Nancy Witcher Langhorne 1879-ben született az Amerikai Egyesült Államokbeli Virginiában, egykor vagyonos déli család nyolcadik gyermekeként. A Langhorne család korábbi gazdagsága részben a rabszolgamunkára épülő dohány- és gyapottermesztésből származott, a polgárháború és a rabszolgaság eltörlése után azonban jelentős részét elvesztették. Astor apja ezután vasútépítési megbízásokkal komoly vagyont szerzett, így gyermekei már jómódban nőhettek fel.
Nancy Astor fiatal éveinek egy részét New Yorkban töltötte, ahol a korabeli előkelő családok lányaihoz hasonló nevelést kapott. Nem sokkal később, 18 évesen hozzáment a gazdag bostoni családból származó Robert Gould Shaw II-höz. Egy évvel később megszületett a fiuk, Robert Jr., a házasságuk azonban hamar válságba került. Hogy pontosan mi vezetett idáig, arról eltérően vélekedtek a környezetükben: Robert környezetében Astort túlságosan szigorúnak és irányítónak tartották, míg Astor ismerősei szerint férje alkoholproblémái és nőügyei tették tönkre a kapcsolatot. 1901-ben külön költöztek, két évvel később pedig hivatalosan is elváltak. Ugyanebben az évben Astor édesanyja is meghalt, ezért a válás után egy újabb súlyos veszteséggel kellett szembenéznie. Nem sokkal később úgy döntött, új életet kezd.
Fiával Angliába utazott, és annyira megszerette az országot, hogy végül ott telepedett le. Gyors észjárásával és szókimondó humorával hamar népszerű lett az előkelő társaságokban. Egy alkalommal megkérdezték tőle, vajon azért érkezett-e Angliába, hogy férjet találjon magának. Astor erre korábbi házasságára utalva csak annyit felelt, hogy éppen elég nehéz volt megszabadulnia az előzőtől is. Nem sokkal később megismerkedett későbbi férjével, Waldorf Astorral. Különös egybeesés, hogy mindketten 1879. május 19-én születtek az Amerikai Egyesült Államokban, Waldorf Astor azonban már Nagy-Britanniában nőtt fel. 1906-ban összeházasodtak, kapcsolatukból öt gyermek született.
A házassággal Astor a brit elit egyik legbefolyásosabb családjába került. Férje politikai pályára lépett, és 1918-ban Plymouth Sutton parlamenti képviselője lett. Egy évvel később azonban apja halálával megörökölte a vikomti címet, ezzel a Lordok Házának (az Egyesült Királyság parlamentjének kétkamarás törvényhozásában a felsőház) tagja lett, alsóházi mandátumáról pedig le kellett mondania.
Nagy-Britanniában ekkor már nők is indulhattak a parlamenti választásokon. 1918-ban az ír Constance Markievicz lett az első nő, aki mandátumot szerzett az alsóházban, ő azonban a Sinn Féin politikáját követve nem foglalta el westminsteri helyét. Amikor Astor 1919 novemberében, 40 évesen megnyerte a plymouthi időközi választást, ő lett az első nő, aki ténylegesen beült a brit parlament alsóházába.
Politikai karrierje végül közel három évtizedig tartott. Konzervatív képviselőként több olyan ügyet támogatott, amely közvetlenül érintette a nőket és a fiatalokat. Fellépett a kiszolgáltatott nők és egyedülálló anyák helyzetének javításáért, szorgalmazta a fiatalkorúakkal szembeni igazságosabb jogi bánásmódot, és támogatta, hogy több nő vállaljon politikai szerepet. Astor parlamenti szerepvállalása valódi áttörést jelentett a nők politikai részvételében. Egy olyan intézményben foglalta el helyét, amelynek működését addig kizárólag férfiak határozták meg. Későbbi politikai nézetei azonban súlyosan beárnyékolták ezt az úttörő szerepet.
Astor erősen katolikusellenes nézeteket vallott, és antiszemita kijelentéseket is tett. Az 1930-as években olyan összeesküvés-elmélet hitelesített, amelyek a zsidóságot a kommunizmussal és a nyugati társadalmak állítólagos bomlasztásával kapcsolták össze. Kapcsolatban állt Joseph P. Kennedyvel, az Egyesült Államok akkori londoni nagykövetével, és Joachim von Ribbentroppal, aki a náci Németország nagyköveteként szolgált Nagy-Britanniában, mielőtt Hitler külügyminisztere lett. Astor a háború előtti években Ribbentropról is kedvezően nyilatkozott.
A második világháború kitörése után korábbi nézetei és újabb kijelentései miatt egyre inkább elszigetelődött a politikában. Nagy felháborodást váltott ki például, amikor azt állította, hogy az Olaszországban harcoló brit katonák azért szolgálnak a déli fronton, hogy elkerüljék a sokkal veszélyesebb észak-franciaországi ütközeteket. A politikus, aki évtizedekkel korábban történelmi akadályt tört át, saját pártján belül is egyre inkább teherré vált.
1945-re Astor politikai hátországa nagyrészt eltűnt. Amikor a háború európai befejezése után választást írtak ki, saját pártjában és családjában sem támogatták újabb indulását. Férje is arra kérte, hogy vonuljon vissza. Astor végül 26 év után távozott a parlamentből. A döntést nehezen fogadta el, később pedig többször keserűen beszélt arról, ahogyan politikai pályája véget ért. Házassága is megromlott, férjével egy időre különváltak, bár Waldorf Astor 1952-es halála előtt kibékültek. Nancy Astor 1964-ben, 84 évesen halt meg Angliában. Életének utolsó éveiben egyre inkább elszigetelődött, gyermekeinek többségével is megromlott a kapcsolata.
Olvasd el ezt is!