Új-Zéland azon kevés nagyobb szárazföldek közé tartozik, ahol nincsenek őshonos szárazföldi kígyók. Hasonló a helyzet például Izlandon, Írországban, Grönlandon és az Antarktiszon is. Új-Zéland esete azonban földtörténeti szempontból is érdekes. A szigetország mintegy 85 millió évvel ezelőtt kezdett leválni az egykori Gondwana szuperkontinensről. Mire teljesen elszigetelődött, kígyók nem kerültek a szigetekre, később pedig szárazföldi összeköttetés híján sem tudtak természetes úton eljutni oda.
Az elszigeteltség hosszú időn át alakította az ország élővilágát. Új-Zéland számos őshonos madár- és hüllőfaja olyan környezethez alkalmazkodott, ahol nem éltek szárazföldi ragadozó emlősök, ezért egy új faj megjelenése súlyos károkat okozhatna. Különösen érzékeny lehet erre a kivi madár, valamint a hidasgyík.
Az ország hatóságai szigorú szabályokkal próbálják fenntartani ezt az állapotot. A rakományokkal vagy más módon behurcolt példányokat igyekeznek gyorsan megtalálni és eltávolítani. Új-Zéland biológiai biztonsági rendszere emiatt a határforgalomban is kiemelt szerepet kap. A helyzet éles ellentétben áll Ausztráliával. A kontinensen számos kígyófaj él, köztük több erősen mérgező faj is. Ide tartozik például a kispikkelyű tajpán, amelyet a legerősebb mérgű szárazföldi kígyók között tartanak számon.
Olvasd el ezt is!