A Hold felszíne
Fotó: Shutterstock

A földi sugárzás jelentősen csökkent a pandémia alatt

Még a Holdra is hatással volt a koronavírus-világjárvány

A kutatók egy furcsa jelenséget vettek észre a Hold felszínén: a koronavírus alatt az égitest jelentősen kihűlt, ami egyértelműen a világjárványnak volt köszönhető.

A Futurism számol be arról az egészen különös felfedezésről, amit a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society: Letters című folyóiratban publikáltak, és amit az indiai Physical Research Laboratory tudósai figyeltek meg. A nem mindennapi jelenségre a 2020-ban beérkező adatok vizsgálata során figyeltek fel a tudósok. Azt találták ugyanis, hogy

a Hold felszínén mért éjszakai hőmérséklet jelentősen lecsökkent ebben az évben.

A portál a tudományos értekezésre hivatkozva azt írja, hogy a tudósok szerint ennek egyértelműen a Földön tomboló koronavírus-járvány lehetett az oka. A kutatók szerint ugyanis azért csökkent jelentősen a Hold felszíni hőmérséklete, mert sokkal kevesebb sugárzás érte a Földről. Ez utóbbi jelenséget pedig a lezárásoknak és a korlátozásoknak tulajdonítják a szakemberek.

Ez is érdekelhet! A NASA hamarosan kijelöli a Hold időzónáját

hold

A Hold felszíni hőmérsékletét jelentősen befolyásolja a földi sugárzás

Photo by NASA on Unsplash
A Holdra valószínűleg hatással voltak a lezárások és az, hogy sokkal kevesebb energiát bocsájtottunk ki. Emiatt nem érte akkora sugárzás a kísérőbolygó felszínét, tehát az jelentősen lehűlt.

– áll a már említett tudományos folyóiratban.

A portál beszámolója szerint ennek különösen nagy jelentősége lehet a jövőben, ha a klímaváltozás és az energiakibocsátás hatásait vizsgáljuk. Könnyen lehet ugyanis, hogy ha a Földön átállunk a zöldenergiára és a környezetbarát megoldásokra, az hosszú távon is befolyásolhatja a Holdon tapasztalt körülményeket.

A nappali órákban a Hold ugyanúgy nyer sugárzást a Napból, így ezek az órák nem érintik jelentősen az égitest felszínét, de az éjszakai órákban csak és kizárólag a földi sugárzás az, ami valamelyest melegíti a bolygó felszínét.

Ezt is olvasd el! Egy újonnan felfedezett bolygó a Föld távoli jövőjébe nyújthat bepillantást

A kutatás során a lezárások egyedülálló jelenségét használtuk ki, hogy bizonyítsuk: a földi energiafogyasztásnak a Holdra is van hatása. Egyáltalán nem biztos, hogy erre még egyszer lesz lehetőségünk, a pandémia alatti lezárások azonban tökéletesen megmutatták, hogy ha kevesebb energiát használunk a Földön, az lehűti a több százezer kilométerre lévő Hold felszínét is.

– írják a tanulmányban.


A figyelmetekbe ajánljuk