Ismert és sikeres emberek gyerekei, akik végül ismertek és sikeresek lesznek. De vajon azért lesznek népszerűek, mert kivívták saját dicsőségüket, vagy csak szimplán beleszülettek a sztárságba? A hollywoodi nepotizmusról.
„Teljesítményelvűség!” – horgadnak fel azok a művészek Hollywoodban, akiknek gyanúsan könnyen indult a karrierjük. (Most maradjunk az amerikai álomnál, de természetesen sok példát lehetne hozni a hazai palettáról is.)
Hiszen nem elképzelhetetlen az a tény, hogy a filmstúdióknak szimpatikusabb lesz egy olyan színészaspiráns, akinek az édesanyja véletlenül egy Golden Globe-díjas színésznő, vagy éppenséggel az apja egy menő producer. Jót tett helyébe jót várj sok lóvé jár, ugyebár. Teljesen nyilvánvaló, hogy rengeteg előnnyel jár, ha a szüleidet ismeri fél Hollywood, aki pedig ezt tagadja, az bolond.
De kezdjük az alapoknál.
Nepotizmus: a hatalmi pozíciók és a vele járó előnyök olyan elosztása, mikor a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesítik előnyben a szakmai szempontok szerint alkalmasabb, felkészültebb, kompetensebb jelentkezőkkel szemben.
„Na, persze, neki nem kellett megküzdenie, így könnyű, csak megszületnie volt nehéz"
Nepotizmussal már mindenki találkozott, hiszen a társadalmunk egyik (ősi) alkotóeleme, még ha nem is tudjuk, hogy pontosan milyen szóval illessük a jelenséget.
Az előkelő hatalmi pozíciók, a ranglétrán való előrébb jutás gyors tempója, a pénz és a hírnév kecsegtető szinte minden ember számára, pláne azoknak, akiknek esetleg nélkülözésben kellett felnőniük. Az érzések, amelyeket az ilyen élethelyzetben lévő emberekkel szemben érezhetünk – frusztráció, közöny, káröröm – sokat elárulnak rólunk is.
Hollywood pedig csordultig tele van az ehhez hasonló történetekkel. Színész anyuka, producer apuka és láss csodát, a gyerek is a filmiparban helyezkedik el. Természetesen ezzel önmagában nem lenne baj. Miért ne követhetné valaki a szülei példáját? Teljesen jogos a felvetés. Nyilvánvalóan nem ez zavarja az embereket.
Sokkal inkább az, amikor egy teljesen középszerű „nepo bébi” (igen, így hívják mostanában őket) túlértékelt. A teljes rémálom pedig az, amikor úgy tesznek, mintha teljesen hétköznapi fiatalok lennének, akik másnaposan és egy búsan elfogyasztott McDonald’s-os sajtburger után tévedtek volna az Universal Studio utcájába, ahol gyanútlanul megkeresték a vezérigazgatót: „megjöttem, színész akarok lenni a következő blockbusterben" .
Tagadhatatlan, hogy kevésbé tudunk velük kapcsolódni és sokkal kritikusabbak leszünk. Gondoljunk csak bele a Beatles lehengerlő sikerébe. Volt valami inspiráló abban, hogy négy tinédzser Liverpoolból a saját érdemei és tehetsége alapján tudott érvényesülni.
Money, money, money
De miért működik tökéletesen a nepotizmus Hollywoodban?
Pénz.
A befolyásos emberek „megvásárolhatják" a hozzáférést az exkluzív körökhöz, így pedig remek kapcsolataik vannak. A különféle meghallgatások, pláne a nagyobb szabású produkcióknál általában szupertitkosak és zártkörűek. Így abban az esetben, ha a színész nem egy neves ügynöknél van, vagy a szülei által nincsen megfelelő humántőkéje, lehetetlenség bekerülni. Az ajtó zárva marad megannyi tehetséges, civil fiatal előtt, még rosszabb esetben pedig meg se találják azt a bűvös kaput, ami az áttörést jelenthetné. De hasonló a helyzet a divat világában is. Gondoljunk csak Kendall Jennerre vagy Hailey Bieberre.
Ben Stiller színész –akinek édesapja a népszerű amerikai humorista, Jerry Stiller –például azt állítja, hogy senkinek sem könnyű ebben az iparágban, és végső soron teljesítményelvű. Ezt akkor írta ki twitterére, amikor Franklin Leondardmegkérdőjelezte azt, hogy a színészek valóban a tehetségük alapján kapnak-e lehetőséget, vagy a nepotizmus játszik döntő szerepet:
Yes. Just speaking from experience, and I don’t know any of them, I would bet they all have faced challenges. Different than those with no access to the industry. Show biz as we all know is pretty rough, and ultimately is a meritocracy.
— Ben Stiller (@BenStiller) July 28, 2021
Ha egy pékségről, cukrászdáról vagy akár csak egy autószerelői vállalkozásról van szó, a tulajdonosok nem titkolják: ez egy családi biznisz. Ám Hollywoodban, ha ez véletlenül is felmerül, villámokat szóró tekintettel annyit vágnak az ember fejéhez: nem, ez a kemény munka és a kitartás eredménye. Természetesen a tehetséget nem befolyásolja a nepotizmus, de a financiális védőháló minden kudarcot felfog, és könnyebb kevesebb (lelki)sérüléssel tovább kitartani. Nemde?
Sofia Coppola és édesapja, Francis Ford Coppola
Léteznek olyanok is, akik szerint a nepotizmus rendkívül hasznos Hollywoodban – különösen a nők helyzetét tekintve. Nincs elég nő a filmiparban, ez pedig egy remek lehetőség lehet számukra. Egy felmérésSofia Coppolát hozta fel példának:
A napjainkban aktívan dolgozó, sikeres női filmrendezők száma köztudottan alacsony. Hollywood 100 legjobb filmjének 4,4 százalékát rendezik nők, ami még jelentősebbé teszi Sofia Coppola karrierjét. Lehet, hogy az apja (Francis Ford Coppola) révén jutott be a szakmába, de ezen a ponton minden nőknek szóló lehetőség üdvözlendő.
A léc tehát nem túl magas. Nem kell zseninek lenned, csak légy jó barátja vagy a lánya egy tekintélyes embernek. Ez pedig valljuk be, elkeserítő.
De a nepotizmus nyilvánvalóan nem csak a nőkre vonatkozik, hiszen a férfi színészek nagy része is nepo bébi. A lényegen azonban nem változtat, miszerint a filmek és a sorozatok teljesen elérhetetlenek a civil színészpalánták számára.
Attól persze senki sem lesz rossz ember, hogy jobb helyzetbe születtett, hiszen erre nem volt ráhatása. Illetve az sem erkölcstelen, ha kihasználják az ezzel járó előnyöket és lehetőségeket. Azonban elhallgatni a privilégiumokat igen is baj.
A „keményen megdolgoztam ezért", „sokkal nehezebb volt így", illetve a személyes kedvencem a „bárki elérheti az álmait, csak akarni kell" frázisok pedig nem csak hamisak, de rendkívül irritálóak is ebben a kontextusban. Bár az utolsó életbölcsesség lehet, hogy mindig az.
Ez a szituáció nem valószínű, hogy egyhamar rendeződni fog, hiszen nem bűnről beszélünk. De a művészetekben való érvényesülés és az egyenlő esélyek megilletnének mindenkit, még ha ez túl szentimentális elképzelés is.
Jó hír, hogy a közismerten progresszív és kritikus Z generáció rendkívül érzékeny az igazságtalanságra, így lehet, hogy a következő évtizedekben sikerül nekik valamit elérni? Talán.
Forrás: ITT
