Mary Ann O'Rourke 1872 körül születhetett Londonban, fiatalkoráról azonban szinte semmilyen dokumentum nem maradt fenn. Neve először 1892-ben bukkan fel a hivatalos iratokban, amikor húszévesen életet adott fiának, Horusnak a claphami szülészeti kórházban. Az intézmény akkoriban különlegesnek számított: kizárólag női orvosok dolgoztak benne, és azon kevés kórházak közé tartozott, amelyek hajadon anyákat is fogadtak.
A gyermek születési anyakönyvi kivonatában az apa neve nem szerepelt. Mary Ann édesanyjával, Cecilia Granttel élt, aki később az unokája nevelésében is fontos szerepet játszott. A fiatal nő élete ekkorra már egyre kiszámíthatatlanabbá vált. A korabeli feljegyzések szerint rendszeresen került összetűzésbe a rendőrséggel, többnyire részegség és rendzavarás miatt.
1893 tavaszán Mary Ann egyik szomszédjuknál követelte vissza kisfiát, akit a nagymama bízott az asszony gondjaira. Amikor a nő közölte vele, hogy várja meg édesanyja hazatérését, Mary Ann dührohamot kapott. Addig verte az ajtót, amíg le nem törte a kopogtatót, majd megütötte és megrúgta a szomszédasszonyt. A bírósági beszámoló szerint a gyermekkel kapcsolatban is súlyosan fenyegető kijelentést tett.
A tárgyaláson Cecilia azt állította, hogy lánya nem alkalmas a gyermek nevelésére, rendszeresen iszik, és prostitúcióból tartja fenn magát. Ezek az állítások azonban az anya vallomásából származnak, független bizonyítékuk nem ismert.
Mary Annt először 21 nap kényszermunkára ítélték, ám heves viselkedése miatt a bírák végül az elmeállapotának vizsgálatát is szükségesnek tartották. A fiatal nő kétségbeesetten követelte vissza kisfiát, miközben rendőrök próbálták kivezetni a teremből. Néhány hónappal később ismét édesanyja házában élt.
1893. augusztus 25-én a családi konfliktus minden korábbinál súlyosabb fordulatot vett. Cecilia hazatérve azt tapasztalta, hogy lánya kizárta a saját házából. Amikor a hátsó ablakon próbált benézni, Mary Ann egy piszkavassal betörte az üveget, és arcon ütötte.
A bíróságon elhangzottak szerint ez már a harmadik támadás volt aznap: korábban kétszer késsel is megsebesítette édesanyját. A korabeli újságok Cecilia arcát súlyosan eltorzultként írták le. Mindkét szeme körül véraláfutások keletkeztek, és több vágott sérülést is szenvedett. A kiérkező rendőr Mary Annt még mindig a piszkavassal a kezében találta. Amikor az édesanyja kérte, hogy engedje be, ismét fenyegetően felemelte a fegyvert. A rendőrnek végül erőszakkal kellett bejutnia a házba.
A következő napi tárgyaláson Mary Ann egyáltalán nem tanúsított megbánást. Amikor felolvasták a vádat, kijelentette, hogy ha újra lehetősége lenne rá, ismét megtámadná az anyját. A bíróság két hónap kényszermunkára ítélte. Ekkor azonban egy váratlan kérdést tett fel: magával viheti-e a gyermekét? A bíró röviden elutasította a kérést. A mindössze tizenegy hónapos Horus így a nagymamájánál maradt, akit az édesanyja előző nap súlyosan megsebesített.
Mary Ann a következő években többször is bíróság elé került. 1898-ban egy londoni kocsmából kellett eltávolítani, miután részegen rendetlenkedett, majd leköpte az intézkedő rendőrt. A 20. század elejére a brit hatóságok egyre szigorúbban léptek fel a rendszeres alkoholfogyasztás miatt elítélt személyekkel szemben.
Az 1898-as törvény lehetővé tette, hogy a visszaesőket akár három évre külön intézetekbe küldjék. A rendelkezést aránytalanul gyakran alkalmazták nőkkel szemben: az 1899 és 1910 között ilyen intézményekbe zárt emberek mintegy 84 százaléka nő volt. Mary Annt 1905 júniusában három évre ítélték. Néhány nappal korábban a rendőrség két fényképet készített róla, egy szemből és egy oldalról készült portrét. A nyilvántartás szerint 32 éves volt, fekete hajú, barna szemű, állandó lakcím és foglalkozás nélkül.
A képeket tartalmazó jegyzéket hetente eljuttatták a londoni rendőrség illetékességi területén működő kocsmákba. Mary Annt ugyanis eltiltották az alkoholfogyasztástól: a vendéglátóhelyek tulajdonosai nem szolgálhatták ki, ellenkező esetben maguk is büntetőeljárásra számíthattak.
Ez az egyik utolsó biztosan azonosítható dokumentum Mary Ann életéből. 1908 után ugyanis nyoma veszett. Sem későbbi házasságáról, sem haláláról nem került elő egyértelmű feljegyzés.
A történetet feldolgozó kutató azonban egy másik nő nyomára is rábukkant a korabeli dokumentumokban. Celia Grant 1905-ben csalás miatt állt bíróság elé, miután egy nőnek selymet adott el, majd később visszalopta tőle az árut. A következő években további hasonló ügyekben szerepelt a neve.
1909-ben ő is bekerült az alkoholfogyasztás miatt nyilvántartott személyek jegyzékébe, és két évre javítóintézetbe küldték. A kutató feltételezése szerint ez a nő azonos lehetett Mary Ann édesanyjával, Ceciliával. A feltételezést több körülmény is alátámaszthatja: az életkora megfelelt, a homlokán egy régi sérülés nyoma látszott, és az iratok alapján ugyanazon a környéken élt, ahol Mary Ann fia is felnőhetett. Az azonosságot azonban nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani.
Ha valóban ugyanarról a személyről volt szó, akkor az egykor lánya alkoholproblémái miatt aggódó anya később maga is hasonló sorsra jutott. Celia az 1910-es években is többször került bíróság elé kisebb csalások miatt. A fennmaradt beszámolók szerint előkelő házaknál jelent meg, értékes selyemárut ígért, előleget kért, majd nem szállította le a megrendelt terméket.
Mary Ann történetének talán legmeglepőbb része a fiához kapcsolódik. Horus felnőttként a brit haditengerészethez csatlakozott, és az első világháború idején a HMS Falmouth könnyűcirkálón szolgált. A hajót 1916 augusztusában német tengeralattjárók torpedózták meg, majd elsüllyedt. Horus túlélte a támadást, ám a háború később súlyosan megviselte. 1919-ben idegrendszeri kimerültségre utaló diagnózissal szerelték le, majd a következő évben megnősült. Később könyvkötőként dolgozott, családot alapított, és 1972-ben, Devonban halt meg.
Édesanyja sorsáról ezzel szemben továbbra sem tudunk biztosat. Mary Ann O'Rourke története így különös ellentmondással zárul: miközben erőszakos cselekedeteiről, letartóztatásairól és büntetéseiről részletes feljegyzések maradtak fenn, arról szinte semmit sem tudunk, mi történt vele azután, hogy kikerült a hatóságok látóköréből. A nő, akinek arcát egykor rendszeresen szétküldték a londoni kocsmákba, végül szinte teljesen eltűnt a történelemből.
Olvasd el ezt is!