Tinédzserek agya
Fotó: Shutterstock

A fiatalok agya a lezárások alatt többet öregedett, mint kellett volna

A karantén szó szerint zavart okozott a tinik agyában

Már több mint négy év telt el azóta, hogy a koronavírus-járvány miatt világszerte lezárásokkal, kijárási tilalmakkal és egyéb módszerekkel próbálták meg csökkenteni a vírus terjedését. A világméretű pandémia minden ember életét befolyásolta, sőt még a Holdra is hatással volt. Egy új kutatás szerint azonban a leginkább a tinédzsereket viselte meg a nehéz időszak, akiknek az agyműködésében is zavart okoztak a korlátozások.

Nem mindennapi eredményekre jutott a Washingtoni Egyetem kutatócsoportja, akik tinédzserek agyi fejlődését vizsgálták MRI-felvételeken keresztül – számol be a hírről a Science Alert.

Ez is érdekelhet! Kutatás bizonyítja: a menstruáció során szó szerint megváltozik az agy

A portál információi szerint a kutatók azt találták, hogy

az agykéreg teljesen természetes elvékonyodásának folyamata jelentősen felgyorsult a lezárások következtében.

A szakértők szerint ez kifejezetten aggályos, ez ugyanis a mindennapok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy a fiatalok agya a korlátozások következtében sokkal többet öregedett, mint normál esetben kellett volna, ami hatással lehet az életük későbbi szakaszaira is.

Tin\u00e9dzserek agy

Az agy megfelelő fejlődéséhez szükség van szociális kapcsolatokra, ami a tinik életéből kimaradt

Fotó: Shutterstock

A portál emlékeztet, hogy az agy fejlődésének tinédzserkorban különösen nagy jelentősége van és ha egyes szakaszok kimaradnak, esetleg túl gyorsan lezajlanak, az komoly és visszafordíthatatlan következményekkel járhat.

Az elmúlt 1,5 millió évben az agy megfelelő fejlődéséhez elengedhetetlenné váltak a szociális kapcsolatok, az egymással való interakció. A tudósok szerint ez nem egyfajta választható lehetőség, ezekre a kapcsolatokra mindenképpen szüksége van az agynak ahhoz, hogy megfelelő tempóban legyen képes kifejlődni.

És épp ezek a hatások azok, amiket a lezárások alatt a tinédzsereknek nélkülözniük kellett.

Ezt is olvasd el! A demencia egyik korai jele lehet, ha gyakran rosszat álmodunk – állítja egy kutatás

Természetesen a szakemberek elismerik, hogy a lezárások minden ember életére negatív hatással voltak, hiszen az elszigetelődést, az izolációt senki nem viseli jól, de a tinédzserek esetében a legjelentősebbek a következmények.


A figyelmetekbe ajánljuk