Lone Star Stock / Shutterstock
  ●  Kultúra

Banditáktól és farkasoktól védte a postát a vadnyugat legkeményebb nője

Hatvanéves is elmúlt, amikor elkezdte postakocsival járni Montana zord vidékeit, fegyvert hordott magánál, és hóviharban sem hagyta kézbesítetlenül a küldeményeket. Mary Fields életében nem volt hiány fordulatokból: egy rabszolgasorba született fekete nő, aki a 19. századi amerikai határvidéken önálló egzisztenciát teremtett, vállalkozott, postát szállított, és végül a vadnyugat egyik legismertebb női figurájává vált.

Mary Fields 1832 körül született rabszolgasorban Tennessee államban, szabadságát pedig az amerikai polgárháború után nyerte el. Életének korai szakaszáról kevés biztos adat maradt fenn, később azonban egy orsolyita kolostorban dolgozott, majd Montana felé vette az irányt.

1885 volt az az év, amikor elutazott az ohiói St. Peter's Mission nevű misszióhoz, hogy az ott dolgozó, már betegeskedő Mary Amadeus nővéren segítsen. Fields itt hosszabb ideig élt, és olyan munkákat is rendszeresen elvégzett, amelyeket akkoriban jellemzően férfiakra bíztak: javított, árut szállított, kertet gondozott és ellátmányért indult a környező településekre.

Erős természete azonban nehezen illett a vallási közösség szabályaihoz. Fields cigarettázott, alkoholt ivott, fegyvert hordott, időnként férfiruhában járt, és a források szerint a káromkodástól sem riadt vissza.

Miután egy férfi alkalmazottal kialakult konfliktusa során fegyver is előkerült, 1894-ben távoznia kellett a misszióból.
Magányos lovas a vadnyugaton
Fotó: Greens and Blues / Shutterstock
Hatvan felett kezdődött az igazi élet

Élete második felében Fields előbb vendéglátással próbálkozott, ám vállalkozása hamar tönkrement – állítólag részben azért, mert túlságosan sok rászorulónak adott ingyen ételt. Az igazi fordulat 1895-ben érkezett, amikor egy úgynevezett star route szerződést kapott, amelyben feljogosították postai útvonalak ellátására. Ezzel ő lett az első afroamerikai nő az Egyesült Államokban, aki ilyen postai útvonalon dolgozhatott.

Ezek után már Montana kemény telei sem állították meg. Ekkor is postakocsit hajtott, fegyvert vitt magával, és ha a hó miatt a lovak nem tudtak továbbmenni, a beszámolók szerint hótalpat húzva, gyalog folytatta útját a csomagokkal.

Innen kapta később a Stagecoach Mary, vagyis Postakocsis Mary nevet.
Példakép

Nyolc év után, 1903-ban vonult vissza, Cascade városában addigra valódi helyi híresség lett. Mosodát működtetett, gyerekekre vigyázott, és még a nőkre vonatkozó szalontilalom alól is felmentést kapott. 1912-ben leégett az otthona, a helyiek összefogtak, hogy újjáépítsék. A hősként megöregedő Mary Fields végül 1914-ben halt meg.

Nyitókép: Illusztráció / Lone Star Stock / Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!