pics five/Shutterstock
  ●  Utazás

A japánoknál nincsenek udvariasabb turisták

Nemcsak az számít, hová utazunk, hanem az is, hogyan viselkedünk, amikor megérkezünk. Egy friss felmérésben 192 túraszervezőt kérdeztek meg arról, mely országokból érkeznek szerintük a legudvariasabb, legbőkezűbb, legtöbbet költő, legkalandvágyóbb és leginkább gasztronómia iránt érdeklődő turisták. Az eredmények alapján szinte minden kategóriának más nemzet lett a győztese.

Az afrikai szafarikra szakosodott SafariBookings.com összesen öt kérdést tett fel a turisztikai szakembereknek. Arra voltak kíváncsiak, mely nemzet turistái viselkednek a legudvariasabban, kik adják a legtöbb borravalót, kik költenek a legtöbbet, kik keresik leginkább a kalandokat, és kik azok, akik számára az utazás egyik legfontosabb része a helyi gasztronómia.

A japánok a legudvariasabb turisták

Az udvariassági rangsor élére Japán került: a megkérdezett túraszervezők 21,1 százaléka a japánokat nevezte meg a legudvariasabb utazóként. A második helyen a norvégok végeztek 10,6 százalékkal, őket pedig szorosan követték a svájciak 10,4 százalékkal. A lista következő helyein a kanadai és az amerikai turisták szerepelnek.

A rangsor másik végére az olaszok kerültek: mindössze a válaszadók 1,3 százaléka nevezte meg őket a legudvariasabb turistaként.

Az európai vendégekről ugyanakkor összességében kedvezően nyilatkoztak a túraszervezők. Többen kiemelték például, hogy érdeklődnek a helyi élővilág és a természetvédelem iránt, és gyakran részletes kérdéseket tesznek fel utazásaik során.

Az amerikaiak adják a legtöbb borravalót

Ha a borravalóról van szó, egyértelműen az amerikai turisták kerültek az élre. A túraszervezők 29,5 százaléka őket tartotta a legbőkezűbbnek, amivel jelentősen megelőzték a többi nemzetet. A második helyre a németek kerültek 13,1 százalékkal, a kanadaiak 10, a svájciak pedig 8,6 százalékot értek el.

Az amerikaiak ráadásul nemcsak borravalóra költenek sokat. A felmérés szerint összességében is ők nyitják ki leginkább a pénztárcájukat utazás közben: ebben a kategóriában 24 százalékkal végeztek az első helyen. A német és kanadai turisták holtversenyben követik őket, egyaránt 12,8 százalékkal.

Illusztráció
Fotó: New Africa/Shutterstock
A németek keresik leginkább a kalandokat

A kalandvágy tekintetében viszont Európa dominálta a rangsort. Az első három helyezett egyaránt európai nemzet lett. A túraszervezők 21,1 százaléka szerint a német turisták a leginkább kalandvágyók, míg a franciák 17,8 százalékkal szerezték meg a második helyet. A harmadik helyen a hollandok végeztek 11 százalékkal.

A rangsor végén a britek és az indiaiak állnak 4,5 százalékkal, a spanyol turisták pedig 4,3 százalékot értek el.

Az indiai turisták számára a legfontosabb az étel

A felmérés arra is kitért, mely nemzetek turistái érdeklődnek leginkább a helyi ételek iránt. Ebben a kategóriában az ázsiai országok kerültek fölénybe. Az első helyet India szerezte meg, a második Japán lett, míg Franciaország került a dobogó harmadik fokára. A kínai turisták a negyedik, a hollandok pedig az ötödik helyen végeztek.

Érdekesség, hogy a gasztronómiájáról világszerte híres Olaszország csak hajszállal maradt le az első ötről: az olasz turisták 7,6 százalékos eredményével szemben a hollandok 7,7 százalékot értek el.

A felmérés alapján tehát nehéz lenne egyetlen „legjobb turistát” megnevezni. Míg a japánok az udvariasságukkal, az amerikaiak a bőkezűségükkel, a németek a kalandvágyukkal, az indiaiak pedig a gasztronómia iránti lelkesedésükkel tűnnek ki utazás közben.

Nyitókép: Illusztráció / pics five/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!