Az időszámításunk szerinti 60. év körül Britannia jelentős része már a Római Birodalom fennhatósága alatt állt. A keleti területeken élő icenus törzs azonban bizonyos fokú önállóságot élvezett: saját uralkodójuk volt, és szövetséges királyságként működtek együtt Rómával.
Vezetőjük, Prasutagus király úgy gondolta, hogy hűségével családja jövőjét is biztosíthatja. Halála előtt ezért úgy rendelkezett, hogy vagyonán Nero császár és két lánya osztozzon. Azt remélte, hogy ezzel megóvhatja örököseit, ám a döntés éppen ellenkező következményekkel járt. A római hatóságok a király halála után saját fennhatóságuk alá vonták a területet, vagyonát elkobozták, családtagjait pedig megalázták.
A római történetíró, Tacitus beszámolója szerint Boudicát nyilvánosan megkorbácsolták, két lányát pedig római katonák erőszakolták meg. A királyi család rokonait megfosztották korábbi helyzetüktől, a törzs előkelőit pedig súlyos sérelmek érték. A feszültséget tovább növelték a rómaiak gazdasági követelései. Cassius Dio történetíró szerint Seneca, a híres római filozófus is jelentős összegeket követelt vissza a britanniaiaktól, ami hozzájárulhatott az elégedetlenséghez.
Az icenusokhoz hamarosan más törzsek is csatlakoztak, köztük a trinovantok, akik szintén nehezteltek a rómaiakra földjeik kisajátítása és a rájuk nehezedő terhek miatt. Boudica számára ráadásul kedvező alkalom kínálkozott a támadásra. Britannia római helytartója, Suetonius Paulinus ekkor éppen a mai Wales területén, Mona szigetén – a mai Anglesey-n – vezetett hadjáratot. A római haderő jelentős részének távollétében a keleti települések különösen sebezhetővé váltak.
Boudica serege először Camulodunumot, a mai Colchestert támadta meg. A település a római uralom egyik fontos jelképe volt, ahol számos kiszolgált katona telepedett le, és Claudius császár tiszteletére emelt templom is állt. A felkelők elfoglalták és felégették a várost. A templomba menekülő védők két napig tartottak ki, mielőtt az épület is elesett. A pusztítás nyomai ma is megtalálhatók a régészeti leletek között: Colchester alatt egy jellegzetes, vöröses égésréteg őrzi a felkelés emlékét.
A következő célpont Londinium, a mai London elődje volt. Suetonius Paulinus ugyan visszatért a városba, de úgy ítélte meg, hogy rendelkezésére álló katonáival nem tudná megvédeni. Ezért a visszavonulás mellett döntött, és magára hagyta a települést. Boudica harcosai bevonultak Londiniumba, amelyet kifosztottak és felégettek.
A felkelés harmadik jelentős áldozata Verulamium, a mai St Albans közelében fekvő római település lett. Az ókori történetírók szerint a három város pusztulása során több tízezer ember vesztette életét. Tacitus mintegy 70 ezer halottról számolt be, bár az ókori források számait a történészek óvatosan kezelik.
A felkelés sikerei után Boudica serege döntő összecsapásra készült. A királynő jelentős létszámú haderőt gyűjtött össze, amely az ókori beszámolók szerint sokszoros túlerőben volt a rómaiakkal szemben. Suetonius Paulinus azonban tapasztalt hadvezér volt. Olyan csatateret választott, ahol a szűk megközelítési útvonal és a mögötte húzódó erdő megakadályozta, hogy az ellenség bekerítse katonáit.
A római légiósok fegyelmezett alakzatban várták a támadást. Amikor a brit harcosok megközelítették őket, hajítódárdákkal támadtak, majd szoros rendben előrenyomulva közelharcba bocsátkoztak. A felkelők létszámfölénye így nem tudott érvényesülni. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a brit sereg mögött szekerek sorakoztak, amelyek a visszavonulás során akadályozták a menekülést.
A csata a rómaiak elsöprő győzelmével végződött. Tacitus szerint mintegy 80 ezer brit vesztette életét, miközben a rómaiak vesztesége mindössze néhány száz fő volt. Ezek a számok valószínűleg túlzóak, a vereség súlyosságához azonban nem fér kétség. A döntő ütközet pontos helyszíne máig ismeretlen.
A királynő sorsáról az ókori források eltérően számolnak be. Tacitus szerint Boudica mérget vett be, hogy elkerülje a római fogságot, Cassius Dio viszont úgy tudta, hogy betegségben halt meg. Annyi bizonyos, hogy a felkelés leverése után Róma megszilárdította uralmát Britanniában. A felkelést követő megtorlások és pusztítás után azonban a római vezetés fokozatosan enyhített a tartományban alkalmazott szigoron, hogy megelőzze az újabb lázadásokat.
Boudica története évszázadokkal később új jelentést kapott. A viktoriánus korban a brit nemzeti ellenállás és bátorság egyik szimbólumává vált, alakját pedig ma is monumentális szobor őrzi Londonban, a Westminster híd közelében. A történelem egyik legkülönösebb ellentmondása, hogy az a nő, aki egykor a Római Birodalom uralma ellen lázadt fel, később maga is egy világbirodalom, a Brit Birodalom ünnepelt hőse lett.
.jpg){kind=link}
Olvasd el ezt is!