ohn Giles - PA Images/PA Images via Getty Images
  ●  Utazás

A semmi közepén áll a világ legmagányosabb kocsmája

Anglia egyik legeldugottabb vidékén, a yorkshire-i dombok között működik egy kocsma, amely több évszázada fogadja a betérő vendégeket. A Tan Hill Innt szinte kizárólag végtelen legelők és birkanyájak veszik körül, mégis sokan keresik fel a távoli fogadót. Télen azonban a látogatás könnyen váratlan fordulatot vehet, a heves hóviharok miatt ugyanis már többször is előfordult, hogy a vendégek napokra az épületben rekedtek.

Az észak-angliai Yorkshire Dales Nemzeti Park széljárta fennsíkján, 528 méteres tengerszint feletti magasságban található a Tan Hill Inn, amely Nagy-Britannia legmagasabban fekvő kocsmája. A legközelebbi települések is több kilométerre vannak, a környező dombvidéket pedig szinte teljesen érintetlen legelők borítják. A 17. századból származó kőépület eredetileg a környék szénbányászainak és az erre utazóknak kínált pihenőhelyet. Miután az utolsó helyi bánya 1929-ben bezárt, a fogadó az erre kirándulók körében vált népszerűvé. A hosszú távú Pennine Way túraútvonal 1965-ös megnyitása újabb látogatókat hozott a térségbe.

A semmi közepén áll a világ legmagányosabb kocsmája
Yorkshire Dales Nemzeti Park, Nagy-Britannia
Fotó: Andrew Fletcher/Shutterstock
Három éjszakára a hó fogságába kerültek

A Tan Hill Inn elszigetelt fekvése télen komoly nehézségeket okozhat. Az erős szél és a havazás miatt a környékbeli utakat gyakran vastag hótorlaszok borítják, amelyek akár napokra is elzárhatják a fogadót a külvilágtól. 2021 novemberében az Arwen nevű vihar idején 61 ember rekedt az épületben. A vendégek egy része a Noasis nevű, Oasis-dalokat játszó tribute zenekar koncertjére érkezett, mások csupán egy italra tértek be. A rendkívüli havazás és a kidőlt villanyvezetékek miatt azonban három éjszakán át senki sem tudott hazajutni.

A személyzet matracokkal és rögtönzött fekhelyekkel segítette az ott rekedteket, a várakozást pedig közös filmnézéssel, kvízjátékokkal és karaokéval tették elviselhetőbbé. A zenekar tagjai is maradtak, így a vendégek rögtönzött koncerteken vehettek részt. Az utakat végül hókotrókkal tették járhatóvá. 2025 januárjában újabb 23 vendéget és hat alkalmazottat zárt el a külvilágtól a hó. Többen napokat töltöttek a fogadóban, a személyzet utolsó tagjai pedig csak a hét második felében tudtak hazatérni.

Szállás és koncertek a semmi közepén

A zord időjárás ellenére a Tan Hill Inn ma már kedvelt kirándulóhely. Az épületben 12 vendégszoba található, emellett különálló, fűthető szálláshelyeket is kialakítottak azoknak, akik a természet közelségében töltenének egy éjszakát. A kocsma hagyományos brit ételeket kínál, köztük hatalmas Yorkshire puddingot, amelyet hússal, zöldségekkel és mártással tálalnak. Rendszeresen szerveznek élő zenés programokat is, a nagyobb fellépéseknek pedig egy külön rendezvénytér ad otthont.

A helyszín 2017-ben egy brit karácsonyi reklámban is szerepelt, amelynek történetét a fogadóban rekedt vendégek ihlették. A Tan Hill Inn látogatói tehát egyszerre számíthatnak nyugodt, vidéki kikapcsolódásra és pezsgő társasági életre. Aki viszont télen indul útnak, annak érdemes alaposan ellenőriznie az időjárás-előrejelzést, mert könnyen előfordulhat, hogy a tervezettnél néhány nappal tovább marad.

Nyitókép: Tan Hill Inn, Nagy-Britannia / ohn Giles - PA Images/PA Images via Getty Images

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!