5 tárgy a koktél szerelmeseinek

Hivatalosan is beköszöntött a nyár, ez pedig egyet jelent a strand-, buli- és koktélszezon indulásával – főleg, hogy ezt a három dolgot akár egyszerre is csinálhatjuk. És hogy mire van szükségünk egy igazi nyári partihoz? Fürdőruhára, barátokra, na meg menő koktélos kiegészítőkre. Utóbbiból mutatunk most ötöt.



​A minimalista shaker

NordicNest

Koktélozni a medence szélén egy dolog, na de a legmenőbb shakerrel elkészíteni a saját koktélunkat, amit utána szintúgy a medence mellett fogyasztunk el? Na, az az igazán jó dolog! A 8 centiméter átmérőjű és 21 centiméter magas matt Zone Denmark Rocks-koktélshaker porszórt acélból készült, összesen 55 centiliter folyadékot tudunk elhelyezni benne, tervezője pedig Anne Qvist volt. A darab remekül kombinálható a Rocks sorozat poharaival és egyéb italkiegészítőivel.

Ár: ~ 16 ezer HUF

A koktélmintás kendő

Anna Daubner

Néha elfordul, hogy az idő borongósabbra fordul – a legtöbben ilyenkor elindulnak haza, de vagyunk egy páran, akik bátran és türelmesen kivárják a medence mellett, hogy az időjárás rendeződjön. Ilyenkor persze nem árt, ha van nálunk legalább egy kendő, amit magunkra teríthetünk, főleg, ha az még stílusos is: ilyen például az Anna Daubner koktélmintás kendője, ami tökéletes kiegészítője lehet strandos szettünknek, amit viselhetünk a nyakunkra, és derekunkra kötve vagy – ahogy feljebb is említettük – hűvösebb idő esetén a vállunkon terítve.

Ár: 15.900 HUF

A koktélkönyv

muzeumshop.com

Nem kifejezetten kiegészítő, de a koktélok szerelmesei imádni fogják az Art of the Cocktail című könyvet, ami színes illusztrációk és egy-egy művész sztorija köré építve mutatja be a klasszikus és modern koktélok históriáját. És hogy kik jelennek meg a kötetben? Toulouse-Lautrec-től kezdve, egészen Andy Warholig szinte mindenki – utóbbi az ikonikus Studio 54-ben tombolt rendszeresen egy-egy koktéllal a kezében.

Ár: ~ 5 ezer HUF

A Whiskeys pohár szivartartóval

bespokepost.com

Whiskey és a szivart együtt? Naná! A dupla élvezet tökéletes kiegészítője lehet a Final Touch lekerekített formájú whiskys pohara, amelyen a vastag szilikon talp segítségével tartják távol a karcolásokat, valamint a páralecsapódást. A rozsdamentes acélból készült szivaros markolat pedig finoman tartja a szivarunkat a pohár mellett.

Ár: ~ 8,8 ezer HUF

A jigger

Uncommongoods

Egy kifogástalan koktél elkészítése többről szól, mint az összetevőkről – ez egy élmény. A szeszes italok és keverékek aprólékos kimérése, a jéggel való rázása és a drámai érzékkel történő kiöntése ügyességet és egy csipetnyi stílust igényel. Dean Alms ügyesen megépített jiggerében mindkettőt megtaláljuk. Dean hat mérési szinttel tervezte, a pontos kiöntéshez 0,5 és 3 uncia között. A bőséges tölcsér és a hozzá illő felfogó tálca elegánsan és tisztán tartja a bárpultot.

Ár: ~ 17 ezer HUF

A figyelmetekbe ajánljuk