Tokióban nem volt mindig ennyire nehéz nyilvános kukát találni. A mai állapot kialakulása az 1990-es évek közepéhez köthető, amikor egy súlyos terrortámadás után a hatóságok alapjaiban változtattak a közterületi szemetesek használatán. 1995. március 20-án az Aum Sinrikjó nevű szekta tagjai szaringázt engedtek ki a tokiói metró három vonalán a reggeli csúcsforgalomban. A támadásban 14 ember meghalt, több ezren pedig megsérültek. Az eset után a hatóságok szigorították a közterületek biztonsági intézkedéseit, ennek részeként pedig lezárták vagy eltávolították a nyilvános kukák jelentős részét, hogy azokat ne lehessen veszélyes anyagok vagy robbanószerkezetek elrejtésére használni.
A későbbi terrortámadások, köztük a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletek, tovább erősítették ezt a biztonsági szemléletet. A kukák nagy része azonban akkor sem tért vissza, amikor az eredeti veszély már kevésbé határozta meg a mindennapokat. Ennek oka, hogy időközben más szempontok is szerepet kaptak.
A 2000-es évektől több japán önkormányzat tudatosan is csökkentette az utcai kukák számát. A cél az volt, hogy az emberek inkább vigyék haza a saját hulladékukat, mert a közterületi szemetesek fenntartása egyre több problémát okozott. Kiotóban például 2011 után több mint felére csökkentették az utcai kukák számát, mert sokan háztartási hulladékot is ezekbe dobtak, a szemét pedig gyakran felhalmozódott körülöttük. Emiatt a takarítás és a fenntartás is egyre többe került. Mindez azonban önmagában még nem magyarázza meg, miért maradnak ennyire tiszták a japán városok.
Az önkormányzatok hosszú ideje kampányokkal, oktatással, rendszeres utcai takarítással és olyan városi megoldásokkal próbálják visszaszorítani a szemetelést, amelyek eleve kevésbé ösztönzik a hulladék eldobását. A tiszta utcák így tudatos várospolitikai döntések eredményei is.
A társadalmi szokások szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy kevés szemét kerül a közterületekre. Japánban erősen jelen van az a szemlélet, hogy az ember lehetőség szerint ne okozzon kellemetlenséget másoknak. Ehhez kapcsolódik az is, hogy az utcán vagy tömegközlekedés közben történő étkezés kevésbé elterjedt, így kevesebb csomagolási hulladék keletkezik útközben.
A turisták viszont másképp használják a várost. Egész nap úton vannak, italokat és kisbolti ételeket vásárolnak, ezért náluk gyorsabban gyűlik a szemét. Emiatt számukra sokkal feltűnőbb, hogy milyen kevés nyilvános kuka van Tokióban.
Nyilvános szemeteseket ma is lehet találni az országban, csak sokkal ritkábban. A vasútállomásokon például gyakran átlátszó kukákat helyeznek el a jegykapuk közelében, ahol a személyzet és a biztonsági kamerák is könnyebben ellenőrizhetik őket. Tokió Sindzsuku állomásán 2026 szeptemberében egy új megoldást is tesztelni kezdtek. Mozgó szemetesrobotok járják az állomás területét, és az utasoktól gyűjtik össze a hulladékot. Amíg azonban ezek nem terjednek el szélesebb körben, Tokióban továbbra is az marad az általános gyakorlat, hogy az ember magánál tartja a szemetét addig, amíg megfelelő helyet nem talál hozzá, írja a BBC.
Olvasd el ezt is!