eugena-klykova/Shutterstock
július 20., 2026  ●  Gasztronómia

Liszt, tojás és tej nélkül készül ez a fehérjedús házi kenyér

Egyre többen kísérleteznek a kenyérsütéssel, a bonyodalmak felismerése után azonban sokan feladják. A jó hír, hogy egy jó kenyérhez valójában nincs szükségünk még a hagyományos alapanyagokra sem. A következő recept sem lisztet, sem tojást, sem tejterméket nem tartalmaz, mégis puha és finom lesz.

A csicseriborsóra és vörös lencsére épülő pékáru kívül aranybarnára sül, belül pedig puha marad. A hagyományos kenyereknél valamivel tömörebb állagú lesz, ezért reggelihez, különféle krémek mellé vagy szendvicsalapként is használható, ráadásul azoknak is érdemes kipróbálni, akik gluténmentesen étkeznek, esetleg szeretnének több fehérjét beépíteni az étrendjükbe. Elkészítése különösebb sütési tapasztalatot sem igényel, néhány fontos lépést azonban nem érdemes kihagyni.

Illusztráció
Fotó: Alp Aksoy/Shutterstock
Hozzávalók
  • 150 g száraz csicseriborsó
  • 150 g vörös lencse
  • 80 g lenmag
  • 100 ml hideg víz
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 csipet só
  • kevés olaj a sütőpapír megkenéséhez

Ízlés szerint:

  • fokhagymapor
  • hagymapor
  • őrölt kömény
  • kakukkfű
  • rozmaring
  • szezámmag vagy más magvak a tetejére
Elkészítés
  1. A csicseriborsót és a vörös lencsét tegyük két külön tálba, öntsük fel bőséges vízzel, majd áztassuk őket egy éjszakán keresztül.
  2. Másnap öntsük le róluk az áztatóvizet. A csicseriborsót tegyük turmixgépbe 50 milliliter friss, hideg vízzel, majd dolgozzuk teljesen simára. Ezután ugyanígy turmixoljuk össze a vörös lencsét a maradék 50 milliliter vízzel.
  3. A két masszát keverjük össze egy nagy tálban. A lenmagot őröljük finomra, majd adjuk a csicseriborsós-lencsés keverékhez. Szórjuk bele a sütőport és a sót, végül ízesítsük a választott fűszerekkel.
  4. A masszát alaposan keverjük össze, majd fedjük le, és hagyjuk pihenni 15-30 percig. Erre azért van szükség, hogy az őrölt lenmag felszívja a nedvességet, és összetartsa a tésztát.
  5. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd vékonyan kenjük meg olajjal. Ha a tészta a pihentetés után is túlságosan laza, keverjünk hozzá még egy-két evőkanál őrölt lenmagot. A massza akkor jó, ha ragacsos, de nedves kézzel könnyen formázható.
  6. Formázzunk belőle veknit, helyezzük a tepsire, majd simítsuk el a tetejét. Egy késsel ejtsünk rajta néhány bevágást, végül szórjuk meg szezámmaggal vagy más választott magvakkal. A kenyeret 170 Celsius-fokra előmelegített sütőben süssük körülbelül 60 percig.
  7. Miután elkészült, helyezzük rácsra, és hagyjuk legalább 1-2 órán át teljesen kihűlni. Ezt a lépést nem érdemes elsietni: a kenyér belseje sütés után még tovább szilárdul, ezért ha túl korán vágjuk fel, ragacsos maradhat.
Nyitókép: Illusztráció / eugena-klykova/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!