„A legerÅ‘sebbek túlélése" a darwinizmus rövidÃtésévé vált a köztudatban, de valójában nem Charles Darwin alkotta meg a kifejezést, és nem is teljesen igaz.
Herbert Spencer volt az, aki 1864-ben megjelent A biológia alapelvei cÃmű könyvében a Darwin által „természetes szelekciónak" nevezett fogalomról Ãrt. Ahelyett, hogy megsértÅ‘dött volna, Darwin elfogadta Spencer terminológiáját, sÅ‘t, még A fajok eredetérÅ‘l cÃmű művének 1869-es kiadásába is belefoglalta. De nem minden, az evolúcióval kapcsolatos eszmecsere végzÅ‘dött ilyen barátságosan.
Az élet földi kialakulásának elmélete számos ellentmondásos és pontatlan kijelentést ihletett, köztük magától Darwintól is. Ebben a Mentalfloss segÃtségével készült cikkben ezeket próbáljuk meg végigvenni.
Ez is érdekelhet: Charles Darwin és az evolúcióelmélet története
​1. Tévhit: a természetes szelekció mindig azt jelenti, hogy „a legerősebbek élik túl"
Lehet, hogy Charles Darwin társszerzÅ‘je volt a kifejezésnek, de a „legerÅ‘sebbek túlélése" nem teljesen pontos leÃrása a természetes szelekciónak. A természetes szelekció az a folyamat, amely kigyomlálja a hátrányos tulajdonságokat egy populációból, és lehetÅ‘vé teszi az elÅ‘nyös tulajdonságok virágzását. Spencer megfogalmazása azt sugallja, hogy a túlélés önmagában elegendÅ‘ ahhoz, hogy egy egyed továbbszaporodjon. Az ivarérettségig való túlélés a természetes szelekció egyenletének egyik fele, a másik a sikeres szaporodás.
Ez az oka annak, hogy sok modern biológus a „legerÅ‘sebbek szaporodása" kifejezést részesÃti elÅ‘nyben a „legerÅ‘sebbek túlélése" kifejezéssel szemben. Ma már tudjuk, hogy a legnagyobb valószÃnűséggel szaporodó egyedek nem mindig azok, amelyek a legjobban teljesÃtenének az egymás elleni küzdelemben. Más tulajdonságok, mint például az együttműködés, ugyanolyan fontosak lehetnek egy populáció sikeréhez.
​2. Tévhit: az evolúció elegáns
Könnyű a természetet gondosan megtervezett remekműnek tekinteni. A természetes szelekció hihetetlen dolgokat hozott létre, de rengeteg kevésbé elegáns példája is van az evolúciónak.
Az egyik ilyen a zsiráf nyakának belseje. A zsiráf agya mindössze 10 centiméterre van a hangszalagjától, de a két részt összekötÅ‘ egyik ideg majdnem 4 méter hosszú. Amikor egy zsiráf úgy dönt, hogy hangot ad, az impulzus lefelé halad a nyakán, megkerüli az aortát, majd ismét felfelé a nyakán, mielÅ‘tt elérné a célját. Ez azért van, mert a zsiráfok olyan élÅ‘lényekbÅ‘l fejlÅ‘dtek ki, amelyeknek nem volt nyakuk. Ezekben az állatokban a szÃv köré tekeredÅ‘ idegnek lehetett értelme, de ahogy a zsiráfok nyaka egyre hosszabb lett, ez az elrendezés egyre abszurdabbá vált.
Ha tovább olvasnál: Haladhat az evolúció visszafelé?
​3. Tévhit: az evolúció véletlenszerű
Fotó: Shutterstock
Igaz, hogy az evolúciót mozgató genetikai variációk véletlenszerűen jelennek meg az élÅ‘lényekben, de amint megjelenik a mutáció, a természetes szelekció sokkal kiszámÃthatóbbá válik. Ha egy tulajdonság rontja egy faj túlélési és szaporodási esélyeit, akkor nem marad meg sokáig, ha pedig javÃtja az esélyeit, akkor nagyobb valószÃnűséggel terjed el a populációban. Hogy egy tulajdonság segÃt vagy árt egy adott állatnak, annak minden köze van ahhoz, hogy milyen környezeti nyomással kell szembenéznie a fajnak. A denevérek és a madarak például egymástól függetlenül fejlesztették ki a szárnyakat, azért, mert ökoszisztémáik hasonló igényeket támasztottak velük szemben.
​4. Tévhit: az emberi evolúcióban van egy „hiányzó láncszem"
Ahhoz, hogy létezzen egy átmeneti faj, amely összeköti az ősi majmokat a modern emberrel, az evolúciónak úgy kellene kibontakoznia, mint egy létrának, ahol az egyik láncszem tisztán vezet a következőhöz. Ez a gondolkodásmód adta az érvet:
Ha az ember a majmokból fejlődött ki, miért vannak még mindig majmok?
De az evolúció nem egy lineáris hierarchia − sokkal inkább egy kusza háló. Egyenes vonalat húzni egyik fajtól a másikig évmilliókon keresztül lehetetlen. Még az átmeneti fajok gondolata is problémákkal jár. A változás állandó, még az emberben is.
​5. Félreértés: az evolúció nem tudja megmagyarázni az összetett szerveket
Sok evolúció-szkeptikus az összetett szervekre hivatkozik, amikor az elmélet ellen érvel. A szem például olyan tökéletes tulajdonságnak tűnik, hogy nehéz róla elképzelni, hogy egy fokozatos folyamat eredménye. Valójában a látás nem volt mindig ilyen összetett. Az elsÅ‘ szemeket valószÃnűleg csak a sötétség és a fény megkülönböztetésére használták. Az évezredek elÅ‘rehaladtával ezek a struktúrák lassan fejlÅ‘dtek, és egyre érzékenyebbé váltak a körülöttük lévÅ‘ ingerekre.
​6. Tévhit: a környezeted megváltoztathatja a génjeidet
A velünk született génjeinket adjuk csak át a gyermekeinknek, tehát ha sokat olvasol vagy súlyt emelsz a gyereknemzés előtt, az nem lesz hatással az utódaid intelligenciájára vagy erejére. Jean-Baptiste Lamarck Darwin elmélete előtt azt javasolta, hogy az állatok életük során megszerzett alkalmazkodási képességek öröklődhetnek a következő generációkra.
A lamarckizmust a tudósok elvetették, de a legújabb kutatások azt mutatják, hogy bizonyos környezeti tényezÅ‘k olyan géneket is „bekapcsolhatnak", amelyek korábban inaktÃvak voltak. Egy vizsgálatban az anyjuktól elszakÃtott egerek felnÅ‘ttként fokozott félelmet és szorongást mutattak ki. Még érdekesebb, hogy „megváltozott DNS-metilációs mintázatot mutattak a stresszre reagáló géneken", és ezeket a tulajdonságokat át tudták adni utódaiknak, akiket nem ért ugyanez a trauma.