Meglepő kutatás: az ásítás már a magzatoknál is ragadós

Az ásítás régóta foglalkoztatja a kutatókat. Gerinces állatoknál széles körben megfigyelhető jelenség, az embereknél pedig látványosan „fertőző”: elég lehet látni vagy olvasni róla, és máris megjelenik az inger. A Pármai Egyetem kutatóinak új vizsgálata most azt sugallja, hogy ez a hatás jóval korábban kezdődhet, mint eddig gondoltuk. A magzatok ásítása önmagában nem új felismerés, a jelenség már a fejlődés korai szakaszában, nagyjából a 11. terhességi hét után megfigyelhető. A kérdés eddig inkább az volt, hogy a magzatok teljesen saját ritmusuk szerint ásítanak-e, vagy már a méhen belül is képesek valamilyen módon igazodni az anya testi reakcióihoz.

A kutatásban 38 teljesen egészséges nő vett részt, akik terhességük harmadik trimeszterében jártak, a 28. és a 32. hét között. A kísérlet során az anyák egy csendes szobában ültek, miközben videókat néztek, az arcukat rögzítették, a magzatokat pedig ultrahanggal figyelték. Először semleges tájvideókat mutattak nekik, majd háromféle felvételt láttak: ásító embereket, ásításhoz hasonló szájmozgásokat végző embereket, végül nyugalomban lévő arcokat.

Az eredmény kifejezetten meglepő volt. A legtöbb anya legalább egyszer ásított a videók alatt, és azok közül, akiknél ez megtörtént, 18 esetben úgy tűnt, hogy a magzat ásítása is ehhez kapcsolódott. A kutatók azt is megigyelték, hogy a magzat reakciója gyakoribbá vált az anyáé után.

A számok is ezt erősítették, írja a ScienceAlert. Az ásítós videóknál az esetek felében az anya és a magzat szinkronban ásított, 33 százalékban pedig egyikük sem. Olyan helyzet, amikor csak az anya ásított, 14 százalékban fordult elő, míg kizárólag magzati ásítást mindössze 3 százalékban figyeltek meg ebben az időablakban. A kontrollvideók alatt már egészen más volt a helyzet: az esetek 80 százalékában sem az anyánál, sem a magzatnál nem jelentkezett a testi reakció. 

A kutatók szerint beszédes, hogy azoknál az anyáknál, akik többet ásítottak, a magzatok is gyakrabban reagáltak ugyanígy. Ez nem bizonyít mindent, de erős kapcsolatot jelez az anyai és a magzati ásítás gyakorisága között. A tanulmány ugyanakkor óvatosságra int. A minta kicsi volt, az összes résztvevő egy olasz szülészeti intézmény páciensei közül került ki, és a vizsgálat csak a terhesség egy szűk időszakát érintette. Egyelőre azt sem tudni, pontosan mikor kezdődhet ez az összehangolódás, mennyire általános jelenség, és milyen élettani útvonalon hathat az anya ásítása a magzat viselkedésére.

Az ásítás eredetére sincs végleges válasz. Az egyik legerősebb magyarázat szerint az agy hőszabályozásában lehet szerepe, de újabb kutatások más, kiegészítő lehetőségeket is felvetnek. Az pedig továbbra is nyitott kérdés, hogy pontosan miért válik az ásítás ennyire könnyen ragadóssá. Az anya és a magzat esetében a kutatók szerint valószínűleg nem egyszerű utánzásról van szó. Inkább valamiféle méhen belüli testi összehangolódásról beszélhetünk, amely az anya mozgásainak és belső testi folyamataiknak következménye lehet. A szakértők úgy vélik, hogy a fertőző ásítás egy, már a fejlődés korai szakaszában kialakuló testi reflex lehet, amely társas helyzetekben könnyen aktiválódik.