Franz Kafka heteken át levelezett egy kislánnyal egy elveszett baba nevében

Franz Kafkáról fennmaradt egy sokat idézett történet, amely szerint élete utolsó hónapjaiban, Berlinben sétálva találkozott egy síró kislánnyal. A gyerek vigasztalhatatlan volt, mert elveszítette kedvenc babáját. Kafka segített neki megkeresni a játékot, ám nem jártak sikerrel, így más módon próbálta jobb kedvre deríteni. 

Egy történetet kezdett mesélni: azt mondta, hogy a baba valójában útnak indult, és hamarosan hírt ad magáról. Kafka ezután leveleket kezdett írni a játék nevében. Ezekben arról mesélt, merre jár, milyen kalandokon megy keresztül és milyen csodálatos élményekben van része a világban. A kislány izgatottan várta az újabb üzeneteket, Kafka pedig újabb és újabb részleteket olvasott fel neki a baba képzeletbeli utazásáról.

A történet szerint Az átváltozás szerzője végül vásárolt neki egy másik babát, majd amikor átadta a kislánynak, azt mondta neki, hogy a játék végre hazatért. A gyerek rögtön észrevette, hogy ez nem ugyanaz a baba, amelyet elveszített. Kafka erre csak annyit felelt, hogy a hosszú utazás megváltoztatta a külsejét. A gyerek elfogadta a magyarázatot és magához ölelte az új babát.

Az anekdota egyik legtöbbször idézett részlete, hogy Kafka a leveleket is a baba műveként mutatta be. Amikor a kislány megkérdezte, ki írta őket, Kafka állítólag azt válaszolta, hogy maga a játék, hiszen ő is író volt.

A történet sokak számára azért vált ennyire fontossá, mert az író olyan oldalát mutatja meg, amelyet ritkán látunk. Naplóbejegyzései alapján mély szorongás, önbizalomhiány és halálfantáziák gyötörték. Írásaiban rendszeresen megjelent az abszurd hatalom, a kiszolgáltatottság és az emberi elszigeteltség érzése, elég csak A per vagy A kastély világára gondolni.

Kafka ráadásul hírhedten bizonytalan volt saját munkáival kapcsolatban. Szövegeinek jelentős részét megsemmisítette, sok kéziratát elégette, mert elégedetlen volt velük. Éppen ezért egyes kutatók azt sem tartják kizártnak, hogy ha a kislánynak írt levelek valóban léteztek, azok is elveszhettek vagy megsemmisülhettek.

A történet hitelessége ugyanakkor nem bizonyított. Az író életét kutató személyek óvatosan közelítik meg az anekdotát, mivel a levelek sosem kerültek elő, és nincs olyan közvetlen dokumentum, amely minden részletet igazolna. A történet hitelességét leginkább az író utolsó szerelme, Dora Diamant, illetve a Kafka halála után műveit kiadó Max Brod visszaemlékezései adják, de a fennmaradt változatok között több eltérés is akad. Egyes kutatók szerint a jelenet megtörténhetett, mások úgy vélik, később színezhették ki, vagy több emlékből állhatott össze.

Mindez azonban nem ejtett csorbát az anekdota utóéletén. A történetből gyerekkönyvek, rövidfilmek és újabb feldolgozások születtek, és sok olvasó számára ez az élő bizonyítéka annak, hogy Kafka sötét világában a gyengédség is jelen volt.

Állítólag a kislány később felnőttként is megőrizte Kafka leveleit, és amikor szomorúnak vagy elveszettnek érezte magát, újraolvasta őket. Az anekdota egyik legismertebb változata szerint évekkel később a már felnőtt nő talált egy elrejtett üzenetet a babában, amelyben ez állt: