Parilov/Shutterstock
július 05., 2026  ●  Tudomány

Ez történik a testeddel, ha lemondasz a koffeinről

Reggeli kávé, délutáni tea, energiaital vagy kóla – a koffein a legtöbbünk életének természetes része. Bár sok pozitív hatása lehet, elhagyásával is sokat tehetünk az egészségünkért és közérzetünkért a bőrünk állapotától kezdve egészen a vérnyomásig. A teljes lemondás ugyanakkor nem mindig könnyű, ezért a szakértők óvatosságra intik a koffein detoxra vállalkozókat.

A WebMD szerint az egyik legszembetűnőbb változás, hogy csökkenhet a szorongásunk. A koffein ugyanis felpörgeti a szervezetet, és olyan tüneteket idézhet elő, amelyek könnyen összetéveszthetők a szorongással: ilyenek az idegesség, a remegés, a szapora szívverés, de akár pánikszerű érzéseket is kiválthat. Ennek oka, hogy aktiválja a szervezet „üss vagy fuss” stresszreakcióját. Minél kevesebb koffeint fogyasztunk, annál kisebb eséllyel jelentkeznek ezek a testi tünetek. Hozzá kell tenni, hogy egy másik kutatás éppen az ellenkezőjét találta: az eredmények alapján a kávéfogyasztás csökkentheti a szorongás és a depresszió mértékét.

Talán nem annyira meglepő, de az alvásunk minősége is javulhat a koffein elhagyása után. Sokan azért nyúlnak a kávéhoz vagy az energiaitalhoz, hogy tovább bírják az éjszakázást, ám a koffein még órákkal később is befolyásolhatja a pihenést. A szakértők szerint még a hat órával lefekvés előtt elfogyasztott koffeintartalmú ital is ronthatja az alvás minőségét. Ha nem mondanánk le teljes egészében a koffeinről, de megóvnánk az alvásunkat, akkor a kávé esetében a szakértők azt javasolják, hogy dél és délután kettő között fogyasszuk el az utolsó adagunkat.

A koffein a bélműködésre is hatással van. Enyhe hashajtóként működhet, ezért gyakrabban megyünk ki mosdóba miatta, ráadásul lazább székletet is okozhat. Különösen a kávé mennyiségének csökkentése segíthet abban, hogy ritkábban jelentkezzen ez a probléma.

Illusztráció
Fotó: Timothy Barlin/Unsplash

A bőr állapotára is hatással lehet a változás, bár ezen a területen érdemes óvatosan fogalmazni. Laboratóriumi vizsgálatok szerint a koffein befolyásolhatja a kollagén termelődését, amely a bőr feszességéért és rugalmasságáért felelős fehérje. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a koffein elhagyása önmagában látványosan eltünteti a ráncokat.

A rendszeres koffeinfogyasztás akár függőséghez is vezethet. Mivel az agy idővel hozzászokik hatásához, ezért ugyanaz az élénkítő érzés csak egyre nagyobb mennyiség mellett érhető el. A koffein elhagyásával ez a függőség fokozatosan megszűnhet. A túl sok koffein emellett akadályozhatja bizonyos vitaminok és ásványi anyagok megfelelő felszívódását.

A fogaink állapotára is kedvező hatással lehet a változtatás. A kávé, a tea és a koffeintartalmú üdítők elszínezhetik a fogzománcot, a cukros vagy savas italok pedig a fogszuvasodás kockázatát is növelhetik. Ha ezekből kevesebbet fogyasztunk, az a fogak szempontjából is előnyös lehet.

A vérnyomásra gyakorolt hatás sem elhanyagolható. A koffein átmenetileg megemelheti a vérnyomást, és egyes kutatások szerint az erek megfelelő tágulását is gátolhatja. Ha kevesebb koffeint fogyasztunk, ezek a rövid távú vérnyomás-emelkedések is elmaradhatnak. Ebben a cikkben 3 olyan italt listáztunk, amik segíthetnek elkerülni a magas vérnyomást.

Illusztráció
Fotó: Nathan Dumlao/Unsplash
Bőven akadnak kellemetlenségek is

A hirtelen koffeinmegvonás azonban megterhelő tünetekkel járhat. Gyakran panaszkodnak fejfájásra, fáradtságra, álmosságra, rosszkedvre, koncentrációs nehézségekre és ingerlékenységre. Ezek a panaszok általában a koffein elhagyását követő egy-két napon belül jelentkeznek, és két-kilenc napig is eltarthatnak.

Éppen ezért a szakértők nem javasolják, hogy egyik napról a másikra mondjunk le a koffeinről. Célszerű fokozatosan csökkenteni a mennyiséget, például a reggeli kávé felét koffeinmentes változatra cserélni, majd idővel egyre több koffeinmentes italt választani.

Az elvonási tünetek enyhítésében a megfelelő folyadékbevitel és a pihentető alvás is sokat segíthet. Emellett a rendszeres testmozgás is hasznos lehet, mivel fokozza a szerotonintermelést, javítja a hangulatot és az alvás minőségét is, így könnyebben átvészelhető a koffein nélküli első időszak.

Nyitókép: Illusztráció / Parilov/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!