A 16. századi német területeken a büntetések végrehajtása szigorúan szabályozott rend szerint zajlott, amelyben a hóhérnak kiemelt szerep jutott. Feladata messze túlmutatott a halálos ítéletek végrehajtásán, hiszen testi büntetéseket szabott ki, foglyokkal foglalkozott, és az emberi testről szerzett gyakorlati tudását gyógyításra is használta. Ennek a kevésbé ismert világnak az egyik legfontosabb forrása Franz Schmidt, aki a 16. század végén Nürnberg hóhéraként dolgozott, és részletes naplót vezetett a munkájáról.
Schmidt maga is családi úton került a szakmába. Apja eredetileg erdőmunkás volt, ám egy bajor elöljáró egyszer arra kényszerítette, hogy három embert felakasszon. Mivel a hóhér munkáját a korabeli társadalom szégyenletes és megvetett foglalkozásnak tartotta, a kivégzések után a közösség elfordult tőle. A mesterség később a fiára szállt. Franz Schmidt 18 évesen kezdett dolgozni, pályafutása során pedig kivégzések és testi büntetések százait hajtotta végre.
Előfordult, hogy a sérült vagy beteg rabokat azért kellett kezelni, hogy életben és megfelelő állapotban jussanak el a kivégzésig. Ez kevésbé volt ellentmondásos a korabeli emberek számára, mint amilyennek ma tűnik. A kivégzés szigorúan szabályozott esemény volt, amelynek vallási és társadalmi jelentőséget is tulajdonítottak.
Az elítéltet a halála előtt papok látogatták, imádkoztak vele, felolvastak neki a Bibliából, és igyekeztek rávenni, hogy vallja meg bűneit. A cél az volt, hogy az ítélet végrehajtása előtt megbánja tetteit és felkészüljön a halálra.
A hóhér feladata ehhez a folyamathoz kapcsolódott. A nyilvános kivégzés egyrészt büntetésként szolgált, másrészt elrettentő példát állított a nézők elé. A hatóságok azt remélték, hogy a látvány visszatart másokat a bűncselekményektől, miközben a jelenet azt is közvetítette, hogy a világi és vallási rend helyreállt.
A kivégzéssel ráadásul még nem ért véget a munka. A holttest elszállítása és a helyszín megtisztítása szintén a hóhér feladatai közé tartozott. Schmidt végül 1617-ben vonult vissza ettől a mesterségtől, ezután pedig orvosi tanácsadóként folytatta pályafutását.
Az utolsó órák is meghatározott rend szerint zajlottak. Az elítéltek ételt és alkoholt kaphattak, aminek gyakorlati oka is volt. Egy ittas rab gyakran kevésbé állt ellen, így könnyebb volt eljuttatni a vesztőhelyre és végrehajtani rajta az ítéletet. Ezután felöltöztették, majd a bíróság elé vezették, ahol hivatalosan is kihirdették a büntetés módját.
Schmidt egyik feljegyzése egy Hans Vogel nevű férfi kivégzését követi végig, akit gyilkosságért ítéltek halálra. A bíróság kard általi kivégzés mellett döntött, Vogelnek pedig nagyjából egy mérföldet kellett gyalogolnia a vesztőhelyig. A nyilvános kivégzésekre akár hetekkel korábban készültek, így több száz vagy akár több ezer ember is összegyűlhetett, hogy végignézze az eseményt.
Olvasd el ezt is!