Borotválkoztak-e a középkorban? Nem azt és nem úgy, ahogy ma gondolnánk
A borotválkozást ma hajlamosak vagyunk a modern szépségiparhoz kötni, pedig az emberek évezredek óta alakítják a testükön és arcukon lévő szőrzetet különböző okokból. A középkorban viszont egészen más számított ápoltnak vagy vonzónak, mint amit ma annak tartunk.
A szőrtelenítés története jóval a középkor előtt kezdődött. Egyes feltételezések szerint már az őskori emberek is megszabadulhattak szőrzetük egy részétől, akár éles kövek vagy kagylóhéjak segítségével. Ennek eleinte főleg gyakorlati okai lehettek, írja az Intimina. A rövidebb hajba és szőrzetbe nehezebb volt belekapaszkodni harc közben, és a paraziták ellen is védelmet jelenthetett.
Az ókori Egyiptomban a sima bőr már a tisztasághoz, az ápoltsághoz és a ranghoz is kapcsolódott, Rómában pedig az arcszőrzet viselése vagy eltávolítása időszakonként eltérő társadalmi jelentést kapott. A középkorban viszont más szempontok kerültek előtérbe. A test nagy része ruha alatt maradt, ezért a láb, a hónalj vagy más, ma gyakran borotvált testrész jóval kevésbé került előtérbe.
A korszak egyik feltűnő szépségideálja a magas homlok volt. Az előkelő nők gyakran eltávolították a hajvonal mentén növő hajszálakat, és a szemöldök formáján is alakítottak, hogy az arc hosszabbnak, a homlok pedig magasabbnak tűnjön. Nem a mai értelemben vett testszőrtelenítésről volt szó, inkább az arc arányait igazították ahhoz, amit a kor vonzónak tartott. Ez a szokás a portrékon is jól látszik. Sok középkori és kora reneszánsz nőalak szinte szoborszerűen magas homlokkal, finoman ívelt vagy alig látható szemöldökkel jelenik meg. A hajvonal hátratolása ma furcsának tűnhet, akkor viszont az előkelő megjelenéssel hozták összefüggésbe.
A férfiaknál elsősorban az arcszőrzet számított változékony területnek. Volt idő és közeg, amikor a simára borotvált arc sugallt rendezettséget, máskor a szakáll jelezte a tekintélyt, a férfiasságot vagy a társadalmi rangot. A borbélyok ezért fontos szerepet kaptak a középkori városok mindennapi működésében, hiszen az ápolt külső gyakran az arcnál kezdődött. A test többi részének borotválása ezzel szemben nem volt általános elvárás. Ennek egyszerű oka is volt: ezek a felületek többnyire ruha alatt maradtak. A mai értelemben vett női borotválkozás sokkal később terjedt el igazán, amikor a divat egyre több bőrfelületet hagyott szabadon.
A 20. század elején az ujjatlan ruhák, a rövidülő szoknyák és a szépségipar reklámjai új elvárásokat teremtettek. Innen vezetett az út ahhoz a szépségápolási rutinhoz, amelyet ma sokan természetesnek vesznek. A középkori emberek tehát valóban foglalkoztak a szőrzetükkel, csak éppen egészen más szempontok szerint. Számukra a hajvonal, a homlok, a szemöldök és az arcszőrzet volt igazán fontos, míg a láb vagy a hónalj szőrtelenítése alig játszott szerepet.
Olvasd el ezt is!