Cipészből lett a viktoriánus kor hírhedt hóhéra, aki új módszert vitt a kivégzésekbe

William Marwood 1818-ban született a lincolnshire-i Horncastle közelében. Itt cipészként kezdte pályafutását, emellett metodista laikus prédikátorként is tevékenykedett. Élete azonban teljesen más irányt vett, amikor nyilvános kivégzések végrehajtójaként kezdett dolgozni, és idővel a viktoriánus Anglia egyik legismertebb hóhérává vált.

Ahogy a BBC is írja, Marwood nevét elsősorban az úgynevezett hosszú eséses módszer tette ismertté. Az eljárást eredetileg ír sebészek dolgozták ki, Marwood pedig felismerte, hogy ha az elítélt testtömegéhez igazítva nagyjából 1,8–3 métert zuhan, a nyak törése miatt a halál szinte azonnal bekövetkezik. A korábbi akasztásoknál az elítéltekre lassú, fulladásos halál várt, a hosszabb kötéllel és a hurok megfelelő elhelyezésével történő eljárás viszont gyorsabbnak bizonyult.

A módszert 1872-ben alkalmazta először a Lincoln Castle-ben, William Horry kivégzésekor, akit felesége meggyilkolásáért ítéltek halálra. Marwood korábban sosem hajtott végre akasztást, és segédként sem vett részt ilyen eljárásban, első kivégzése mégis fennakadás nélkül zajlott. Ezzel a börtön kormányzójára is erős benyomást tett, ami hivatalosan is beindította pályáját. Marwoodot 1874-ben nevezték ki hivatalosan hóhérnak. Évi 20 font megbízási díjat kapott, kivégzésenként további 10 fonttal, emellett útiköltséget is térítettek neki. Fizetése nem volt a szó szoros értelmében vett állandó bér, cserébe megtarthatta és eladhatta az elítéltek ruháit.

A vasúthálózat fejlődése lehetővé tette, hogy az ország különböző részeire is gyorsan eljusson. Így Angliában, Walesben, Írországban és Skóciában is számos kivégzést hajtott végre. Nevéhez köthető a Brit-szigetek utolsó nyilvános akasztása is, amelyre 1875-ben került sor.

Marwood nem szerette a hóhér megnevezést, és magát következetesen nyilvános kivégzőnek nevezte. Saját névjegykártyát is nyomtatott ezzel a felirattal, horncastle-i műhelye ajtaja fölött pedig a „Marwood Crown Office” felirat állt. A kis épületben cipészszerszámai mellett kötelek is lógtak, amelyekkel korábbi kivégzéseit hajtotta végre. Ezekre láthatóan büszke volt, és szívesen beszélt azokról a hírhedt bűnözőkről, akiknek halálához hozzájárult. Közéjük tartozott Charles Peace, a sheffieldi betörő és gyilkos, akit 1879-ben végzett ki. A korabeli beszámolók szerint Peace arra kérte Marwoodot, hogy gyorsan végezze el a munkáját, mire a hóhér azt felelte, hogy neki köszönhetően biztos nem fog fájdalmat érezni. Marwood saját szerepét vallásos kötelességként értelmezte, újságíróknak azt mondta, Isten munkáját végzi a brit korona törvényei szerint.

Tizenegy éves pályafutása alatt a Capital Punishment UK szerint 179 embert akasztott fel, köztük nyolc nőt. Több alkalommal egyszerre több elítéltet is kivégzett, a feljegyzések szerint tizennégy kettős, három hármas és egy négyes akasztás is kapcsolható hozzá. A legtöbb alkalommal teljesen egyedül dolgozott.

Marwood nevéhez a hosszú eséses módszeren túl más fejlesztéseket is kötnek: a hurok és a rögzítőszíjak használatában is modernizációt hozott, valamint a bitófa kialakításában is új irányt mutatott. Kérelmezte, hogy a kivégzőplatformhoz vezető lépcsőket távolítsák el, mert szerinte egyszerűbb és kevésbé megrázó, ha a csapóajtó közvetlenül a padlóval vagy a talajjal egy szintben van.

Utolsó kivégzését 1883. augusztus 6-án hajtotta végre a durhami börtönben, James Burtonon. Az akasztás ezúttal nem ment könnyen, mert Burton hátrakötözött karja beleakadt a mögötte lelógó szabad kötélrészbe, ezért a férfit másodszor is fel kellett akasztani. A viktoriánus kor hírhedt hóhéra kevesebb mint négy héttel később, 1883. szeptember 4-én tüdőgyulladásban vesztette életét.

Alakját szinte minden akkor élő ember ismerte, népszerűségét jól mutatja, hogy viaszfigurája egykor Madame Tussaud londoni panoptikumának Borzalmak Kamrája nevű részén is helyet kapott.

(Belső kép)