Megmérgezték, lelőtték, folyóba dobták: Raszputyin életénél csak a halála furcsább
„Ra-ra-Rasputin, lover of the Russian Queen” – a Boney M. slágere óta Raszputyin neve akkor is ismerősen cseng, ha alig tudunk valamit a Romanovok démoni bizalmasáról. Grigorij Raszputyint egyszerre tartották szent embernek, gyógyítónak, csalónak és félelmetes udvari veszedelemnek. Már az élete is legendákból épült fel, de a halála köré szőtt történetek még különösebbek.
Raszputyin 1869-ben született Szibériában, paraszti családban. Felnőttként különleges vallási fordulatot élt át, majd vándorló szent emberként járta az Orosz Birodalmat és a pravoszláv világ zarándokhelyeit. Bár soha nem lett felszentelt pap, karizmája és különös tanításai hamar követőket vonzottak köré. Mire megérkezett Szentpétervárra, a misztikum, a szeánszok és a különféle gyógyítók iránt fogékony arisztokrata közeg már készen állt arra, hogy felfigyeljen rá.
II. Miklós cár és felesége, Alexandra Fjodorovna 1905 körül ismerkedtek meg vele. A család ekkor súlyos titkot hordozott: egyetlen fiuk, Alekszej cárevics vérzékenységben szenvedett, ami a korban életveszélyes betegségnek számított. Raszputyin állítólag képes volt megnyugtatni a gyermeket és a kétségbeesett anyát, Alexandra pedig egyre inkább hitt abban, hogy különleges erővel bír. A „gyógyító” szerepére ma józanabb magyarázat is kínálkozik. Raszputyin távol tartotta Alekszejt bizonyos korabeli kezelésektől, köztük feltehetően az aszpirintől is, amely fokozhatta a vérzést, és ronthatta a fiú állapotát. Ami kívülről csodának látszott, részben egyszerűen annak volt köszönhető, hogy nem súlyosbították tovább a betegséget.
A cári pár bizalma idővel túlment beteg gyermekük ügyén. Raszputyin egyre közelebb került a Romanovokhoz, tanácsait meghallgatták, és úgy tűnt, a kinevezésekre és az udvari döntésekre is egyre nagyobb hatással van. Ezzel párhuzamosan a monarchia egyik leggyűlöltebb alakjává vált. Az akkori beszámolók kicsapongásairól írtak, a közvélemény pedig azt suttogta, hogy viszonya van a cárnéval. Habár erre nincs hiteles bizonyíték, a pletyka önálló életre kelt, és tovább rombolta az uralkodóház tekintélyét.
Az első világháború idején a helyzet még súlyosabb lett. Miközben II. Miklós átvette a hadsereg közvetlen irányítását, Szentpéterváron Alexandra befolyása erősödött, vele együtt pedig Raszputyiné is. Az arisztokrácia egy része végül arra jutott, hogy a birodalom megmentéséhez el kell távolítani a cári család bizalmasát.
A gyilkosság legismertebb változata Felix Juszupov herceg visszaemlékezéséből származik. Eszerint 1916 decemberében Raszputyint a Juszupov-palotába csalták, ciánnal mérgezett süteménnyel és borral kínálták, majd miután a méreg állítólag nem hatott rá, lelőtték. A legenda szerint még ekkor sem halt meg azonnal: felkelt, rátámadt Juszupovra, végül újabb lövések után kötözték meg és dobták a jeges folyóba.
Ez a verzió tette Raszputyint szinte elpusztíthatatlan figurává, de a valóság valószínűleg kevésbé teátrális. A történészek szerint Juszupov beszámolója erősen dramatizált lehetett. A boncolási adatok alapján nem találtak meggyőző bizonyítékot sem mérgezésre, sem arra, hogy Raszputyin a vízbe dobás után fulladt volna meg. A legvalószínűbb magyarázat szerint közeli lövés végzett vele, mielőtt holttestét a folyóba dobták. Halála után a Romanov család gyászolta bizalmasát, az arisztokrácia egy része viszont felszabadulásként fogadta a hírt. A gyilkosság mégsem mentette meg a monarchiát: néhány hónappal később II. Miklós lemondott, 1918-ban pedig a bolsevikok kivégezték a cári családot.
Olvasd el ezt is!