Az evolúcióelmélet története nem Darwintól kezdődik.
Az organizmusok időbeli változásának, fejlődésének magyarázata iránti igény Anaximandrosz görög filozófustól származik, aki az időszámításunk előtt 500-ban élt. Anaximandrosz szerint az emberi csecsemők tehetetlenül születnek, vagyis nem képesek túlélésre. Az embereknek emiatt olyan típusú fajtól kell származniuk, amelynek újszülöttjei minden segítség nélkül életben maradhatnak. A filozófus úgy vélte, ezeknek az ősöknek halaknak kell lenniük, mivel a halak kikelnek a petékből, és szüleik segítsége nélkül azonnal boldogulnak. Anaximandrosz szerint tehát minden élet a tengerben kezdődött el.
A filozófus nem tévedett, valóban halakra vezethetjük vissza őseinket. Ötlete azonban nem volt elmélet a szó tudományos értelmében, mert nem lehetett olyan teszteknek alávetni, amelyek alátámasztanák vagy helytelennek bizonyíthatnák. A tudományban az „elmélet" szó a bizonyosság nagyon magas szintjét jelzi. A tudósok például az evolúcióról mint elméletről beszélnek, ahogyan Einstein gravitációs elméletének magyarázatáról is.
Amikor az élet alakulásáról van szó, különféle filozófusok és tudósok, köztük egy Erasmus Darwin nevű, tizennyolcadik századi angol orvos, különböző szempontokat javasoltak, ami később evolúciós elméletté nőtte ki magát. Ám az evolúció csak akkor érte el a tudományos elmélet állapotát, amikor Darwin unokája, a híresebb Charles Darwin közzétette a fajok eredetéről szóló híres könyvét. Darwin egy kortársával, Alfred Russel Wallace-szal együtt azt javasolta, hogy az evolúció egy természetes szelekciónak (natural selection) nevezett jelenség miatt következett be.
A természetes szelekció elméletében az organizmusok több utódot hoznak létre, mint amennyi képes lenne életben maradni a környezetben. Azok, akik fizikailag jobban felkészültek a túlélésre, az érettségig növekednek és szaporodni kezdenek. Azok viszont, akikből hiányzik az ilyen alkalmasság, nem érik el azt a kort, amikor szaporodni tudnának, vagy kevesebb utódot hozhatnak létre, mint társaik. A természetes szelekciót a legalkalmasabb túlélése (surviving of the fittest) fogalom is leírja, mivel a legalkalmasabb szervezetek - amelyek leginkább megfelelnek a környezetüknek - szaporodnak a legsikeresebben, tulajdonságaikat valószínűleg átadják a következő generációnak.
Ez azt jelenti, hogy ha egy környezet megváltozik, akkor azok a tulajdonságok is megváltoznak vagy fejlődnek, úgy, hogy elősegítsék a túlélést ebben a környezetben. A természetes szelekció olyan erőteljes magyarázó erővel bírt, hogy tudományos elméletté vált. A biológusok azóta számos példát figyeltek meg az evolúciót befolyásoló természetes szelekcióról. Ma már tudjuk, hogy csak egy az élet fejlődésének számos mechanizmusából.
(Forrás: National Geographic)
