Töménytelen alkohol és koffein tartotta ébren Winston Churchillt a háború alatt

Churchill politikai és irodalmi teljesítménye önmagában is rendkívüli volt. Kétszer vezette brit miniszterelnökként az országot, a második világháború alatt ő vált a náci Németországgal szembeni ellenállás egyik legfontosabb jelképévé, 1953-ban pedig irodalmi Nobel-díjat kapott. Emellett könyveket, cikkeket és beszédeket írt, szabadidejében pedig festett: élete során több száz képet készített.

Legalább ilyen híressé vált azonban arról is, hogy szinte egész nap volt előtte valamilyen ital. Reggelente whisky és szóda került a poharába, ebédhez pezsgőt fogyasztott, este pedig brandyvel vagy konyakkal zárta a napot. A könnyűnek tűnő reggeli ital gyakran erősen felhígított whisky volt, amelyet Churchill hosszú időn át kortyolgatott, ezért a látvány olykor többet sejtetett a tényleges alkoholtartalomnál. Kedvence a Pol Roger pezsgő volt, amelyhez különösen szoros kapcsolat fűzte. A márka palackjai rendszeresen megjelentek az asztalán, ő pedig ajándékként is szívesen adott belőlük barátainak és kollégáinak. A hozzá kötött legismertebb mondás szerint:

A nap többi részében tea és kávé tartotta mozgásban. Churchill gyakran késő éjszakáig dolgozott, beszédeket javított, táviratokat olvasott és katonai jelentéseket tanulmányozott. Furcsa munkarendjéhez hozzátartoztak a délutáni alvások is, amelyek után újabb, sokszor hajnalig tartó munkaszakasz következett. Az alkohol és a koffein tehát valóban jelen volt a mindennapjaiban, de teljesítményét aligha lehet pusztán ezekkel magyarázni. Ő maga mindenesetre úgy vélte, többet nyert az itallal, mint amennyit veszített miatta. Ennek egyik legismertebb megfogalmazása a neki tulajdonított mondat:

Az ital számára nem pusztán élvezeti cikk volt, hanem társasági eszköz is. Úgy gondolta, hogy egy közösen elfogyasztott pohár segíthet oldani a feszültséget, közelebb hozhatja a tárgyalópartnereket, és könnyebbé teheti a politikai kapcsolatépítést.

Az Egyesült Államok szesztilalmának idején még orvosi igazolást is szerzett, amely lehetővé tette számára az alkoholfogyasztást amerikai tartózkodása alatt. A különleges engedély jól mutatja, mennyire összefonódott nyilvános személyisége az ivással: ami másnál rossz szokásnak számított volna, nála lassan az államférfiúi karakter részévé vált. A háborús években ez a kép csak tovább erősödött. Churchill a beszámolók szerint értekezleteken, diplomáciai találkozókon és hosszú stratégiai megbeszéléseken is ivott. Úgy érezte, az alkohol segít elviselni a folyamatos nyomást, és magabiztosságot ad azokban a helyzetekben, amikor országok sorsáról kellett döntenie. Ettől azonban még nem vált jobb vagy tisztábban gondolkodó vezetővé: az alkohol hatása alatt tanúsított ingerlékenységét és vitatkozó természetét kortársai is feljegyezték.