Voltak-e női szamurájok Japánban? A válasz bonyolultabb, mint hinnénk

A szamuráj szó hallatán legtöbben férfi harcosokra gondolunk, akik szigorú becsületkódex szerint éltek és küzdöttek. A történeti valóság azonban ennél összetettebb. A szamuráj ugyanis nem kizárólag harcost jelentett, hanem egy társadalmi réteget: aki ebbe a státuszba született, szamurájnak számított, függetlenül attól, hogy valaha fegyvert fogott-e. Ez a nőkre is igaz volt, emeli ki a LiveScience.

A szamuráj családok nőtagjai tehát ugyanúgy ehhez az elit réteghez tartoztak, mint a férfiak. Egy részük harci kiképzést is kapott, elsősorban azért, hogy szükség esetén megvédhessék otthonukat és családjukat. A naginata, egy hosszú nyelű, ívelt pengéjű fegyver használata kifejezetten hozzájuk kötődik. Az azonban, hogy ezek a nők ténylegesen részt vettek-e csatákban, már vitatott kérdés. A legtöbb történész egyetért abban, hogy erre volt példa, de nem tartja általános jelenségnek. A nőket gyakran onna-mushának nevezik, ami szó szerint „női harcost” jelent, de a források alapján inkább kivételként, mint szabályként tekinthetünk rájuk.

A 19. század végéről már konkrétabb adatok is fennmaradtak. A Bosin-háború idején, amely 1868 és 1869 között zajlott, több nő is fegyvert fogott a sógunátus oldalán. Az Aizu tartomány fővárosának ostromakor egy kisebb női egység, a Joshigun is harcolt. Bár a csoport létszáma feltehetően húsz-harminc fő volt, név szerint csak néhányukat ismerjük. Közülük a legismertebb Nakano Takeko, aki mindössze 22 éves volt, amikor a harcok során életét vesztette. A beszámolók szerint naginatával több ellenfelét is megölte, mielőtt lelőtték. A csata végül vereséggel zárult, a túlélők pedig visszavonulásra kényszerültek.

Korábbi időszakokból is ismerünk történetek női harcosokról, de ezek már kevésbé egyértelműek. A 12. században élt Tomoe Gozen alakja például a krónikákban jelenik meg, ahol kivételes katonaként írják le. Hasonló történetek kötődnek más nőkhöz is, ám ezek részben legendák, így nehéz megállapítani, mennyi bennük a történeti tény.

Régészeti leletek is utalhatnak női harcosok jelenlétére: egy 16. századra datált tömegsír vizsgálata során a maradványok mintegy harmadát nőkhöz kötötték, ami arra utalhat, hogy ők is részt vehettek a csatákban. A női részvételt a harcokban ráadásul társadalmi normák is korlátozták. Egyes korabeli szabályok kifejezetten tiltották vagy nemkívánatosnak tartották a nők jelenlétét a hadjáratok során. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a küzdelmekben a nők ritkának számítottak.