A múzsa, akit Salvador Dalí jobban szeretett Picassónál, sőt még a pénznél is
Sokak szerint Salvador Dalí körül szinte minden a színjátékról, a különcködésről és a gondosan felépített zsenikultuszról szólt. A festő életében viszont volt egy ember, akit nem díszletként kezelt: Gala egyszerre volt a szerelme, felesége, múzsája, menedzsere és mítoszának egyik legfontosabb alakítója.
Dalí egyik legismertebb, Galáról szóló vallomása egyszerre hangzik túlzónak és teljesen őszintének.
A festő életét ismerve nehéz eldönteni, hol ér véget a szerepjáték, és hol kezdődik az igazi őszinteség. Amikor 1929 nyarán megismerte Galát, még a szürrealista körök ígéretes, de különc fiatal művésze volt. Gala ekkor már jól ismerte a párizsi avantgárd világát: Elena Ivanovna Diakonova néven született az Orosz Birodalomban, később Paul Éluard költő feleségeként került az irodalmi élet és a szürrealisták közé. Éluarddal együtt érkezett Cadaqués közelébe, ahol Dalí éppen vendégeket fogadott.
A történetük nem egy klasszikus, idővel kialakuló szerelemként indult. Dalí szinte azonnal és megszállottan kezdett kötődni Galához, a nő azonban először inkább furcsának látta a fiatal festőt. A túl gondosan beállított külső, a színpadias viselkedés és a szorongásokkal teli természet mögött azonban észrevett valamit: egy művészt, aki ugyan még nem volt világhírű, de már saját mitológiát épített maga köré.
Gala végül elhagyta Éluard-t, és Dalí mellett maradt. Ez gyökeresen felforgatta az életét: a párizsi művészvilág kényelméből egy katalán halászfalu jóval egyszerűbb közegébe lépett, miközben Dalí anyagilag korántsem volt biztos befektetés. 1934-ben polgári házasságot kötöttek Párizsban, majd 1958-ban egyházi esküvőt is tartottak Gironában.
Kapcsolatuk jóval több volt klasszikus múzsa–alkotó viszonynál. Gala szervezte Dalí kapcsolatait, figyelte a pénzügyeit, tárgyalt a galériákkal, és sokszor ő teremtette meg azt a hátteret, amelyben a festő zavartalanul építhette saját különös világát. Dalí pedig több művét Gala–Salvador Dalí néven írta alá, mintha az alkotói nevében is tisztelegni kívánt volna a nő előtt, aki nélkül önmagát sem érezte teljesnek. Gala újra és újra feltűnik a képein is: hol szentként, hol uralkodóként, hol hűvös tekintetű, elérhetetlen nőként. Az elbeszélések alapján a festő ragaszkodása sokszor terhes volt, de Gala szerepe sem illeszthető bele a szelíd múzsa megszokott képébe. Erős akaratú, sokak által kritizált nő volt, akit épp ez a keménység tett alkalmassá arra, hogy Dalí kaotikus, szorongásokkal és pózokkal teli világában rendet tartson.
Szerelmük szokatlan szabályok szerint működött. Kapcsolatuk nyitottabb volt annál, amit egy hagyományos házasságtól várnánk, Gala idővel egyre önállóbb életet élt, fiatalabb szeretőket tartott, de Dalí mégis makacsul ragaszkodott hozzá. Ennek egyik legkülönösebb jelképe a púboli kastély lett, amelyet 1969-ben vásárolt neki. A megállapodás szerint Dalí csak Gala előzetes, írásos engedélyével látogathatta meg ott. A különös művész imádta ezt a szabályt, mert tovább fokozta Gala elérhetetlenségét és misztikumát. Gala 1982-es halála után a festő látványosan visszahúzódott. Az egészsége már korábban sem volt tökéletes, de felesége elvesztésével látványosan romlani kezdett. Élete utolsó éveiben egyre távolabb került attól a harsány, bajuszos, provokatív figurától, akit a világ ismert.
Olvasd el ezt is!