diana hercegné

A média miért volt megszállottja Diána hercegnének?

A szívek királynője volt minden idők legtöbbet fotózott asszonya és a királyi család legnépszerűbb tagja. Tagadhatatlanul az ő jelenléte változtatta meg, s tette egyre vadabbá a brit médiát, ám a királyi családot a walesi hercegné előtt is fokozott figyelemmel kísérték. De vajon miért?


A médiában való jelenlétüknek a pszichológiája

Elsőre egyszerűnek tűnik a képlet. Ők A királyi család, nemesek, szolgálóik vannak, szép ruhákban járnak, palotákban élnek és az adófizetők tartják el őket. Tök jó! Imádjuk őket! Várjunk csak, az utolsó pont már problémásabb, de mindegy, szeretjük őket. Bár természetesen itt Magyarországon egészen másképp tekintünk rájuk, ám az Egyesült Királyságban az értük való rajongás egyfajta identitáskérdés. Elég brit vagy ahhoz, hogy kedveld őket?

De miért is kéne? Mi a rajongás tárgya? A színészek, énekesek, képzőművészek tehetségesek, karizmatikusak és megtudjuk fogalmazni, hogy mi az, amit szeretünk bennük. Ezzel szemben a királyi család? Azért szeretjük őket, mert oda születtek ahova és olyan életet élhetnek, amit mi soha nem fogunk.

Donna Rockwell, klinikai pszichológus – aki a hírességekre és a hírnévre specializálódott – azonban megtalálta a választ. Szerinte a királyi család valami olyan megmagyarázhatatlan megnyugvást sugároz, amiért rengeteg ember függővé válik:

Megnyugtató látni egy olyan struktúrát, amely látszólag rendezettnek tűnik. Tehát ugyanígy azt gondolom, hogy amikor egy felnőtt belső káoszt érez, megnyugtató, akár neurológiai szempontból is, ha valami struktúrát figyelhet meg. Látjuk a struktúrát, és megnyugszunk. Tehát ez tulajdonképpen egy neurológiai relaxációs reakció, amely akkor lép fel bennünk, amikor látjuk a királynőt

A média pedig táplálja ezt az igényt, ezzel létrehozva egy médiaexpozíciós visszacsatolási hurkot. Mivel az emberek érdeklődése igencsak nagy, a sajtó állandóan foglalkozik velük, s amiért folyamatosan jelen vannak a médiában, az emberek egyre érdeklődőbbé válnak. Tádám!

Ám ennek az agresszív médiajelenlétnek jól ismerjük a sötét oldalát, ami alapjaiban változtatta meg a brit sajtót.

Kezdetek

A bulvárújságok megjelenése, amelyet a The Sun indított el a '60-as évek végén, megteremtette a paparazzi-fotók kultuszát és a lesifotók iránti óriási érdeklődést. A 80-as évek elején – amikor Diána és Károly herceg először szerepeltek rendszeresen a nyilvánosság előtt– a hercegi pár képe a brit nyomtatott sajtó első számú kedvence volt. A walesi hercegné pedig napról napról vált a világ első számú stílusikonjává, félénk magatartásával pedig mindenki rokonszenvét kivívta. Nem lehetett nem szeretni.

Nemzeti ikon volt...mindenkit megérintett...részben azért, mert idegen volt a brit karaktertől.

Vagy gondoljunk csak 1981. július 29-re! A becslések szerint 750 millió(!) ember nézte az esküvőjüket, a paparazzók pedig minden mozdulatát dokumentálni kezdték. S ezzel szépen lassan a világ legtöbbet fotózott személyévé vált, a fotósok akár 500 000 fontot (több mint 200 millió forintot) is kaphattak a róla készült, akár szemcsés képekért is cserébe. Ennyi pénzért pedig nem meglepő – egyáltalán nem a fotósokat védve –, hogy boldog boldogtalan próbálta lencsevégre kapni, hiszen tudták, hogy egyetlen egy fotó, akár jó pár évig megoldja a pénzügyi problémákat.

Ezt miképp lehetett volna megakadályozni?

A királyi család jogi védelme Diána halála előtt komolytalan volt, szomorú, hogy ez végül csak a tragédia után változott valamelyest. (Majd később erről is lesz szó.) És furcsa is, hogy walesi hercegné népszerűségének csúcsán mindössze egyszer perelt be egy médiavállalatot. A Mirror Group Newspapers ellen indított eljárást 1993-ban, mert olyan titkos fotókat hoztak napvilágra, amelyeken egy edzőteremben edzett. Az ügyet végül bíróságon kívül rendezték.

Tudatos bulvár együttműködés?

Diánát sose ejtette zavarba a bulvársajtó. Éppen ellenkezőleg, minden bizonyíték arra utalt, hogy túl jól ismerte azt, és a Károly hercegtől való különköltözés, majd az azt követő válás után is szorgalmasan azon dolgozott, hogy rossz fényben tüntesse fel egykori férjét, s ez valamennyire sikerült is neki. Sőt, egyes beszámolók szerint akadtak olyan újságírók, akik a bizalmába férkőztek és segítették őt, ahol csak tudták. A hercegnét kérdezték meg arról, mely paparazzi fotókat hozhatják nyilvánosságra. Bár ezek a jófejkedésben úszkáló beszámolók adnak némi gyanút az embernek, hiszen a pontosan ezek a bulvársajtók változtatták pokollá az 1997-es franciaországi nyaralását, ahol éppen szeretőjével, Dodi al-Fayeddel romantikázott.

Ám sokan határozottan kiállnak amellett, hogy elképzelhetetlen, hogy a '97 nyarán történt óriási bulvárszenzációk Lady Di részéről egyetlen bólintás vagy kacsintás nélkül történtek volna.

Lady Di az „áldozati bárány"

Getty Images / Langevin Jacques

Halála után pedig drámaian megváltoztak a játékszabályok a brit sajtó és a fotósok számára.

Az emberek elfogadták, hogy ami Diánával történt, az helytelen volt, és ennek következtében a magánélet új, tőlünk történelmileg idegen fogalmait kezdték alkalmazni"

– mondta Mark Stephens, a Howard Kennedy cég médiajogi szakértője, aki James Hewittot képviselte, amikor először merültek fel a hercegnével való viszonyáról szóló vádak.

A magánélet védelmére vonatkozó törvények Diána halála előtt nem léteztek, kivéve kivételes körülmények között. Magánélet csak olyan helyeken létezett, mint az orvosi rendelő, a gyóntatószék, a hitvesi ágy vagy a halálos ágy"

– tette hozzá Stephens.

A zaklatás elleni védelemről szóló törvényt (Protection from Harassment Act, PHA) a walesi hercegné halálának évében vezették be, és a törvény azon területei, amelyek segíthettek volna neki, csak 1997. június 16-án léptek hatályba, két és fél hónappal a halála előtt, ami minden szempontból túl későnek bizonyult.

Halála után a Sajtó Panaszbizottság (Press Complaints Commission, PCC) megerősítette a szerkesztői magatartási kódexét, hogy létrehozza a legszigorúbb sajtószabályozást Európában. 1998 januárjától elfogadhatatlannak minősült a hosszú lencsével történő fényképezés, amelynek elsődleges célja az volt, hogy emberekről magánterületen, a beleegyezésük nélkül készítsenek képeket.

Ez az egyik legfontosabb öröksége, amit itt hagyott 25 éve.



Forrás: Itt, itt és itt.

A figyelmetekbe ajánljuk