III. Sándor uralkodása alatt Skócia politikailag stabil időszakot élt. A király 1286-ban váratlanul meghalt, és néhány évvel később kijelölt örököse, a Norvégiai Margitként vagy Norvégiai Szűzként ismert unokája is életét vesztette. Több skót főúr is igényt tartott a trónra, ezért a nemesség I. Eduárd angol királyt kérte fel, hogy döntsön a jelöltek között. Eduárd végül John Balliolt javára döntött, akit 1292-ben skót királlyá koronáztak. Az angol uralkodó azonban saját fennhatóságát is el akarta ismertetni Skócia felett, ami hamar újabb konfliktushoz vezetett.
A két ország közötti harcok idején vált ismertté William Wallace neve. 1297-ben fegyveres ellenállást szervezett az angolok ellen, majd csatlakozott egy másik skót parancsnokhoz, Andrew Morayhez. Seregük még abban az évben a Stirling Bridge-i csatában győzelmet aratott az angol haderő felett. A skótok kihasználták, hogy az ellenfélnek egy keskeny hídon kellett átkelnie, ezért az angol katonák nem tudtak egyszerre nagy számban támadni.
A siker után Wallace fontos szerepet kapott a skót ellenállás vezetésében, de a következő nagy ütközet már vereséggel végződött. 1298-ban Falkirknél I. Eduárd serege legyőzte a skótokat. Wallace túlélte a csatát, de nem sokkal később lemondott Skócia őrzőjének tisztségéről. A következő években tovább küzdött az angol uralom ellen, és Franciaországba is eljutott, ahol támogatást próbált szerezni a skót ügynek.
Az angol hatóságok több bűncselekménnyel is megvádolták. Ezek között szerepelt a király elleni fegyveres lázadás, angol tisztviselők meggyilkolása és Észak-Anglia megtámadása. A legsúlyosabb vád az árulás volt. Wallace ezt visszautasította. A fennmaradt beszámolók szerint azzal érvelt, hogy soha nem esküdött hűséget I. Eduárdnak, ezért nem is árulhatta el az angol királyt. A tárgyalás után még aznap Smithfieldbe vitték. A kivégzés előtt levetkőztették, majd London utcáin keresztül hurcolták a vesztőhelyre.
Wallace-ra az árulók számára fenntartott egyik legsúlyosabb középkori büntetés várt. Először felakasztották, de még azelőtt levágták a kötélről, hogy biztosan meghalt volna. Ezután megcsonkították, majd felvágták a hasát és a mellkasát. A kivégzés rendje szerint a belső szerveit még életében távolították el, majd elégették. Nem tudni biztosan, hogy Wallace meddig maradt eszméleténél, és a folyamat mely pontján halt meg. Végül lefejezték, testét pedig négy részre vágták. Fejét a London Bridge-en állították ki, testrészeit pedig Newcastle-be, Berwickbe, Stirlingbe és Perthbe küldték.
A döntésnek egyértelmű célja volt. Az angol hatalom azt akarta, hogy Wallace maradványai figyelmeztetésként szolgáljanak mindazok számára, akik folytatnák az ellenállást. A kivégzés azonban nem vetett véget a skót függetlenségi harcnak. Kilenc évvel később, 1314-ben Robert the Bruce serege Bannockburnnél súlyos vereséget mért az angolokra. Wallace addigra már a skót ellenállás egyik jelképévé vált, és halála tovább erősítette a róla kialakuló legendát.
Olvasd el ezt is!