Kígyóbőrrel és nyitott szekrényajtókkal segítették a szülést a középkorban
Manapság egy szülőszobában orvosok, szülésznők és korszerű műszerek figyelik az anya és a baba állapotát, sőt gyakran az apuka is jelen van, még akkor is, ha időnként inkább neki lenne szüksége megnyugtatásra. A középkorban viszont jóval szerényebb volt a fájdalomcsillapítás, a megfelelő higiénia helyett pedig imákkal, gyógynövényekkel, amulettekkel, kígyóbőrrel és nyitva hagyott szekrényajtókkal próbálták elősegíteni a gyermek világrajövetelét.
A középkori Európában a szülés minden társadalmi réteg számára komoly kockázatot jelentett. A vérzés, az elhúzódó vajúdás, a magzat rendellenes fekvése és a gyermekágyi fertőzések az anya és a csecsemő életét egyaránt fenyegették. A vagyon persze valamivel jobb ellátást biztosíthatott, valódi biztonságot azonban még az uralkodói családok tagjainak sem nyújtott.
A vajúdó nő mellett rendszerint bábák segédkeztek. Egy kisebb faluban gyakran egyetlen tapasztalt asszonyra támaszkodott az egész közösség, a tehetősebb családok viszont több segítőt is felfogadhattak. Az orvosok csak ritkán léptek be a szülőszobába; többnyire csak akkor hívták őket, ha előkelő asszonyról volt szó, vagy súlyos komplikáció lépett fel. A bábák a tudásukat jellemzően más nőktől és saját tapasztalataikból szerezték. Feladatuk nem ért véget a gyermek világra segítésével: ha úgy ítélték meg, hogy az újszülött nem marad életben a pap érkezéséig, szükség esetén a keresztelést is elvégezhették. Különleges tudásuk azonban könnyen gyanússá is tette őket a közösség szemében: Angliában például gyakran előfordult, hogy varázslással vagy tiltott praktikákkal vádolták meg a gyógyítással foglalkozó asszonyokat.
A korszak nőgyógyászati ismereteiről sokat elárul a 12. századtól terjedő Trotula, a női betegségekkel, terhességgel és szüléssel foglalkozó értekezések gyűjteménye. Egyes tanácsai meglepően gyakorlatiasak voltak: a gátsérüléseket például selyemfonallal javasolta összevarrni. Más ajánlásokban azonban az ókori orvoslás, a gyógynövényes tapasztalat és a népi hiedelmek keveredtek.
Nehéz szülés esetén mályvával, görögszénával, lenmaggal és árpával főzött vízben fürdették meg a vajúdó nőt, a hasát és a csípőjét rózsa- vagy ibolyaolajjal kenték be, majd erőteljes dörzsöléssel próbálták felgyorsítani a folyamatot. Tömjént is helyezhettek az orrához, hogy tüsszentést váltsanak ki, amelytől azt remélték, hogy segíti a magzat megszületését. De akadtak ennél jóval különösebb módszerek is. A nő nyakába korallt függesztettek, elefántcsontreszeléket itattak vele, vagy levedlett kígyóbőrt kötöttek a dereka köré. Bizonyos szavakat vajba vagy sajtba írtak, majd megetették a vajúdóval, máskor koriandermaggal töltött kendőt erősítettek a bal combjához.
A szülőszobában a keresztény vallás és a népi mágia békésen megfért egymás mellett. A nők Szűz Máriához vagy a vajúdók védelmezőjeként tisztelt Antiochiai Szent Margithoz imádkoztak, rózsafüzért szorongattak, illetve szent szövegekkel ellátott szülőöveket viseltek. A bába közben varázsszavakat suttoghatott a vajúdó fülébe, a helyiséget pedig füstölővel töltötték meg, hogy távol tartsák a gonosz erőket.
Olvasd el ezt is!