
Az 1950-es évek végén egy új gyógyszert szinte csodaszerként ünnepeltek Európában. A talidomidot tartalmazó készítményt altatóként és nyugtatóként forgalmazták, sőt a várandós nők reggeli rosszulléteinek enyhítésére is ajánlották.
2026. november 3. ● Kovács Emese
Gyermekek ezreit tette tönkre a gyógyszer, amelyet ma ismét…
Kovács Emese

Gábor Zsazsa, Éva és Magda neve egykor egyet jelentett a hollywoodi csillogással, a fényűző életmóddal és a viharos szerelmi történetekkel. A három magyar származású nővér évtizedeken át szerepelt az amerikai lapok címlapjain, életük azonban jóval több volt a…
2026. október 29. ● Kovács Emese
Az anyja már 12 évesen felajánlotta Gábor Zsazsát a brit…
Kovács Emese

Clara Bow az 1920-as évek egyik legnagyobb hollywoodi sztárja volt: vörös haja, jellegzetes szív alakúra festett ajkai és lázadó személyisége egész generációk számára jelentett inspirációt. Az 1927-es It című film után egyenesen ő lett az első „It Girl&rdquo…

1876 körül egyik napról a másikra nyoma veszett a huszonéves Blanche Monnier-nek. A jómódú, tekintélyes francia családból származó fiatal nőt korábban szépségéről ismerték Poitiers társasági köreiben, majd egyszerűen eltűnt a nyilvánosság elől. Közel negyed…
2026. szeptember 22. ● Kovács Emese
25 évig a padláson tartotta fogva az anyja, mert férjhez…
Kovács Emese

Aurora Rodríguez már gyermeke születése előtt eldöntötte, milyen embert akar nevelni belőle. Lánya nevelését teljesen ennek rendelte alá, így gyerekkorát szigorú napirend, tanulás és folyamatos felügyelet határozta meg. Amikor azonban a fiatal nő önálló életre…
2026. szeptember 20. ● Csáka Eszter
Tökéletes nőt akart nevelni lányából, végül agyonlőtte…
Csáka Eszter

1939-ben egy perui család azért vitt orvoshoz egy ötéves kislányt, mert attól tartottak, daganat növekszik a hasában. A vizsgálatok azonban egészen mást mutattak: Lina Medina hét hónapos terhes volt, néhány héttel később pedig megszülte első…
2026. augusztus 14. ● Hamu és Gyémánt
5 évesen szült, de máig rejtély, ki ejtette teherbe Lina…
Hamu és Gyémánt

Mariam, akit a környéken Mama Uganda (Uganda anyja) néven ismernek, 40 éves kora előtt 44 gyermeknek adott életet. Történetében azonban a rendkívüli gyermekszám csak egyetlen fejezet. Tizenkét évesen adták férjhez egy nála több mint harminc évvel idősebb férfihoz…

Manapság egy szülőszobában orvosok, szülésznők és korszerű műszerek figyelik az anya és a baba állapotát, sőt gyakran az apuka is jelen van, még akkor is, ha időnként inkább neki lenne szüksége megnyugtatásra. A középkorban viszont jóval szerényebb volt a…
2026. július 20. ● Oláh-Bebesi Borbála
Kígyóbőrrel és nyitott szekrényajtókkal segítették a…
Oláh-Bebesi Borbála

Az ásítás ragadósságát szinte mindenki ismeri, de egy új kutatás szerint ez a különös testi reakció már a születés előtt is megjelenik. Olasz kutatók arra jutottak, hogy a magzatok ásítása bizonyos esetekben együtt mozoghat az…
2026. május 18. ● Oláh-Bebesi Borbála
Meglepő kutatás: az ásítás már a magzatoknál is ragadós
Oláh-Bebesi Borbála

2024-re a brit királyi család rendkívül nehéz évként emlékszik majd vissza: Károly király és Katalin hercegné rákbetegsége sokkolta a világot, Vilmos és 3 gyermekük pedig minden eddiginél embert próbálóbb időszakot élnek meg. A hírek szerint azonban György, Sarolta és Lajos is jól vannak – mindezt…
2024. július 7. ● Hamu és Gyémánt
Ezért nem látogatták meg gyermekei a kórházban lábadozó…
Hamu és Gyémánt

