Évszázados világ tűnik el Tokióban, alig 200 gésa maradt
Tokióban 1940-ben még több mint 13 ezer gésa dolgozott, mára körülbelül kétszázan maradtak. A több évszázados hagyomány ezért egyre nehezebb kérdéssel szembesül. Hogyan lehet életben tartani egy olyan zárt világot, amelynek éppen az elérhetetlenség volt az egyik legfontosabb része?
A gésák élete kívülről könnyen összemosódik a látványos sminkkel, a selyemkimonókkal és a gondosan megkomponált mozdulatokkal, a háttérben azonban hosszú évek fegyelmezett tanulása áll. Táncot, zenét és társalgást gyakorolnak, miközben a japán vendéglátás hagyományos formáit is elsajátítják. Fellépéseik sokáig szinte teljesen zárt körben zajlottak, elegáns éttermek privát termeiben, ahová gyakran csak személyes ajánlással lehetett bejutni.
Ez a világ mára látványosan összezsugorodott. Tokióban egykor mintegy ötven jelentősebb gésanegyed működött, mára hat maradt. Akasakában a fénykorban legalább négyszáz gésa dolgozott, jelenleg nagyjából húszan őrzik tovább a hagyományt. Közéjük tartozik a 86 éves Ikuko is, aki több mint hatvan éve lép fel. Saját gésaházat vezet, fiatalabb lányokat tanít, és elsőként kapta meg a Felkelő Nap Rendjét, Japán egyik magas állami kitüntetését. Az elmúlt években nyilvános rendezvényeken is rendszeresen szerepel, mert egyre fontosabbá vált, hogy a gésakultúra azokhoz is eljusson, akik korábban legfeljebb távolról találkozhattak vele.
A következő generáció létezik, de jóval kisebb, mint korábban. Tokióban a tanoncokat hangyokunak nevezik, ami nagyjából féldrágakövet jelent, és arra az időre utal, amikor a kezdők a teljes jogú gésák díjának felét kapták. A képzés fél évtől több évig tarthat, és a mentor dönti el, mikor áll valaki készen arra, hogy gésává váljon. A tanoncok idejük jelentős részét próbákkal és tanulással töltik.
A másik véglet Yanagibashi, ahol a gésák világa már nagyrészt eltűnt. A környék egykor tele volt gésaházakkal és ryotei éttermekkel. Ezeknek a privát termeiben üzleti megállapodások és politikai egyeztetések is zajlottak, miközben a vendégeket gésák szórakoztatták. Az egyik egykori gésaház ma galériaként és kávézóként működik.
Asakusában ezzel szemben egészen más irányt választottak. Egy helyi vendéglátóhely már személyes ajánlás nélkül is fogad vendégeket, köztük külföldieket. A programokat a közösségi médiában hirdetik, angol tolmács segíti a látogatókat, miközben megmarad a tánc, a zene, a társalgás és a játékok hagyománya.
Ez néhány évtizede még nehezen lett volna elképzelhető. Ma viszont egyre több gésa lép fel színházakban és szabadtéri fesztiválokon, miközben a mesterség belső szabályai továbbra is szigorúak. Egyetlen fellépésre órákig készülnek, a selyemkimonók ára pedig elérheti a tízezer dollárt, vagyis a 3,2 millió forintot is, felöltésükhöz pedig szakember segítségére van szükség.
Ikuko generációja még egy olyan világban kezdte a pályáját, amely szinte teljesen elzárkózott a kívülállóktól. A fiatalabb tanoncok már egy olyan korszakban tanulnak, amikor a fennmaradáshoz közönséget is kell találni. Tokió gésái számára így ma talán ez a legnagyobb kihívás. Úgy közelebb engedni magukhoz a világot, hogy közben az, amit meg akarnak őrizni, felismerhető maradjon.
Olvasd el ezt is!