A 20. század közepén keleti Pápua Új-Guinea hegyvidékén terjedt a kuru nevű halálos betegség, amely főként a fore népcsoport tagjait érintette. A kór már évek óta jelen volt a közösségben, mire az orvosok vizsgálni kezdték az eseteket. A betegség első tünete rendszerint a bizonytalan járás és az egyensúly romlása volt. Később remegés, mozgáskoordinációs problémák és beszédzavar jelentkezett, végül a betegek nyelni sem tudtak. A kuru minden ismert esetben halálosnak bizonyult, a tünetek megjelenése után pedig általában néhány hónapon vagy egy-két éven belül végzett a beteggel.
Az orvosok sokáig nem értették, mi áll a kuru hátterében, mivel a kór nem egyformán jelentkezett a közösség tagjainál. Főként felnőtt nőknél és gyerekeknél fordult elő, férfiaknál csak ritkán alakult ki. A magyarázatot végül a fore közösség temetési szokásaiban találták meg, amelyek során a család nőtagjai és a velük lévő gyerekek is kapcsolatba kerültek az elhunyt testével.
A rituálé szerint egy hozzátartozó halála után a család nőtagjai készítették elő a testet, majd a gyászszertartás részeként a közeli nőrokonok és a velük lévő gyerekek elfogyasztották az elhunyt testének egyes részeit. A szokásnak vallási és közösségi jelentése volt. A fore felfogás szerint így az elhunyt a család tagjaiban élhetett tovább.
A felnőtt férfiak jóval ritkábban kerültek kapcsolatba a legfertőzőbb szövetekkel, ami megmagyarázta, miért alakult ki náluk ritkábban a betegség. A kuru az elhunyt fertőzött szöveteivel terjedt tovább. Ha valaki egy kuru miatt meghalt ember testéből fogyasztott, a betegséget okozó anyag bekerülhetett a szervezetébe.
A kutatók sokáig nem tudták, mi okozza a kurut. Egy ideig genetikai betegségre és mérgezésre gyanakodtak, később pedig azt feltételezték, hogy fertőzés miatt alakulhat ki. Később derült ki, hogy a kuru okozója egy prion. A prion egy olyan hibás szerkezetű fehérje, aminek nincs saját DNS-e vagy RNS-e, mégis képes arra, hogy a szervezet normális fehérjéit is hibás szerkezetűvé alakítsa. A folyamat lassan halad, és évek vagy akár évtizedek is eltelhetnek, mire megjelennek az első tünetek. A betegség főként a kisagyat károsítja. Ez az agyterület fontos szerepet játszik az egyensúly és a mozgás összehangolásában.
A kuru terjedését segítő temetési szokás az 1960-as évek környékére nagyrészt megszűnt. A betegség viszont mégsem tűnt el vele együtt. Ennek oka a rendkívül hosszú lappangási idő volt. Egy gyerekként megfertőződött ember akár több mint ötven évvel később is megbetegedhetett. A kutatók még az 1990-es és a 2000-es években is találtak olyan betegeket, akik valószínűleg évtizedekkel korábban, egy gyerekkori temetési szertartáson fertőződtek meg.
A kurura soha nem találtak gyógymódot. Az esetek száma a temetkezési szokások megváltoztatásával fokozatosan csökkent, de még évtizedekkel később is megbetegedtek olyanok, akik gyerekként fertőződtek meg. Az utolsó igazolt esetek időpontjáról eltérnek a források, de a kétezres évek végére már alig regisztráltak új megbetegedést. A temetési szokás megszűnése és az utolsó kuru okozta halálesetek között így nagyjából fél évszázad telt el.
Olvasd el ezt is!