Hold
Fotó: NASA/Unsplash

Olyan anyagot találtak a Holdon, amire nem is számítottak a tudósok

Földi anyagot találtak a Hold felszínén

Azt hihetnénk, hogy minden tudunk a Holdról, de a legújabb kőzetmintákban olyan anyagot találtak, ami felülírhat mindent, amit eddig gondoltunk a kísérőbolygónkról.



A kínai űrkutatás – ami az utóbbi időszakban kifejezetten a Holdra koncentrált – valódi mérföldkőhöz érkezett. A Global Times számol be arról, hogy a napokban bemutatták a Chang'e-5 űrszonda által 2020 decemberében hazahozott kőzetmintákat, amik teljesen megváltoztathatnak mindent, amit eddig az univerzumról tudtunk. A portál információi szerint a Chang’e szonda valamivel több mint három évvel ezelőtt összesen 258 darab, 1731 grammnyi holdmintát hozott vissza a Földre, ahol azóta is vizsgálták őket.

Ezt is olvasd el! Újabb bizonyítékot találtak tudósok: hullámzik a víz a Szaturnusz holdján

A több éves vizsgálat legérdekesebb és egyben legmegdöbbentőbb felfedezése az, hogy a mintákban többrétegű, természetes grafént találtak.

Hold

Meglepő felfedezést tettek a Hold felszínén

Fotó: Shutterstock

A grafén ugyanis a szén egyik nagyon egyedi előfordulása, ami egy nagyon rugalmas, erős, de ritka és nehezen előállítható anyag. A Jilin Egyetem kutatócsoportja szerint a becslések szerint a teljes csillagközi szén körülbelül 1,9 százaléka létezik grafén formájában – tehát tényleg egy nagyon ritkán előforduló anyagról van szó.

De vajon hogy kerülhetett grafén a Hold felszínére? A kérdés már csak azért is nagyon fontos, mert amióta kutatjuk a Holdról érkezett mintákat, soha, egyetlen egyszer sem találtak ilyen anyagot a kőzetekben. Ráadásul a grafén megjelenése teljesen ellentmond annak, amit eddig gondoltunk a Hold keletkezéséről. Az ugyanis mindezidáig egy széles körben elfogadott teória volt, hogy egy kisbolygó ütközött a Földdel, aminek az eredményeképp jött létre a Hold. Csakhogy ebben az esetben semmi keresnivalója nem lenne a grafénnak a kísérőbolygó felszínén.


A kutatók a Global Times információi szerint most azt gondolják, hogy a napszél és a Hold korai vulkánkitörései miatt jöhetett létre az anyag a bolygón. Ennek ellenére vannak olyanok is, akik szerint egy teljesen véletlen és egyedülálló esetről van szó, csak és kizárólag egy anomália miatt találhattak grafént a Holdon és egyáltalán nem általános jelenség az, amit a kőzetekben tapasztaltak.

A figyelmetekbe ajánljuk