A gyümölcsöket a mindennapokban elsősorban az ízük, méretük és felhasználásuk alapján különböztetjük meg. A növénytanban azonban az számít, hogyan fejlődik ki az adott termés a virágból. A kanadai McGill Egyetem tudományos ismeretterjesztő oldalának magyarázata szerint a bogyótermés pontosan meghatározott botanikai kategória, amelybe több olyan növény is beletartozik, amelyet elsőre egészen más csoportba sorolnánk.
A valódi bogyótermés egyetlen virág magházából fejlődik ki, amelynek fala érés közben húsossá válik. A termésfal három rétegből áll: a külső héjból, a középső húsos részből és a magokat körülvevő belső rétegből. A legtöbb bogyótermésben a magokat puha, húsos szövetek veszik körül, és hiányzik belőlük a cseresznyére vagy az őszibarackra jellemző kemény csonthéj.
A banán pontosan megfelel ennek a meghatározásnak. Egyetlen virág magházából fejlődik ki, húsos termésfalában pedig a termesztett változatok esetében többnyire csak apró, fejletlen magok találhatók. Az üzletekben kapható banánokban ezek a magok nem fejlődnek ki teljesen, ezért a gyümölcs könnyen fogyasztható.
Érdekesség, hogy ugyanezen botanikai kategóriába tartozik a paradicsom és a szőlő is. Sőt, a sütőtök, az uborka és a görögdinnye szintén a bogyótermések közé sorolható, bár ezeknek külön, módosult típusa a kabaktermés.

Az eper egészen más módon fejlődik. Piros, húsos része ugyanis a virág megvastagodott vacokjából alakul ki, vagyis abból a képletből, amelyhez a virág többi része kapcsolódik. A felületén látható apró, sárgásbarna pöttyök pedig valójában önálló, száraz termések, amelyeket aszmagterméseknek nevezünk. Mindegyikben egyetlen mag található.
Egyetlen epervirágban sok különálló termő található, amelyekből ezek az apró termések kialakulnak. A megvastagodott virágvacok hordozza őket, és ez adja az általunk elfogyasztott eper nagy részét. A növénytan ezért az epret áltermésnek, pontosabban aszmagtermésekből álló csoportos áltermésnek nevezi.
Az elnevezések a málna és a szeder esetében is megtévesztők lehetnek. Ha közelebbről megnézzük őket, láthatjuk, hogy sok apró, gömbölyű részből állnak. Ezek mindegyike egy-egy különálló, apró csonthéjas termés, amely ugyanannak a virágnak egy-egy termőjéből fejlődött ki. Ezért a málna és a szeder botanikai értelemben csoportos termésnek számít.
Hasonló meglepetést okozhat az ananász is, amelynek termése sok különálló virág összeolvadásával alakul ki. Az almát és a körtét pedig az almatermések közé sorolják, amelyek húsos részének kialakulásában szintén a magházon kívüli virágrészek vesznek részt.
A botanikai besorolás tehát egészen más szempontokat követ, mint a hétköznapi elnevezések. Ettől természetesen az eper továbbra is bogyós gyümölcs marad a konyhában, a banán pedig banán, ám terméseik növénytani felépítése jóval érdekesebb, mint elsőre gondolnánk.
(McGill)
Olvasd el ezt is!
