i. e. 401-ben, a kunaxai csata után kezdődik. A perzsa trónért II. Artaxerxész és öccse, az ifjabb Kürosz csapott össze az Eufrátesz közelében. Kürosz görög zsoldosokra támaszkodott, és egy ideig úgy tűnt: valódi esélye lehet bátyja ellen. A döntő pillanatban azonban elesett, az ókori hagyomány szerint egy Mithridatész nevű perzsa katona sebesítette meg halálosan. Ez akár jutalmat is érhetett volna számára. A történet szerint Artaxerxész eleinte elismerte ugyan Mithridatész tettét, ám a győzelem dicsőségét saját magának akarta megtartani. A katonának hallgatnia kellett arról, hogy ő végzett Kürosszal. Egy lakomán azonban állítólag részegen eldicsekedett vele, ezzel pedig nyilvánosan kellemetlen helyzetbe hozta az uralkodót. A büntetés a szkapizmus lett.
A kivégzés leírása még évszázadok távlatából is elég nyugtalanítónak hat. Az elítéltet két, egymáshoz illesztett csónak közé fektették úgy, hogy csak a feje, a keze és a lába maradt kívül. Mozdulni alig tudott, de életben tartották: tej és méz keverékével itatták, ha pedig ellenállt, erőszakkal kényszerítették le a torkán. Ugyanezzel az édes, ragacsos keverékkel kenték be az arcát és a szabadon maradt testrészeit is.
A tej és méz elsőre szinte ártalmatlan részletnek tűnik, azonban éppen ettől vált a büntetés kifejezetten lassú kínzássá. Az édes anyag vonzotta a rovarokat, miközben az áldozat továbbra is a csónakok közé szorítva feküdt. A bezárt test körül idővel legyek, férgek és más élősködők jelentek meg, a hőség, a fertőzés és a teljes mozdulatlanság pedig napokon át fokozta a szenvedést.
Mithridatész a hagyomány szerint csak a tizenhetedik napon halt meg. A szkapizmust ezért gyakran az ókor egyik legkegyetlenebb kivégzési módjaként emlegetik. A brutalitást fokozza, hogy a halál ebben az esetben egy elnyújtott testi összeomlást jelenetett, amelyben a kiszolgáltatottság legalább annyira fontos elem, mint maga a fizikai fájdalom.
A beszámolót ugyanakkor óvatosan kell kezelni. A szkapizmusról elsősorban görög nyelvű ókori hagyományból tudunk, perzsa oldalról nincs róla közvetlen, megbízható bizonyíték. Az is elképzelhető, hogy a történet részben a perzsákat kegyetlennek ábrázoló görög elbeszélések világához tartozott, és nem pontosan úgy történt meg, ahogyan a leírásokban fennmaradt.
A „tizenhét napig tartó kivégzés” így nem pusztán az ókori kegyetlenség története. Arról is szól, hogyan formálták a régi történetírók az ellenségről alkotott képet, és hogyan vált egyetlen büntetés leírása évszázadokra az önkényes hatalom egyik legsötétebb példájává. A „csónakok halála” ezért ma is elgondolkodtató: egyszerre idézi fel a test kiszolgáltatottságát és azokat a történeteket, amelyekben a hatalom sértettsége önmagában is halálos ítéletté válhatott.
Olvasd el ezt is!