Bettmann/Getty Images
  ●  Kultúra

Évekig a padláson rejtegette szeretőjét, miközben férje mit sem sejtett

Kevés szerelmi történet fordult olyan bizarr irányba, mint Walburga Oesterreich és Otto Sanhuber kapcsolata. A nő éveken át saját otthona padlásán bújtatta fiatal szeretőjét, miközben a férje a furcsa zajok miatt azt hitte, szellemek járnak odafent. A titkos viszony végül gyilkossághoz vezetett, az ügy részletei pedig csak évekkel később kerültek napvilágra.

A 20. század elején az Amerikai Egyesült Államokban, Wisconsin államban fekvő Milwaukee jelentős német bevándorló közösségnek adott otthont. Itt nőtt fel Walburga Oesterreich is, aki 1880-ban született német bevándorlók gyermekeként. Fiatalon egy helyi textilüzemben kezdett dolgozni, ahol megismerte Fred Oesterreich-et, a tulajdonos fiát, akivel 1897-ben összeházasodott. A mézes heteket követően azonban a kapcsolat megromlott, a két fiatal házassága az évek során egyre feszültebbé vált. A nő úgy érezte, férje szinte minden idejét és figyelmét a családi vállalkozásnak szenteli, ezért egyre magányosabbá vált. Egy idő után házasságon kívüli kapcsolatokat kezdett, többnyire akkor találkozva a férfiakkal, amikor férje dolgozott. 1910-ben súlyos tragédia érte a családot: kilencéves fiuk meghalt, és a veszteség hatására még jobban elhidegültek egymástól.

Oesterreich három évvel később ismerkedett meg a 17 éves Otto Sanhuberrel, aki férje üzemében dolgozott varrógépszerelőként. A fiatal férfi hamar megtetszett neki, ezért ürügyet keresett arra, hogy kettesben találkozhasson vele. Végül azzal hívta át az otthonába, hogy elromlott a varrógépe, és segítségre van szüksége. A találkozást újabbak követték, és rövid időn belül viszony kezdődött közöttük. Eleinte szállodákban találkoztak, később azonban már Oesterreich otthonában is együtt töltötték az időt, amíg a férje dolgozott.

Walburga Oesterreich, 1930 körül.
Fotó: Wikimedia Commons
Hogyan tudták éveken át titokban tartani a viszonyt?

Oesterreich egy idő után már nem akarta, hogy Sanhuberrel csak szállodákban találkozzon, ezért olyan megoldást keresett, amellyel a férfi a közelében maradhatott anélkül, hogy férje tudomást szerezzen róla. Végül Sanhuber beköltözött a ház padlására, amelyet csak a hálószobai gardróbon keresztül lehetett megközelíteni. Napközben lejött, főzött, takarított és szeretőjével töltötte az időt, estére azonban visszatért a padlásra. Könyveket olvasott és történeteket írt, miközben a ház ura néhány méterrel alatta élt.

Fred Oesterreich időnként zajokat hallott odafentről és azt hitte, valamilyen természetfeletti jelenség áll a háttérben.

Amikor a házaspár 1918-ban Los Angelesbe költözött, Oesterreich ragaszkodott hozzá, hogy ő válassza ki az új otthonukat. Olyan ingatlant keresett, ahol Sanhuber számára is kialakítható volt egy rejtekhely. A szerető előre odautazott, így mire a házaspár megérkezett, már beköltözött.

Ekkoriban Fred Oesterreich rendszeresen ivott, a feleségével való veszekedések pedig gyakoribbá váltak. 1922. augusztus 22-én este Sanhuber a padlásról hallotta, hogy a pár hevesen vitatkozik. Amikor egy nagy csattanást is hallott, attól tartott, hogy szeretője veszélyben van, ezért két pisztollyal a kezében előjött a rejtekhelyéről. A férj felismerte egykori alkalmazottját, és hamar megértette, miért tartózkodik a házban. Dulakodás kezdődött közöttük, amelynek során Sanhuber háromszor rálőtt Fred Oesterreichre. A férfi a lövések következtében életét vesztette.

A gyilkosság, ami mindent megváltoztatott

Sanhuber és Oesterreich betörésnek próbálták beállítani a történteket. Értékeket szedtek össze a házból, majd Sanhuber bezárta Oesterreichet egy szekrénybe, és visszament a rejtekhelyére. A nő azt mondta a kiérkező rendőröknek, hogy ismeretlen támadók ölték meg a férjét. A nyomozóknak több részlet is gyanús volt az özvegy vallomásában, de ekkor még nem tudták bizonyítani, hogy köze volt férje halálához. Oesterreich megörökölte férje vagyonát, új házat vásárolt, Sanhuber pedig ismét egy titkos helyiségben élt tovább.

Figyelmedbe ajánljuk!

Egy ideig úgy tűnt, megúszták a bűncselekményt, később azonban több olyan hibát is elkövettek, amelyek szemet szúrtak a rendőröknek. Oesterreich időközben viszonyt kezdett ügyvédjével, Herman Shapiróval, akinek férje egyik eltűnt karóráját ajándékozta. Ez kifejezetten gyanússá vált, mert az özvegy korábban azt állította, hogy az ékszert a betörők vitték el. A gyilkossághoz használt fegyvereket sem semmisítette meg, hanem két ismerősének adta át. Később egyikük beszélt róluk a rendőrségnek, majd 1930-ban Shapiro is vallomást tett Sanhuberről és az éveken át titokban fenntartott viszonyról.

A vallomások nyomán Sanhubert letartóztatták, és 1930-ban bíróság elé állították Fred Oesterreich halála miatt. Az esküdtszék emberölés miatt bűnösnek találta, ám a bűncselekmény addigra elévült, ezért végül szabadon távozhatott. Oesterreich ellen sem született jogerős ítélet. A különös történet így végül úgy zárult, hogy egyikük sem került börtönbe.

Nyitókép: Walburga Oesterreich a bíróságon, mellette Herman Cline nyomozó, 1915-ben. / Bettmann/Getty Images

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!