Mindannyian azt állítjuk, hogy utáljuk és megvetjük. Ha viszont mélyen magunkba nézünk, szinte biztos, hogy emlékszünk olyan esetekre, amikor szinte ki akart robbanni belőlünk egy-egy szaftos sztori. Vajon miért olyan csábító a pletyka? És ha annyira jó, miért akarjuk megtagadni? Nos, a válasz az evolúcióban rejlik.
„Mindenki bűnös"
A social médiának köszönhetően ma már túlságosan kényelmesen és nyilvánosan beszélgetünk mások életéről, a pletykálkodás már-már normalizálódott. A megannyi bulvárújság, valamint a különféle közösségi weboldalak, mint a Reddit melegágyai a szaftos sztoriknak. Persze rengetegen kritizálják a jelenséget, és a magánszféra tagadhatatlan szentségét dicsőítik, mégis mindenki cinkos, mégis picit mindenki részt vesz ebben a buliban – ki így, ki úgy.
De mi erre a magyarázat? Először is kezdjük az alapoknál!
Mi a pletyka?
Ugyan nem minden pletyka gonosz, de ha másokról információkat osztunk meg, amikor ők nincsenek jelen, az bőven annak számít. Nem feltétlenül kell elferdített, olykor kellemetlen vagy éppenséggel koholt szóbeszédekkel ámítanunk beszélgetőpartnerünket. Így abban az esetben tehát, ha egy olyan harmadik félről tartunk kiselőadást, aki épp nincs ott, az beletartozik ebbe a kategóriába. Az pedig már csak hab a tortán, ha ezek az infók olyanok, amit az illető nem biztos, hogy szívesen osztana meg nyilvánosan.
Ez is érdekelhet:„A legerősebbek túlélése" és további 5 elterjedt tévhit az evolúcióról
Miért csináljuk?
Evolúciós szempontokat is figyelembe véve, a szakemberek közel sem gondolják ördögtől való bűnnek a pletykálkodást. Sokkal inkább egy olyan természetes jelenségnek tekintik, mint ami hozzátartozik a társas kapcsolatokhoz – egyfajta beszélgetés, információmegosztás, sőt akár a közösségépítés szerves része. Hiszen hányszor hallottuk már azt, hogy egy barátság akkor válik valódivá, ha van kit közösen utálni, persze ez vicc, mégis a felszín alatt mélyen megbújva van némi alapja.
Egy 2019-es kutatásból pedig kiderült, hogy a vizsgálatban résztvevő 467 ember naponta átlagosan 52 percet pletykálkodással töltött, azonban ezen információk háromnegyede valójában teljesen ártalmatlan volt.
Sőt, számos bizonyíték van arra, hogy ha a pletyka kontrolláltan történik, akár pozitív erő is lehet egy csoport életében.
Mióta pletykálkodunk?
Egyes kutatók szerint a pletyka segített őseinknek a túlélésben. Az őskori emberek viszonylag kis csoportokban éltek és mindenkit jól ismertek, a negatív tulajdonságaikkal együtt. Betolakodók pedig ritkábban jelentek meg a területükön, ha azonban ez mégis megtörtént, a csoportnak szorosan együtt kellett működnie. Ám mindeközben azzal is számolniuk kellett, hogy a saját közösségükben is akadnak versenytársaik, amikor a korlátozott erőforrások felosztásáról volt szó.
Ilyen körülmények között élve állandó alkalmazkodási problémával kellett szembenézniük. Például emlékezniük kellett arra, hogy ki megbízható cserepartner és ki csaló, tudni kellett, ki lehet értékes társ, és ki kellett találniuk, miképp menedzseljék sikeresen a barátságokat, szövetségeket és családi kapcsolatokat.
A múltban tehát a mások iránti intenzív érdeklődés valóban hasznos lehetett. Így azok az emberek, akiket lenyűgözött mások élete és figyelemmel kísérték őket, egyszerűen sikeresebbek voltak, mint azok, akik nem – idővel pedig ezeknek az embereknek a génjei öröklődtek ránk. Tetszik vagy sem, de az, hogy képtelenek vagyunk lemondani a pletykákról és a másokról szóló információkról, éppúgy hozzátartozik az emberi természethez, mint az, hogy képtelenek vagyunk ellenállni egy finom ételnek vagy a szexnek.
Robin Dunbar evolúciós pszichológus pedig a majmok gondoskodásával hasonlította össze a pletykálást, amelyet a főemlősök a kötődés eszközeként alkalmaznak. Így mi ahelyett, hogy bolhákat és piszkot szedegetnénk le egymásról, beszélgetünk. És pontosan itt jön képbe a pletyka, hiszen a csevegés többnyire másokról való beszélgetés és szociális információk közvetítése. A szakember úgy véli, hogy a pletykálkodás lehetővé teszi az emberek számára, hogy értékes információkat terjesszenek.
Ha nem lennénk képesek megvitatni a társadalmi és személyes kérdéseket, akkor nem lennénk képesek fenntartani a társadalmakat. A pletyka ebben a tág értelemben különböző szerepet játszik a társadalmilag funkcionális csoportok fenntartásában az idők folyamán
– mesélte a Dunbar.
A bulvár aspektusából nézve
Még ha meg is tudjuk magyarázni azt az intenzív érdeklődést, amelyet más, számunkra fontos emberek iránt tanúsítunk, miképp magyarázható az a haszontalan érdeklődés, amit a közszereplők élete iránt mutatunk? Az egyik lehetséges ok az lehet, hogy a hírességek evolúciós szempontból új keletűek.
Csak hogy konkrét példákat említsünk: Diána hercegné volt minden idők legtöbbet fotózott asszonya, illetve a királyi család legnépszerűbb tagja. Tagadhatatlanul az ő jelenléte változtatta meg, és tette egyre vadabbá a brit médiát, ám a királyi családot a walesi hercegné előtt is fokozott figyelemmel kísérték. De vajon miért?
Donna Rockwell, klinikai pszichológus – aki a hírességekre és a hírnévre specializálódott – megtalálta a választ. Szerinte a királyi család valami olyan megmagyarázhatatlan megnyugvást sugároz, amiért rengeteg ember függővé válik:
Megnyugtató látni és „kukkolni" egy olyan struktúrát, amely látszólag tökéletesnek tűnik. Amikor egy felnőtt belső káoszt érez, megnyugtató, akár neurológiai szempontból is, ha valami struktúrát figyelhet meg. Tehát ez tulajdonképpen egy neurológiai relaxációs reakció, amely akkor lép fel bennünk, amikor látjuk őket.
A média pedig táplálja ezt az igényt, ezzel létrehozva egy médiaexpozíciós visszacsatolási hurkot. Mivel az emberek érdeklődése igencsak nagy, a sajtó állandóan foglalkozik velük, és amiért folyamatosan jelen vannak a médiában, az emberek egyre érdeklődőbbek és pletykára szomjasak.
Olvasd el ezt is! Nem vagy jó színész, de legalább az apád ismert! – Hollywood átka, a nepotizmus
Összegzés
A pletykálkodás alapvető emberi funkció, ami csupán akkor válik problémássá, ha túlságosan belefeledkezünk mások életébe, és ez lesz az egyetlen boldogságforrásunk. Mindezek ellenére a modern társadalom továbbra is ágálni fog ellene, és majd csak a fejünket rázzuk az újabb és újabb hírek hallatán, aminek a tömegmédia folyamatosan kitesz minket.
Lényeg, hogy tudjuk kezelni, ne bántsunk másokat, hiszen az emberi természet már csak ilyen.
