„A legerősebbek túlélése" a darwinizmus rövidítésévé vált a köztudatban, de valójában nem Charles Darwin alkotta meg a kifejezést, és nem is teljesen igaz.
Herbert Spencer volt az, aki 1864-ben megjelent A biológia alapelvei című könyvében a Darwin által „természetes szelekciónak" nevezett fogalomról írt. Ahelyett, hogy megsértődött volna, Darwin elfogadta Spencer terminológiáját, sőt, még A fajok eredetéről című művének 1869-es kiadásába is belefoglalta. De nem minden, az evolúcióval kapcsolatos eszmecsere végződött ilyen barátságosan.
Az élet földi kialakulásának elmélete számos ellentmondásos és pontatlan kijelentést ihletett, köztük magától Darwintól is. Ebben a Mentalfloss segítségével készült cikkben ezeket próbáljuk meg végigvenni.
Ez is érdekelhet: Charles Darwin és az evolúcióelmélet története
1. Tévhit: a természetes szelekció mindig azt jelenti, hogy „a legerősebbek élik túl"
Lehet, hogy Charles Darwin társszerzője volt a kifejezésnek, de a „legerősebbek túlélése" nem teljesen pontos leírása a természetes szelekciónak. A természetes szelekció az a folyamat, amely kigyomlálja a hátrányos tulajdonságokat egy populációból, és lehetővé teszi az előnyös tulajdonságok virágzását. Spencer megfogalmazása azt sugallja, hogy a túlélés önmagában elegendő ahhoz, hogy egy egyed továbbszaporodjon. Az ivarérettségig való túlélés a természetes szelekció egyenletének egyik fele, a másik a sikeres szaporodás.
Ez az oka annak, hogy sok modern biológus a „legerősebbek szaporodása" kifejezést részesíti előnyben a „legerősebbek túlélése" kifejezéssel szemben. Ma már tudjuk, hogy a legnagyobb valószínűséggel szaporodó egyedek nem mindig azok, amelyek a legjobban teljesítenének az egymás elleni küzdelemben. Más tulajdonságok, mint például az együttműködés, ugyanolyan fontosak lehetnek egy populáció sikeréhez.
2. Tévhit: az evolúció elegáns
Könnyű a természetet gondosan megtervezett remekműnek tekinteni. A természetes szelekció hihetetlen dolgokat hozott létre, de rengeteg kevésbé elegáns példája is van az evolúciónak.
Az egyik ilyen a zsiráf nyakának belseje. A zsiráf agya mindössze 10 centiméterre van a hangszalagjától, de a két részt összekötő egyik ideg majdnem 4 méter hosszú. Amikor egy zsiráf úgy dönt, hogy hangot ad, az impulzus lefelé halad a nyakán, megkerüli az aortát, majd ismét felfelé a nyakán, mielőtt elérné a célját. Ez azért van, mert a zsiráfok olyan élőlényekből fejlődtek ki, amelyeknek nem volt nyakuk. Ezekben az állatokban a szív köré tekeredő idegnek lehetett értelme, de ahogy a zsiráfok nyaka egyre hosszabb lett, ez az elrendezés egyre abszurdabbá vált.
Ha tovább olvasnál: Haladhat az evolúció visszafelé?
3. Tévhit: az evolúció véletlenszerű
Fotó: Shutterstock
Igaz, hogy az evolúciót mozgató genetikai variációk véletlenszerűen jelennek meg az élőlényekben, de amint megjelenik a mutáció, a természetes szelekció sokkal kiszámíthatóbbá válik. Ha egy tulajdonság rontja egy faj túlélési és szaporodási esélyeit, akkor nem marad meg sokáig, ha pedig javítja az esélyeit, akkor nagyobb valószínűséggel terjed el a populációban. Hogy egy tulajdonság segít vagy árt egy adott állatnak, annak minden köze van ahhoz, hogy milyen környezeti nyomással kell szembenéznie a fajnak. A denevérek és a madarak például egymástól függetlenül fejlesztették ki a szárnyakat, azért, mert ökoszisztémáik hasonló igényeket támasztottak velük szemben.
4. Tévhit: az emberi evolúcióban van egy „hiányzó láncszem"
Ahhoz, hogy létezzen egy átmeneti faj, amely összeköti az ősi majmokat a modern emberrel, az evolúciónak úgy kellene kibontakoznia, mint egy létrának, ahol az egyik láncszem tisztán vezet a következőhöz. Ez a gondolkodásmód adta az érvet:
Ha az ember a majmokból fejlődött ki, miért vannak még mindig majmok?
De az evolúció nem egy lineáris hierarchia − sokkal inkább egy kusza háló. Egyenes vonalat húzni egyik fajtól a másikig évmilliókon keresztül lehetetlen. Még az átmeneti fajok gondolata is problémákkal jár. A változás állandó, még az emberben is.
5. Félreértés: az evolúció nem tudja megmagyarázni az összetett szerveket
Sok evolúció-szkeptikus az összetett szervekre hivatkozik, amikor az elmélet ellen érvel. A szem például olyan tökéletes tulajdonságnak tűnik, hogy nehéz róla elképzelni, hogy egy fokozatos folyamat eredménye. Valójában a látás nem volt mindig ilyen összetett. Az első szemeket valószínűleg csak a sötétség és a fény megkülönböztetésére használták. Az évezredek előrehaladtával ezek a struktúrák lassan fejlődtek, és egyre érzékenyebbé váltak a körülöttük lévő ingerekre.
6. Tévhit: a környezeted megváltoztathatja a génjeidet
A velünk született génjeinket adjuk csak át a gyermekeinknek, tehát ha sokat olvasol vagy súlyt emelsz a gyereknemzés előtt, az nem lesz hatással az utódaid intelligenciájára vagy erejére. Jean-Baptiste Lamarck Darwin elmélete előtt azt javasolta, hogy az állatok életük során megszerzett alkalmazkodási képességek öröklődhetnek a következő generációkra.
A lamarckizmust a tudósok elvetették, de a legújabb kutatások azt mutatják, hogy bizonyos környezeti tényezők olyan géneket is „bekapcsolhatnak", amelyek korábban inaktívak voltak. Egy vizsgálatban az anyjuktól elszakított egerek felnőttként fokozott félelmet és szorongást mutattak ki. Még érdekesebb, hogy „megváltozott DNS-metilációs mintázatot mutattak a stresszre reagáló géneken", és ezeket a tulajdonságokat át tudták adni utódaiknak, akiket nem ért ugyanez a trauma.
