Gyerek eltakarja az arcát.

A koronavírus-járvány óta a gyerekek sokkal többet bántják egymást

A brit általános iskolák körében végzett felmerés eredményei szerint a kisiskolás korú gyermekek között egyre többször fordul elő bántalmazás.



A kérdédőív kitöltése során több tanár is arra panaszkodott, hogy a tanulókat nehezebb lekötni, többször jelentkeznek náluk az unottságra jellemző magatartásformák, valamint az egymás közötti bántalmazás is egyre gyakoribb. A szakemberek egy része a jelenséget a koronavírus-világjárványra vezeti vissza.

A Kapow Primary által végzett vizsgálatba összesen 504 iskolai dolgozó vontak be. A rendszerint általános, vagy iskolai előkészítőben oktató pedagógusok közel 85 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy a gyermekek figyelme romlott a pandémiát követően.

Ez is érdekelhet: 5 életveszélyes gyerekjáték a közelmúltból, ami akkoriban jó ötletnek tűnt

További 70 százalékuk szerint a tanulók magatartásával is gond van.

A pedagógusok tapasztalatai alapján a gyerekek többet rohangálnak a termekben, rendszeresen panaszkodnak arra, hogy unatkoznak, illetve többször kell őket bántalmazás miatt fegyelmezni.

Úgy tűnik, hogy a világjárvány okozta zavarok hosszú távú hatást gyakorolnak a normális rutinokra és elvárásokra. Ehhez jön még a mentális egészségi és jólléti problémák növekvő előfordulása a gyermekek körében, amit súlyosbít a megélhetési válság családokra gyakorolt hatása és a közösségi média által keltett nyomás

– mondta Tiffnie Harris, az Iskolai és Főiskolai Vezetők Szövetségének általános iskolai és adatszakértője.

Továbbá egy Derbyshire-i általános iskolában dolgozó, ötödik és hatodik évfolyamos gyerekeket oktató pedagógus szerint az is megzavarhatta a gyerekeket, hogy hirtelen kellett megszokniuk az online oktatást, majd annak megszűnését is. Állítása szerint olyan dolgokra is újra kellett tanítani a gyerekeket, mint a rendezett sorbanállás.

Forrás: The Guardian

A figyelmetekbe ajánljuk